Kossuth-kiskakasok

Másodikosok voltunk, amikor az osztályfőnöknőnk, Győr Anci néni inspirálására előadtuk az Aranyembert. Ekkor 1953-at írtunk, csípősen fújtak a fényes szelek, máig sem értem, miként tájolhattunk mi Hegyköz-, Bodrogköz-szerte egy színdarabbal, melyért belépődíj gyanánt egy-két forintot szedtünk? Ehhez a "színházasdihoz" megnyertük a félévi tanulmányi versenyt is, így védhetetlenül beköltözhettünk a Kossuth-osztályba. Túl az első áhítaton, mi, fiúk, akik az osztályban az utolsó padokat foglaltuk el, behatóbban kezdtünk ismerkedni a nevezetes helyiséggel. Hátul, a fal mellett egy üveges szekrény állt, benne két famarkolatú, cizellált fémlemez borítású pisztoly. A kakas egy csippentőbe szorított kovakőre koppintott, ez adta a szikrát - oldottuk meg a fegyvertörténeti feladványt rövid - néhány órás - szemlélődés után.  A pisztoly, a Kossuth-pisztoly...! A fegyver keltette izgalom ettől kezdve ott vibrált az osztályterem levegőjében. És ha egy fékezhetetlenül kreatív osztály tantermében egy fegyver van, az előbb-utóbb el is sül...
Szünetben és órák után a fiúkompánia azon mesterkedett, miként lehetne rendeltetésének megfelelően használni is a pisztolyt. Lassan körvonalazódtak a tervek: a lyukas kulcsba tett gyufaméreg adta az ötletet, így az a döntés született, hogy az első adandó alkalommal kilopjuk a fegyvert, megtömjük néhány doboz gyufa mérgével, lefojtjuk kóccal, vasgolyót illesztünk bele, aztán tűz! A nevezetes eseményre a város fölötti hegyen, az Országzászló tövében került sor. Minden a tervek szerint haladt; a detonáció ugyan némi csalódást okozott, a pisztolyszerű durranás helyett inkább olyan hangot hallatott az öreg szerszám, mint amikor a vaskályhában belobban a széngáz, de a golyó azért repült vagy tíz métert. Úgy gondoltuk, másnap reggel tesszük vissza észrevétlenül a Kossuth-pisztolyt, ám már a bejárók érkezésekor állt a bál! Még az elkövetés délutánján kiderült, hogy eltűnt a híres ereklyék egyike! Ám mivel botrányt nem akart az osztályfőnöknőnk, arra kérte a gyanúba vont személyeket, hogy, az isten szerelmére, észrevétlenül juttassák vissza a fegyvert a helyére! Szó, ami szó, visszacsempészni sem volt könnyebb, mint ellopni, kellett is hozzá Gyöngyösi Ernő hivatalsegéd közreműködése, mindazonáltal sikerült úgy lezárni az ügyet, hogy a tettesek inkognitója megmaradt. Legalábbis hivatalosan... A magatartási jegyekben még sokáig nyoma volt a "fegyveres kalandnak".
És azóta is: magam, a porszem, rendre útjába akadok apánknak! A gimnázium után a Kossuth Lajos Tüzértiszti Iskolán ért 1956. Ma pedig a személyimben ez áll lakhelyként: Kossuth Lajos út 18. És onnan kinézve természetesen a Kossuth térre látok...
Lám, kellett azt a fránya pisztolyt piszkálni, a nagy előd tesz róla, hogy életem végéig megemlegessem...