Esti mese három pillangóról

- Manapság ezek a gondolatok, leszámítva Isten létének elhessegetését, nem túl divatosak. Épp ellenkező irányba tart a társadalom.
- Ezért prédikálok, ezért tartunk fenn egyházat, s ezért képezzük a lelkészeket. Egy kiskorúsított társadalomban azok a közösségek, gyülekezetek nyilván divatosabbak, amelyekben pontosan megmondják a híveknek, mit kell tenniük az üdvözülésért. Én ellenben vallom, hogy Isten felnőtt embereket teremtett. Nem akarok hosszú bibliamagyarázatokba bocsátkozni, de mikor Ádám kinyitja a szemét, s eszmél, ő már egy felnőtt férfi, aki társat keres. Akinek hiányzik a nő. Ennek kicsit leegyszerűsítve az a teológiai üzenete, hogy az ember nagykorúságra, felelősségre van ítélve. Nem szabad Istent hibáztatni, hogy elfordul tőlünk, ha problémáink vannak, ne az Úrhoz rohangáljunk segítségért, hanem oldjuk meg a bajainkat.
- Már aki tudja. Aki nem tudja, az ma intézmények, közösségi, állami, családi segítség híján sok esetben csak a jó Istenhez fordulhat.
- Széthullóban vannak a közösségek. Régen mégiscsak működtek a faluközösségek, egyházközösségek. Ennek a folyamatnak a gyengék, a segítségre szorulók isszák meg a levét. Amíg az ostobaság miatt nem volt az ország ennyire megosztva, addig elfogadták a falu bolondját, vigyáztak, figyeltek rá. Ma ez ritka példa. A közösségeket újra kell építeni.
- Amihez azonban a szolidaritás minimuma szükséges. A szegények és kitaszítottak szemszögéből hogyan áll ezzel a magyar társadalom?
- A gyerekeim kiskorukban mindig a három pillangó meséjét akarták tőlem hallani. Három különböző színű pillangó hatalmas viharba keveredik. A rózsa, a tulipán és a liliom érzékeli a bajt, de kijelentik, hogy csak a velük azonos színű pillangót hajlandók befogadni a veszély elől. Erre a három kis pillangó összekapaszkodik, és inkább együtt ázik. Ezt a mesét a szolidaritásról ma nagyon sokan értik nálunk, más kérdés, hogy nem teszik. Az a dolgunk, hogy olyan közösségeket próbáljunk kialakítani, ahol az elfogadás, a gyengék támogatása normális. Ha botlanak a gyengék, segítsen az erős.
- Amit ön tiszteletre méltó hittel, intenzitással művel is. Soha nem érzi magát Don Quijoténak, aki a szélmalommal vív esélytelen küzdelmet?
- Nem jó a megközelítés. Ne afölött bánkódjunk, ami nincs, hanem annak örüljünk, ami van. Ez kicsit olyan, mint amikor elveszítünk valakit. Persze, fáj. De ne azért sírjunk, mert elment, hanem adjunk hálát azért, amiben általa részünk volt.
- Miként reagálnak az emberek az ön és közössége munkájára? Hogyan fogadja a gyengék gyámolítását, a hajléktalanok felkarolását a társadalom, amely sok esetben legszívesebben tudomásul se venné a bajokat, s lerázná magáról, mint kiskutya a vizet?
- A gyengéknek, a gyámolításra szorulóknak óriási szerep jut a társadalom érzékenységének a fejlesztésében. Abaújkéren van egy iskolánk, ahol egyebek között fogyatékos gyerekek is tanulnak. Karácsonykor az egyik Dawn-kóros kislány az iskolai ünnepségen szavalt. Több száz gyerek és felnőtt hallgatta feszülten a teljességgel érthetetlen, ám hosszú szavalatot, majd a végén őszinte, boldog vastapsban tört ki. Ez siker volt ennek a gyereknek, és siker a közösségnek is, hogy szurkolt a kislánynak, szolidáris volt vele. Ezzel megmutatta, hogy még a gyengék gyámolításához is van elég ereje. S ezzel ő is több lesz.
- Hány bajba jutott talál önöknél oltalmat?
- Iskoláinkban összesen kétezer-ötszáz gyerek tanul. A Hernád-völgyében például ötven, a köznyelvben gyogyósnak, hivatalosan "sajátos nevelési igényű" gyerekkel kezdtünk. Ma négyszázötven gyerekünk van. Ehhez jönnek a hajléktalanok. Budapesten hatszáz ágyat tartunk fenn, és naponta mintegy ezer főt látunk el. Mi egyedül annyit, mint mondjuk Debrecen, az ország második legnagyobb városa összesen.
- Hozzávetőlegesen hány emberrel foglalkozik?
- Ötezer emberrel biztosan van napi kapcsolatom. Sorsukat a lelkemen viszem.
- Messziről nem tűnik éppen menedzsertípusnak, miközben az egész "birodalom", amelyet felépített, egyelőre mintha önre épülne.
- Ebben van igazság, s egy kicsit zavar is. Bár sokat tanultam az évek során, valóban nem vagyok menedzser. Akkor csináltunk meg valamit, ha az tovább is adható. Ezen tehát dolgoznom kell még. Szerencsére vannak társaim, kollégáim. A gyerekeim is megéreztek valamit mindabból, amit itt évek alatt felépítettünk. A szolidaritásnak, a gyengék gyámolításának az igényén kívül úgysem tudok mit rájuk hagyni, legfeljebb a könyveimet.
- Ezek szerint a családja is dolgozik önnel?
- A munkákban mind a hat gyerekem részt vesz valamilyen formában. Az egyik lányom főnővér a hajléktalankórházunkban, a másik tanítónő a szegényiskolában, az egyik fiam kápláni teendőket lát el, miközben a PhD-jét írja teológiából, a legidősebb a kommunikációs irodát viszi. Feleségem a hajléktalanok rendelőintézetében dolgozik. Én csak figyelmeztetni tudtam őket, hogy ez egy magányos hivatás. Aki a szegények, az elesettek oldalára áll, azt azzal azonosítják, akit oltalmaz. Úgy tűnik, nem riasztottam el őket a feladattól.
- Megenged egy személyes kérdést? Miért ilyen a szakálla?
- Akkor kezdtem növeszteni, amikor elvették a templomomat, 1977-ben. Elhatároztam, amíg vissza nem kapom, s nem rendeződnek a viszonyok, amelyek között a lelkészi feladatomat végezhetem, nem borotválkozom. Prédikáltam utcán, kocsmában, ahol csak lehetett. Eközben egyre nőtt a szakállam; de nem bánom, mert idegenkedem mindentől, ami nem teljes, ami csak félig van.
- Ha jól értem, ha jól látom a szakállából, nem ért még a feladat végére.
- Ahogy főiskolánk névadója, a metodista mozgalom vezetője, Wesley János mondta: "Az egész világ az én parókiám." Van tehát dolgom.

Névjegy
Iványi Gábor (56) metodista lelkész a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító tagja, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János Lelkészképző és Teológiai Főiskola rektora. Hat gyermek édesapja. A rendszerváltozás előtt ismert ellenzéki személyiség volt. Szegényeket támogató alapot, illegális folyóiratot alapított, ezért eltiltották lelkészi tevékenységétől. 1990 után, két ciklusban szabad demokrata országgyűlési képviselő volt. Született ellenzékinek vallja magát. Tanít, publikál és szegény gyerekek, fogyatékkal élők és hajléktalanok ezreinek a gondját-baját intézi.