Ingyenhitel pedig nincs!

Tudtam, hogy nem úszom meg olcsón: az első üzletben máris rábeszélt a jóképű eladó, hogy ne negyvenezer forintért, hanem 160 ezerért vegyek amolyan divatos, lapos, nagy képernyős tévét. Belementem. Nyolcvanféle hitel közül válogathatok. A legjobbat választottam - persze kiderült, hogy az ingyenesnek ígért kölcsönhöz le kell perkálnom rögvest 16 ezer forint kezelési költséget. Majd ezután kiegyenlíthetem a készülék teljes árát tíz hónapon át. Ez igazából tíz százalék kamatot jelent, s nem nullát, amit a THM jelzett. Feleseltem persze, ám az eladót ez nem hatotta meg.
A következő boltban már kérdéssel kezdtem: számolnak-e kezelési költséget? Rávágták, hogy nem. Azt a bizonyos tíz százalékot persze itt is megleltem, csak éppen önerőnek becézték: ezt megfizetem beugrónak, majd törleszthetem az egész vételárat.
A harmadik áruház forgatagában is üzletkötőbe botlottam, kis asztalka mögött kínálta a hitelt. Nem csoda, a bankok év végén helyezik ki éves hitelállományuk jó harmadát.
- Olyan nincs, hogy ingyenhitel. Akkor miből élne a bank? - oktatott a fiatalember. Majd megpróbált rábírni, vegyem fel az akciós személyi kölcsönüket, s az első részleteket ők fizetik helyettem. Mivel a 12-27 százalékos hiteldíjmutatónál kevesebbre vágytam, "megkínált" a hitelkártyájukkal is. Ez jobban tetszett, főleg, mert elmagyarázta, a saját képemet rakathatom a plasztiklapocskára. Például azt a jelenetet, amint a pálmafák alatt hörpölöm a koktélokat...
A hitelkártya előnye, hogy akár 45 napig ingyen használhatom a bank pénzét. Némileg elkedvetlenített, hogy nemrég szabtak ki bírságot a legnagyobb lakossági bankra, az OTP-re azért, mert elhallgatta: a hangsúly az "akár" szócskán van, s a kamatmentesség csak az áruvásárlásra érvényes.
A negyedik bolt maga volt a béke szigete. Két - egyébként versengő - bank ügynöke egymás mellett kuporogva kínálta a "tényleg és egészen biztosan ingyenes" hitelt. Nem kérnek kezelési költséget, önerőt, csak vigyem a tévét - magyarázták, már el is kezdtem szégyellni magam kis hazugságomért. A prospektus apró betűs részéből viszont kiderült: a szuperkölcsönök rövid életűek, néhány árura s csak az első néhány vevőre vonatkoznak. (Néhány szórólapon furfangosan feltüntetik, hogy mindez a bank részéről nem minősül nyilvános tájékoztatónak. Kérdés, hogy akkor minek számít?)
Egészen elszomorodtam, amikor otthon kis hír ötlött a szemembe. Néhány hónapja épp ezt az üzletláncot, az Elektro Pontot s a melléje szegődött Budapest Bankot, Credigen Bankot és a Magyar Cetelem Bankot büntették meg csaknem 170 millió forintra, mivel kölcsöneiket a valóságosnál szebb színben tüntették fel és tisztességtelenül befolyásolták a fogyasztó döntését. Ezek szerint nem én füllentettem a nagyobbat...
Nem adom fel könnyen, ezért hát legközelebb nem jól kereső alkalmazottnak, hanem eladósodott vállalkozónak álcáztam magam. A lényeg ugyanaz volt: kölcsönt akarok... Nem ismerünk lehetetlent! - ígérték a különféle hitelközvetítő cégek, ám rajtam ők sem segítettek. Jelzáloghitelre ácsingózva hívtam az ügynököket, mert sürget az adótartozásom. Kiderült: aki ezerötszáz lélekszám alatti településen, azaz falun él, az ne is remélje, hogy "zálogba teheti" a házát.
- A kis falvakban nincs munkahely, s ha ön nem fizet, a hitelező nem tudná értékesíteni az ingatlanát - világosít fel a hölgy, aki szerint 15 bankkal állnak kapcsolatban, de nekem egy sem adna pénzt. Most már értem, miért derült ki egy friss felmérésből, hogy a legtöbb megtakarításuk épp az ország elmaradott tájain élőknek van. Hazánk legeladósodottabb része pedig a fejlődő Pest megye. A szegény régiók polgárai ugyanis hitelképtelenek, így Nógrádban, Borsodban, Zalában vagy Vas megyében minden fillér spórolásnak számít.
Fordultam volna a Provident pénzintézethez, amely az aprófalvak "specialistája". Könnyen megkapható, ám igen drága - a THM esetenként 400 százalék -, heti törlesztésű kölcsönöket kínál, ám terjeszkedését szabálytalanság miatt nemrég megtiltotta a pénzügyi felügyelet.
Bár köztudott, hogy korlátolt felelősségű társaság nem folyósíthat hitelt, mégis rábukkantam egy kft.-re, amely fogyasztói csoportnak hívja magát, ám nevében a credit - azaz: hitel - szó csalogat. Kétségbeesett sürgetésemre - mondván, szorongat az adóhivatal - az Euro Credit Consulting ügyintézője halkan bevallotta, hogy valóban kölcsönre hajaz a konstrukció. Csak akkor hervadtam le, mikor egy jogásztól megtudtam: akad olyan panaszos, aki egy 11 millió forintos hitel reményében havi 110 ezer forintot perkált le ennek a csoportnak, ám az ígért kölcsönt azzal halogatták, hogy a sorsoláskor nem neki kedvezett a szerencse. Ez a kft. tavaly szintén megkapta a maga bírságát, ám az ötmillió forint nem vágta hanyatt, így zavartalanul bonyolítja kétes ügyleteit.
Minden jó, ha a vége jó, reméltem. Egy olyan cégre leltem, amely a "hagyományosnál" sokkalta jobb feltételekkel kínál kölcsönt. Egészen pontosan azt ígéri: ha felveszek nyolcmillió forintot, csaknem hárommillióval fizetek vissza kevesebbet, mint egy államilag támogatott formánál, s a törlesztésekre sem lesz gondom. Sőt, lássak csodát, a futamidő végén még visszaad bónuszként hétmillió forintot. Órákig hívogattam az ügyintézőt, mindig mással tárgyalt. De nem adom fel! (Aki még hiszi, járjon utána...)