Aki palacsintát sütött a bolgár cárnak

Tetszetős, ahogyan leül az asztalhoz. Persze nyilvánvalóan lennie kell ebben a leülésben valami arisztokratikus kimódoltságnak, mégis olyannak tűnik a helyfoglalás mozdulatsora, mintha minden mesterkéltséget nélkülözne; talán, mert az anyatermészet legelegánsabb megnyilvánulásai adták a mintát. Bizonyság riportalany-vendégem előkelőségére az is, amiként ízesíti a megrendelt teáját. A méz türelmes, vékony sugarú csurgatásával a szándékolt mérséklet édes örömét élvezi picit - majd elragadó érzékiséggel az alátéten várakozó citromdarabka után nyúl, kedvesen veszi birtokába.
Fáj belerondítanom a finom idillbe egy kérdéssel, már csak azért is, mert - félek - úgy fog hatni, mintha a teás pohár aljára éppenséggel nem áfonyagömböcske, hanem egy kecske bogyója szállna.
- Osztályárulók alcím alatt tárgyalja báró Gudenus János az Összetört címerek című könyvében az ön nagyapja, Pálinkás (Pallavicini) Antal életének fő mozzanatait. Hogyan gondolkodik a kommunistává lett, családját és nevét megtagadó nagypapáról?
- Árnyaltabban, mint szokás - mondja Pallavicini Zita a zavar legkisebb jele nélkül.
Alaptalannak bizonyul tehát a félelmem, hogy az őrgrófnő esetleg nem hajlandó beszélni családjának alighanem legvitatottabb, legmegvetettebb alakjáról. De hál' istennek, ő is nyitott, ahogy az arisztokraták többsége; a főrendek általában válaszolnak a számukra kínos kérdésekre is, vonatkozzék az akár árulásra, kegyetlenségre, pikáns történetekre. Nyilván azért, mert megmaradt az az évszázadok során kialakult hozzáállásuk, hogy érdemes felülről tekinteni a világra, beleértve a saját famíliájukat is.
- Nagyapám lázadó típus volt. Kemény kritikával illette a főúri belterjességet már a II. világháború előtt is - folytatja az unoka. - Mint páncélos tiszt részt vett a németekkel és nyilasokkal szembeni ellenállásban, majd Bajcsy-Zsilinszky lebukása után átszökött az oroszokhoz. Az ötvenes évek elején a vezetéknevét Pálinkásra változtatta, elvált, újranősült. Az 1956-os forradalom idején a rétsági páncélos ezred törzsfőnökeként ő kísérte fel Mindszenty bíborost Budapestre. 1957-ben, koncepciós perének lefolytatása után kivégezték. Nagyapám asszimilálódni szeretett volna a katona, illetve munkás közegbe. De éppen a perében mutatkozott meg leginkább, hogy ez eleve sikertelenségre ítélt elképzelés volt. Kiderült, hogy akikhez tartozni akart, lelketlenül ellene vallottak, utálták őt, mint a bűnt. Tudja, az asszimiláció nehéz probléma. Apámék elmentek a börtönbe, meglátogatni nagyapámat. Ott egy tiszt a kamasz apámat leköpte, és közölte vele, hogy "a ti fajtátokra sosem lesz szükség". Én már nem is akarok beolvadni semmilyen társadalmi csoportba. Ugyan melyik közeg lehetne különösképpen vonzó a mai magyar világban?
- Mivel foglalkozik, kedves Zita?
- A média különböző területein szoktam felbukkanni, most éppen egy televíziós műsor előkészítésén fáradozom.
Mintegy igazolásképpen megszólal a mobilja. Utóbb megtudom, László Károly, a híres műgyűjtő hívta Svájcból, aki majd riportalanya lesz az én riportalanyomnak.
- Ha az arisztokrácia, mint elit osztály meg is szűnt már hazánkban, önnek vigasztalásképpen és lehetőségként kínálkozhat a média elitje.
- Elvileg igen. Kár, hogy túlnyomórészt lesújtó tapasztalataim vannak.
- Önmagában a Pallavicini névből nem tudna megélni? Elvégre Európa négy-öt országában ennek kitűnő csengése van legalább ezer éve.
- Kétségkívül sok fontos ajtó megnyílik a nevünk hallatán. Ám én a néveladáshoz nemigen értek.  Igaz, ügyeskedők pusztán már abból is pénzt tudtak csinálni, hogy arra hivatkoztak: ismernek engem. Tulajdonképpen jómagam is csak mostanában kezdek felismerni néhány, számomra természetes módon megadatott értéket: mert az mégiscsak valami, hogy palacsintát sütöttem Simeon bolgár trónfosztott cárnak, vadásztam János Károly spanyol királlyal, ismerem az európai arisztokrácia jó néhány kulcsemberét. Ám miután az üzleti élet nem vonz, harcos őseim példáját sem követhetem a vagyon- és tekintélyszerzés útján, így én maradnék a médiánál, ott szeretnék kardot rántani a népbutítás, az agymosás ellen, a személyiség kibontakoztatásáért.
Abban is báj van és kifinomultság, ahogy távozáskor az őrgrófnő még az ajtóból visszaint. Megvártam, amíg végleg eloszlik a maga után hagyott illat - csak utána álltam fel az asztaltól.