Egy per elé

Emlékezzünk: tíz napja életbe lépett egy sebtében összehozott uniós szakbizottsági döntés arról, hogy már az idei kukoricatermés garantált áras felvásárlásakor alkalmazni kell a szigorúbb minőségi követelményeket. A magyar gabonaszakma felhördült, hiszen a passzusokból szinte üvölt, hogy ezt a rendelkezést majdhogynem egy az egyben a mi éghajlati-termesztési viszonyainkra szabta a bürokrácia ollója. Nem véletlenül, persze. A hivatalos indokolás szerint az uniós raktárakba vitt mag nemzetközi versenyképességének javítása a szigorítás célja, a szabályozók viszont valójában azért lettek olyanok, amilyenek, mert tavaly a teljes kukoricaintervenció háromnegyedét magyar földekről vitték az uniós raktárakba.
Ám a per - már, ha lesz - mégsem ettől lehet érdekes. Attól az, hogy a rendelkezéssel úgy védi a közösség többségi érdekét az unió, hogy hátrányosan megkülönbözteti egyik tagállamának termelőit. Az egyre bővülő Európai Unió folyamatosan növekvő feszültségekkel viselős. Januártól, Románia és Bulgária belépésével immár huszonhét tagország felett ragyog majd a gyönyörű európai eszme, amely az emberek, országok, vállalkozások, tőkék egyenlőségéről és szabadságáról szól. Ám a hétköznapi valóságban folyvást nő az ellentét az emberek, országok, vállalkozások és tőkék között. Európa bajban van, és gondjai nagyon is kézzelfoghatóan gazdasági eredetűek. Nemcsak a gabonapiacon, hanem jóformán az összes árutermelő ágazatban veszít versenyképességéből, ami a tagországok apadó bevételeiben és természetesen karcsúsodó támogatási lehetőségeiben mutatkozik meg. A világhírű olasz ruhaipar például a tönk szélére került, mert nem bír a tömegfogyasztásban lassan mindent eluraló távol-keleti konkurenciával. A világ mai dolgairól sokat elmond az is, hogy Németország egyik emblémaértékű sportcipőjében (sőt, a másikban is) ott a címke: "Made in Bangladesh."
A mai Európai Unió őse a tengerentúli versenytársakkal szemben létrehozott szén-acél kereskedelmi és piacvédelmi egyezmény volt az ötvenes évek elején, ebből nőtt ki később a Közös Piac, majd az Európai Gazdasági Közösség, aztán az unió. Nemrég egy neves közgazdász úgy vélekedett egy terjedelmes írásában: a mai közösség fő baja, hogy immár az emberi jogi és politikai szempontok irányítják a döntéseket, Brüsszelben elveszni látszik a gazdasági ésszerűség elve. Aktuálisan: ha Románia tag lehet, Bulgária miért ne lehetne? Hát akkor jöjjenek együtt! Csakhogy a bővülés minden egyes lépésével tovább olvadnak a nemes eszmék is. A mi beadványunkra visszatérve: ha netán "hivatalosan" is igazunk lesz, akkor azon kell majd az illetékeseknek eltanakodniuk, vajon hogyan is volt a mi csatlakozásunk 2004-ben? Hiszen az unió akkor is erőszakot tett saját elvein, mert például korlátozta a "teljes jogú" belépők agrártámogatását, viszont megengedte nekik, hogy - mondjuk - földpiacukat csak évek múltán tegyék szabaddá. Recseg-ropog a nemesen kitalált rendszer, miközben a világ gazdasága mind jobban gyorsulva hagy el bennünket. Készülnünk kell rá, lesznek európai megszorító intézkedések is. Azokat nem lehet majd elintézni azzal, hogy - mintha az eső ellen tiltakoznánk - szétverünk néhány közteret. Válság lesz, sőt talán már van is. Készülnünk kell rá, ami azt is jelenti, hogy addig kell használni a brüsszeli forrásokat, ameddig vannak. De közben a világot kell nézni, piacokat kell találni a termékeknek. Például saját taktikával az orosz piacra érdemes figyelni. Ha szeretjük, ha nem, tény, Brüsszelnek mi még mindig kissé messze vagyunk. Sőt, az ilyen "kukoricázások" ügyében úgy is érezhetjük, mintha egyre távolodnánk.