Tandíj után, tüntetés előtt

Hiller István oktatási és kulturális miniszter nagyléptékű változtatásokat hirdetett meg az általa felügyelt szakterületeken. Van is felzúdulás: viták, elégedetlenségek; tüntetni készülnek a diákok, mozgolódnak a pedagógusok. Mindezek ellenére a tárca irányítója biztos abban, hogy nem lehet tovább halogatni az iskolai rendszer átalakítását, és rendet kell tenni a kultúra területein is. A miniszter a vidék kulturális fejlesztését tűzte ki célul, mindazonáltal esélyegyenlőség teremtésére sok-sok más vonatkozásban is szükség van.
- Két kamaszfia iskoláskorú. Hogyan kezdődött önöknél a tanév?
- Az egyik fiam tizenhat, a másik pedig tizennégy éves. Úgy készültek a tanévkezdésre, ahogyan minden más gyerek. Igyekeztek minél később gondolni az iskolára, és csak akkor hozták szóba, amikor már mulaszthatatlanná vált. Így hát az utolsó napokban nézték meg, hogy mi az, ami elhasználódott, milyen ruhákat kell venni.
- Eszébe jut ilyenkor saját gyerekkora?
- Most is gondoltam rá. Az én időmben nem volt komputer, és igencsak mások voltak a tantárgyak, de mindig örömmel mentem szeptember elején az iskolába, mert találkozhattam a rég nem látott barátokkal. Persze azt is bevallom, némi szorongás is volt bennem.
- Kap-e ötleteket, tippeket közvetlen környezetéből, családjától, barátaitól, hogy mit kellene oktatási-kulturális miniszterként megvalósítania?
- Mindkét szakterület - az oktatás és a kultúra is - azok közé tartozik, amihez mindenki szívesen ért, amiről mindenki véleményt alkot. Természetesen ellátnak tanácsokkal családon belüliek és ismerősök is. Meghallgatom őket, és az sem elképzelhetetlen, hogy hasznosítom a hallottakat.
- Vidéki emberekkel is találkozik?
- Természetesen. A tanévkezdés kapcsán a napokban sokfelé megfordultam az országban Berekböszörménytől Szabadkígyóson át Csömödérig. Nagyszülők, szülők és gyerekek jöttek oda hozzám, kötetlenül beszélgettünk. Szinte mindenhol ugyanazokkal az örömökkel és gondokkal találkoztam.
- Mit tesz ilyenkor?
- Fontosnak tartom, hogy olyan településekre menjek, ahol még nem vagy csak ritkán járt miniszter. Ilyenkor persze hogy elmondják a panaszaikat is. Ugyanakkor, ha egy iskolának sikerült egy szárnyát felújítani, az ott a szó szoros értelmében népünnepélynek számít. Természetesen szóba kerülnek a tanévkezdés anyagi nehézségei, a közoktatás helyben lecsapódó problémái is. Az a közvetlenség és érdeklődés, amivel engem fogadnak, nekem nagy tapasztalatot ad.
- Sajnos, az ünnepből van kevesebb. Milyen a kultúra vidéken? Érvényesül az esélyegyenlőség?
- Nagy különbségek és aránytalanságok vannak. Nem csak földrajzi értelemben, kisváros és nagyváros között, hanem az ötletesség és a megvalósulás között is. Pedig rengeteg jó gondolattal és kezdeményezéssel találkozom. Az egyik legnagyobb probléma azoknak a helyeknek a lepusztultsága, amelyek az oktatásnak és a kultúrának otthont adnak. Csodálatos dolog a művelődési házak hálózata, ugyanakkor az épületek, az infrastruktúra mai állapota messze elmarad az európai kívánalmaktól.
- Már ahol még nincs lakat az ajtón...
- Nem egy helyen egyszerre jelentkezik ötletbőség, ötletgazdagság át nem gondolt fejlesztésekkel társulva. Azt nem tudjuk hosszú távon fenntartani, hogy az egyik utcában létesítettek egy teleházat, a másikban e-Magyarország pontot, a következő sarkon művelődési házat, nem messze tőle pedig iskolai könyvtárat. Ezekben az esetekben olyan felújított kulturális térre van szükség, amely alkalmas az említett funkciók magas színvonalon való ellátására, amely képes térben egyesíteni ezeket a lehetőségeket, ahol pedig egyik-másik nincs, ott létrehozzuk. Nagyon helyes, hogy az Európai Unióban a kultúra nemzeti hatáskörben marad, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet uniós forrásokat találni és kiharcolni, például az imént említett kulturális terek létrehozásához, művelődési házak felújítására. Én a kulturális vidékfejlesztést az általam vezetett kulturális politika első számú területének és meghatározó pontjának tartom.
- Ezt jó hallani. De mikor lehet belőle érzékelni is valamit?
- A Közkincs-program már elindult. Elképzeléseink megvalósításához több pénzre volna szükség, ám a magyarországi költségvetés az elkövetkezendő öt-tíz évben nem tud többet adni kulturális célokra.
- Ettől féltem! Mármint, hogy előbb-utóbb a pénznél lyukadunk ki... A megszorító intézkedések hatása itt is érezhető lesz?
- Minisztériumunk mintegy százmilliárd forintból gazdálkodik a kultúra területén. Jelentősebb forrásbővítés itt nem várható, viszont uniós források megszerzésével remélhetőleg már 2007 végétől, 2008 tavaszától látványos változásoknak lehetünk tanúi a kulturális vidékfejlesztés, ezen belül a művelődési házak korszerűsítését illetően.
- Forró ősznek nézünk elébe. Diáktüntetés lesz, szervezkednek a pedagógusok is, rendeződni látszik az Operaház ügye, színháztörvény készül. Pezseg az élet az ön tárcájánál?
