Farsangi fánk

- Ne álmodozz, te lány, tudod, hány darab fánkot kell még kisütnünk ennek a falka népnek? - morgott Terus néni, amikor meglátta, hogy Bori karja megállt a levegőben, ahelyett, hogy finoman bedöccentette volna a tésztát a sercegő olajba. Aztán legyintett egyet, ezek a mihaszna mai fityfirittyek, és elfordult. Mert Bori egyáltalán nem figyelt rá. Merev fejjel nézett maga elé, aztán megmozdította a karját, összeszorította a száját, a szeme nyílását résnyire húzta össze, és nagy erővel belecsapta a tésztát a forró, habzó lébe. És nem húzta el a karját. Hősiesen tűrte, hogy a hatalmas sütőedényből felszökő olajgejzír visszahulló cseppjei megégessék a bőrét. A fájdalom apró sikkantásait is visszanyelte, nehogy az öregasszony észrevegyen valamit, majd hevesen számolgatni kezdte az alkarján keletkezett vörös foltokat.
- Tíz hólyagot kell égetned a karodba farsang éjjelén, se többet, se kevesebbet. Aztán hajnalban hólével hűsítsd fájó sebeidet; ha találsz még az árok partján gyér fűcsomót, azt is tegyél rá, és meglátod, nagyon hamar a tiéd lesz az a férfi, akiről álmodoztál - magyarázta tegnap este a barátnője, Márta, aki még a nagyanyjától tanulta ezt a varázsolást.
Tizenegy hólyag lett. "Többletáldozat szerelmem oltárán" - gondolta áhítattal Bori, és egy pillanatra kibámult a művelődési ház tálalóablakán át a díszterem forgatagára. Fülsiketítően mulatoztak a bálozók. Robi mackótermete, vörösesbarna haja ott virított a haverok gyűrűjében a büfé környékén. Messziről is látszott, mekkora jókedvük van már. Őt észre sem vették.
Attól kezdve Bori órákon át, megállás nélkül dolgozott. A pincérek folyamatosan hordták el a tepsi fánkokat, a hólyagok egyre jobban égtek, de összeszorította a fogát, mi ez a kis fájdalom az ő jövőbeni nagy boldogságához képest! Néha azért odajött egy-egy srác a konyhához, és táncolni hívta, olyankor szelíden megrázta a fejét: - Megígértem Terus nénémnek, hogy egész éjszaka segítek neki a sütésben.
Aztán ők is elmaradtak, és a báli zajok is mintha már csak valami szűrőn át érkeztek volna. Hajnali negyed öt volt, amikor kábán felvette a télikabátját, egy hosszú sálat tekert a nyaka köré, és a hátsó ajtón kiment a házból.
De a sarkon nem fordult be az utcájukba, hanem a patak felé vette az irányt. Sötét volt még, szepegve tapogatózott előre, lépteit elnyelte a sűrű pelyhekben hulló, puha hó. A meredek parton lefelé már a hó alatt rejtőző göröngyök, bokorindák állták útját, lihegve, dideregve bicegett tovább, amíg egy ismerős tisztáshoz nem ért. Ott leguggolt - hogy is mondta Márta? -, a markában szétnyomott egy hógolyót, és a hólével akkurátusan végigtörülgette a sebeit. Sziszegett a jeges érintéstől, de tűrte... A hó alól a tíz körmével egy kis fűmaradékot is kikapart, rátette a hólyagokra. Nem tudta, hogy milyen varázsigét mormoljon hozzá, csak a Robi drága arcát látta maga előtt szüntelen, igen, hamarosan az enyém leszel, meglátod, az enyém leszel - dünnyögte a karja fölött. Imádkozni nem mert, hátha a jó isten megharagszik az ilyen boszorkánykodás miatt. Aztán sóhajtva befejezte a szertartást, és megfordult, hogy felmásszon az úthoz.
Alig lépett kettőt, valami nagy zsákfélében megbotlott, és hasra esett. Hát, ahogy fel akar tápászkodni, egyszer csak a zsák felhorkan. Boriban megáll a vér. Lehajol, vizsgálja a pirkadatban, miféle lény ez a behemót itt a hóban, lehet, hogy egy medve szédelgett le valahonnan a hegyekből? Ekkor a zsák négykézlábra áll, majd újra összecsuklik... Uram fia, hát nem a Robi rőtes feje bújik elő a sapka alól? Istenem!
Ó, hányszor vágyott arra, hogy a közelében legyen, hogy a karjában tartsa, édes szavakat sugdosson a fülébe... De a drága nagy ember őt, a jelentéktelen kis libát alig méltatta figyelemre. És most, tessék. Itt van teljes életnagyságában, itt hever a lábai előtt. Csak ki kell nyújtania a karját, hogy megölelje. Csorgó nyál, tompa tekintet, bamba részegségében szuszog, olykor böffent is, majd néhány csuklással színesíti a szólamát.
- Hát... ezt tényleg megkaptam! - Bori dühösen nézi az égési hólyagocskákra ragadt árva fűszálakat. - Kikaparom a szemét ennek a Mártának. Mit mondott rosszul?