Táncországból válások hona

Arrafelé a söprű a legritkább nevezetességek közé tartozik - tömören erre a megállapításra jutott több mint száz évvel ezelőtt Brankovics György, amikor a Mexikói-öböl és az Atlanti-óceán között húzódó Antillák szigetein járt. Az ágyneműt, a takarót a legelőkelőbb családok sem ismerték, valami ökörbőrrel letakart, falécekből összetákolt alkotmányon aludtak, a szegényebbek meg egyszerűen a szabad ég alatt. Este nem vetkőztek le, s felkelve nem mosakodtak. Egyet nyújtózkodva, kávét hörpintve és cigarettára gyújtva kezdték a napot. Ha valami nagy ünnep következett, összekötöttek néhány pálmalevelet, és azzal nagyjából "kilegyezték" a szobát.
Csak mosolyog a réges-régi sorokon Kállai Márton, aki nemrég tért haza többhetes kubai útjáról. A tisztaságról és a rendről egy rossz szava sincs. Talán azért érzik sokan még mindig "szegényszagúnak" a szigetországot, mert a tengeri sós levegő gyorsan tönkretesz mindent, az épületeket hiába festik újra néhány évente - magyarázza a huszonéves kalandor fiatalember.
Ráadásul a sós levegő iszonyatos bűzzel keveredik, ugyanis Havanna a világ egyik legszmogosabb fővárosa. A füstöt okádó autók egyik fele a forradalom előtti (tehát több mint ötvenéves), óriási fogyasztású amerikai cirkáló, a másik része a nem kevésbé környezetgyilkos, húsz-harminc éves, szocialista szériából származó Lada, Skoda meg Wartburg.
Régi utazónkra egykoron kellemetlen benyomást tettek a közép-amerikai nők, ahogy lóháton az utcákon nyargalásztak, s úgy vetették szájuk egyik sarkából a másikba a szivarvéget, akárcsak a huszárok; szellemi munkáról vagy akár csak házi foglalatosságról egy szó említés sincs.
Ezzel szemben korunk ügyes kubai asszonya képes egyetlen este annyit keresni, mint a férjeura egy hónap alatt. Hogyan? Például személyenként hét dollárért vacsorát főz a házi kosztra éhes külföldi turistáknak - míg gépészmérnök férje huszonöt év gyakorlattal, napi tizenkét órányi munka után havonta 15 dollárt visz haza. A szocialista állam büszkén hirdeti, hogy Kubában teljes a foglalkoztatottság, nincs munkanélküliség - mindegy, milyen áron érik el. Minden családból egy főnek, rendszerint a férfinak, kötelező dolgozni, a nők viszont otthon maradhatnak vezetni a háztartást, nevelni a gyermekeket.
Apropó: háztartás! Ha egy kubai asszony elindul vásárolni, háromféle boltba térhet be. Minden család, létszámtól függően, egy évre szóló élelmiszerjegytömböt kap az államtól, amelyet csak a kopár, szegényes jegyes boltban válthat be. Egy főnek egy hónapra például egy kiló liszt és fél kiló cukor jár, a hét év alatti gyermeknek napi két deci tej. Ha mindez kevésnek bizonyul vagy ha jobb minőségű árura vágynak, a pesós boltban, államilag szabályozott árakon lehet vásárolni (1 kubai peso = 8 forint).
Igazi luxusnak számít, ha valaki a dolláros boltban költhet. A szocialista ország első számú vezetője, Fidel Castro 2004-ben egyszerűen betiltotta az "imperialista csökevény" amerikai dollár használatát, és bevezette a konvertibilis pesót, ami szerinte éppen egy amerikai dollárt ér.
Piacra indulván is eldöntheti az ember: az állami vagy a nem állami piac felé veszi az irányt? Az előbbin előre meghatározott árakon folyik a kereskedés, akármilyen tetszetős vagy csúf a portéka. Mindennek megvan a maga ideje, amit tartanak, és csak idényjellegű termékeket árulnak. Ha háromszor csaláson kapják a kereskedőt, kitiltják a piacról. Homárt felesleges keresnünk, ugyanis Castro a kubaiaknak betiltotta a fogyasztását, mondván: kár elpazarolni a drága exportcikket. A nem állami piacokon szebb árut találunk, igaz, kicsit borsosabb áron.
A lakásokban nem divat a függöny, a kubaiak a szó szoros értelmében belátnak egymás életébe. A kívülállónak úgy tűnik, mintha a fél életüket az ablakban élnék, ott esznek, olvasnak, alszanak, trécselnek. Aztán esténként megindul a "belső vándorlás" a tágabb családon belül, csatlakoznak a barátok is, s folyik a zene, a tánc meg a rumozás hajnalig.
Bár Kubát szeretik a tüzes tánc és a vérpezsdítő szerelem országaként emlegetni, azért ennek megvannak a maga árnyoldalai: a világon itt a legmagasabb a válások száma. Mert igaz, hogy a temperamentumos kubai férfi és az érzéki kubai nő szerelmes lesz egy perc alatt, de az érzelem, amilyen könnyen jön, úgy el is száll.
A régi utazót, Brankovics Györgyöt is megigézték a bővérű latin szépségek. Azt írta egykoron: a havannai Jardin Botanico (növénykert) virágaival a leggyönyörűbb nők vetekedtek az elsőbbségért, fekete szemű se%u0144oriták susogtak versenyt a pálmalevelekkel, miközben esti szórakozásképpen az arénába, a bikaviadalra hajtattak...