- Egy közép-európai politikusnak számolnia kell forróbb időszakokkal is. Az elmúlt negyedévben olyan programokat hirdettem meg, melyek a kultúra és az oktatás átalakításának szükségességéről szólnak és heves vitákat váltottak ki. Én hiszek az átalakításokban, mert ebben az országban megvan a tehetség ahhoz, hogy egy sokkal jobban működő rendszerben kibontakoztassa ezt a tehetséget. Az a szisztéma, amiben jelenleg működtetjük, ezt nem teszi lehetővé. Gyerekeink az Európai Unióban teljesítményelven fognak vetélkedni nemcsak honfitársaikkal, hanem más országok hasonló korú gyerekeivel is. Fel kell készíteni őket, ehhez viszont át kell alakítani a rendszert. S minden átalakítás vitákkal jár. Alkotmányos keretek között, jogszabályok betartásával lehet tüntetést szervezni, vitatkozni, de ne felejtsük el, hogy ez minket foglalkoztat, a világot kevéssé. A múlt héten tették közzé a világ egyetemeinek ranglistáját, és az első háromszázban nincs magyar egyetem. A változtatásnak tehát színvonal-emelkedést kell hoznia.
- S el kell tűnniük a meglévő igazságtalanságoknak, hogy ne kerüljön egyes diákoknak milliókba az orvosi diploma, míg mások ingyen jutnak hozzá. Nyilván sokaknak nem tetszik a költségtérítés és az állami finanszírozás kérdésének rendezése.
- Így van. De ha eredményt hoz, akkor érdemes vállalni a konfliktusokat, a vitákat. Jelenünk a versenyről és a teljesítményről szól. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor lemaradunk és elmegy mellettünk a világ.
- Sokáig tanított az ELTE-n. Nem hiányzik?
- Dehogynem! Negyedéves egyetemista voltam, amikor először felkérést kaptam, hogy órát tartsak. Tizenöt évig tanítottam az ELTE-n, volt alkalmam dolgozni Ausztriában, Olaszországban is. Tehát amikor az oktatás jobbítása érdekében beszélek, azt a tapasztalataim birtokában teszem. Azt gondolom, hogy hallgatóink tehetsége, lexikális tudása - például az előző országokéhoz képest - sokkal jobb. A gyakorlatias tudás, ahogy eladják a tudást, az viszont náluk praktikusabb.
-  Országos tanévnyitó beszédében elhangzott egy fontos kijelentés: "A gyerekek az ország aranytartalékai, a pedagógusok felelőssége, hogy mivé válnak." Ezt persze nem volt nehéz felismerni, de végre ki kell mondani, a pedagógusokat ideje volna megbecsülni, mert rajtuk múlik, milyen felnőtt lesz a gyerekből, s ha beérik munkájuk gyümölcse, előbb-utóbb sikerül felzárkóznunk az európai szintekre.
- Fel kell ismernünk a felzárkózás lehetőségét, mert önmagától nem megy. Legalább olyan fontos a gyerek, szorgalmával együtt, mint az a pedagógus, aki munkája, hivatása révén segíti kibontakoztatni a tehetséget. De szembesíteni kell önmagunkat a tényekkel: ma 300 ezerrel kevesebb diák van, mint a nyolcvanas években. Az általános iskolások száma 845 ezer, az első osztályosoké 97 ezer. Sajnos az évtized végéig tovább folytatódik a csökkenés, legalább 90 ezerrel. Önmagában véve már ez a tény is elgondolkodtató, és nem járhat következmények nélkül. Át kell alakítani a képzés szerkezetét. A felsőoktatásban például nem szabad diplomás munkanélkülieket "termelni", a minőségre kell helyezni a hangsúlyt - ahogy máshol is.
- Milyen legyen a XXI. század fiatalja, hogy helyt álljon a világban? Tudjon angolul és ismerje a számítógépet?
- Ez csak az alap. Ma már nincs akadálya annak, hogy valaki kikerüljön a nagyvilágba. A tehetség, a felkészültség mellett tudni kell alkalmazkodni az egyre gyorsabban változó körülményekhez. A nyelvtudást illetően szembesülnünk kell a valósággal: a lakosság megközelítőleg 25 százaléka tud valamilyen idegen nyelven folyékonyan olvasni vagy beszélni, 75 százaléka pedig nem képes megszólalni külföldön. Mivel a világban egyedül vagyunk, akik a magyar nyelvet beszélik, ezért nekünk kell elsajátítani a leggyakoribb társalgási nyelveket, egyenlő esélyt teremtve a diákoknak. Ez a változó világhoz való alkalmazkodás egyik feltétele.
- Sok vonatkozásban most kell azzal számolni, ami esetleg csak tíz-tizenöt év múlva érezteti hatását?
- Igen. És ebben áll a politikai felelősség.
- Gondolom, az mégsem tölti el jó érzéssel, ha felvonulnak a minisztérium elé tüntetni a diákok! Kudarcként éli meg?
- Kudarc az lenne, ha az átalakítás nem járna eredménnyel. Mindenkinek alkotmányos joga, hogy a törvények betartása mellett kifejezze a véleményét. Amikor külföldön dolgoztam, éppen elég ilyen megmozdulást láttam ahhoz, hogy ne okozzon törést számomra egy ilyen szervezkedés.
- Mikor lesz minden jó?
- Őszintén remélem, ha most végigvisszük az elképzeléseinket, 2010-ben sokak által elismert átalakítás után leszünk és világosan láthatók lesznek a változások. Tehát az évtized végére beérnek az eredmények.