Mit hozhat a román csatlakozás?

Csendes a csengersimai határállomás előtti zsibvásár. A máskor oly zajos "KGST-piacon" csupán pár ember lézeng. A tíz-tizenöt éve ideiglenes jelleggel felhúzott bodegák zöme zárva, de a még nyitva tartó pár kis üzlet is kong az ürességtől. Még a kívülről meglehetősen riasztó, de belülről meglepően elegáns vendéglátóipari-egység a legforgalmasabb: öten-hatan is támasztják a pultot, öltözetükből ítélve bizonyára nem odaátról jött répaszedő vendégmunkások. Pénzváltók, vagy valami hasonló a tisztes foglalkozásuk - más szakma itt már nehezen élne meg.
Pang a piac, vevő a kávézókon kívül egy szál se.
- Elmúltak a szép idők - sóhajt nagyot egy középkorú férfi az egyik kis vegyesbolt ajtófélfájának támaszkodva. - Hét-nyolc éve még megérte. A szatmárnémeti, nagybányai románok, magyarok hozták a gázolajat, eladták, s a forintért itt vették meg a lisztet, a kenyeret, a cukrot, a gyereknek a farmert, a cipőt, az elektromos játékokat. Most? A kutya se nyitja ránk az ajtót.
Vigasztaljuk, hogy majd, ha Románia belép az EU-ba, de csak bosszúsan rándít egyet a vállán.
- A mostaninál is rosszabb lesz a helyzet, az a kevés megmaradt magyar vásárlónk is átpártol majd Szatmárnémetibe. Mert az ottani boltokban még mindig sok mindent olcsóbban megkapni, mint nálunk. Igaz, ott is egyre szűkül az olcsóbb portékák köre, de például ruhaneműért, cipőért, műszaki cikkekért még mindig megéri átugrani. Élelmiszerért nem, az már lassan drágább, mint nálunk.
A kis falu kereskedelme jó tíz éve élte a fénykorát, akkor legalább három tucat üzlet nyílt pillanatok alatt a község és a határ közötti szakaszon. A nagy pesti szállítmányozási cégek is hatalmas lehetőséget láttak a megnyíló teherforgalomban. Legalább ötven hektárt vásároltak fel az országút mentén, hogy majd logisztikai bázisokat építenek rajta. De a földek ma is üresek, és a nagy terminálok egyszer csak a túloldalt kezdtek megépülni. Ma Szatmárnémeti előtt az út mindkét oldalán nagyléptékű építkezések folynak, szinte havonta nőnek ki a földből újabbnál újabb üzletek, üzemek, éttermek, bevásárlóközpontok.
A magyar üzletemberek is kezdik felismerni az ottani lehetőségeket: ma már a Csenger, Mátészalka környéki vállalkozók közül is egyre többen készülnek odatelepülni. Az egyik szalkai Tüzép már ott is van, kihasználva a látványos konjuktúrát.
- Hosszas pályázgatás után nemrég végre hozzákezdhettünk az általános iskolánk és művelődési házunk felújításához, de az építkezésünk majdnem kútba esett: a környéken sehol sem volt tégla - mondja Költő Zoltán, Csengersima nemrég újraválasztott polgármestere. - Majd' minden cserépüzem román exportra dolgozik. De azért van egy kis jó is a határ közelségében. A tetőszerkezet faanyagához például sokkal olcsóbban jutottunk, mintha itthon vettük volna meg. Az interneten keresgélve Szlovákiában, Rozsnyó mellett bukkantunk egy ács-vállalkozóra, aki harmadannyit kért, mint a hazai mesterek.
A határ innenső oldalán élők szerint már most is sok módja volna a kapcsolatok elmélyítésének, de a magyar hatóságok vaskalapossága elront mindent. Példaként hozzák fel a vendégmunkások ügyét. Igaz, lehetőség van a foglalkoztatásukra, de az engedélyek beszerzése olyan bonyolult, hogy inkább letesznek róla. Már a papírokat se Csengerben, hanem a száz kilométerrel távolabbi Nyíregyházán kell intézni. A hatósági szigor már-már brutális. Korábban hetente egy-két napra sokan átjöttek Romániából almát, uborkát, paradicsomot szedni, de a gyakori ellenőrzések miatt ez mára szinte teljesen megszűnt.
Kérdés, megéri-e a drasztikus szigor? Mert igaz ugyan, hogy a földekről eltűntek a romániai vendégmunkások, de sok helyen eltűnt az uborka, a paradicsom, a paprika is, ugyanis helyben alig lelni napszámost. A zöldség pedig munkaigényes, betakarítók híján kockázatos a termesztése.
- Azt sem kell elfeledni, hogy az egykori vendégmunkások, napszámosok pénze is hiányzik az itteni boltokból - folytatja a polgármester. - Az itt megkeresett forintok egy részét ugyanis nálunk költötték el, így a gondoltnál is több magyarországi család boldogulását segítették. Most tehát gondban a magyarországi farmer, és gondban a kereskedő.
Igaz, az utóbbiak közül sokan már a lehetőségeket is látják. Odaát akarnak ők is boltokat nyitni.
- A romániai közszolgákat ugyan rosszul fizetik, de egy réteg szépen boldogul - kapcsolódik a beszélgetésbe Homoki Tamás, a csengersimai jegyző. - A hivatalos adatok szerint kétmillió román dolgozik külföldön, a többségük kimondottan jól keres. És a fizetésüket hazaküldik! Kialakult odaát is egy viszonylag pénzesebb réteg, melynek tagjai már nem elégednek meg a silány bolti kínálattal. Itt, a faluban is látjuk például, hogy milyen kocsival és öltözékben jönnek. Ők otthon se adják alább. Rájuk tényleg alapozni lehet egy vállalkozást.
A kicsiknek is van keresnivalójuk odaát. A szatmárnémeti piac sok tekintetben furcsa módon drágább, mint a csengeri vagy a nyíregyházi. Itt például ötven forintot sem igen adnak a kereskedők egy kiló almáért, odaát száz-százötven forintba kerül.
Ha megnyílik a határ, sok itteni termelő akarja a gyümölcsét és a zöldségét odaát értékesíteni. De a hazai gazdáink is tervezgetnek. Sokan vannak felszerelkezve nagy teljesítményű gépekkel, melyek az év nagy részében kihasználatlanul állnak. Abban reménykednek, hogy a túloldali gazdaságok majd az ő szolgáltatásaikat veszik igénybe.
Példa már van rá.

Munkavállalók
Még nem dőlt el, milyen mértékben engedélyezi Magyarország január 1-jétől a román állampolgárok munkavállalását. Elképzelhető az átmeneti és a részleges korlátozás is. Az unió többi tagországa sem döntött még az ügyben. A magyar döntéshez sok szempontot kell vizsgálni: a rossz kelet-magyarországi munkaerő-piaci helyzetet éppúgy, mint a romániai magyar közösség érdekeit.