Idegen gólyák Ivádon

- Ha megint a "vérfertőzésről" akarnak faggatni, akkor be se jöjjenek! - utasít el a kapuban Ivády Gizella, férjezett Miklovich Józsefné, akinél nemrég kihúzták a gyufát az újságírók. Tanító Gizi néni - így nevezik szülőfalujában a nyugdíjas pedagógust - később megbizonyosodik, hogy mi szigorúan tudományos alapossággal közelítjük a vérrokonok egybekelését, így beljebb tessékel bennünket.
- Nem hajdan fajzott el Ivád, hanem most, mikor az ész elhagyja - bosszankodik az asszony, aki néha bánja, hogy hazahúzta a szíve.
Igaz, ami igaz, Ivád annak köszönheti világhírét, hogy akadt olyan korszaka, amikor nemritkán unokaöcs a nagynénjét, nagybáty az unokahúgát vette el, és elsőfokú unokatestvérek is frigyre léptek. Az első házasság 1759-ben köttetett, amikor Ivády György oltárhoz vezette Ivády Rozáliát. "Idegen gólya nem fészkel Ivádon!" - tartotta magát a mondás, s még vagy százötven évig a föld egyben tartására ügyelve gubancolták a házassági kötelék szálait a nemzetségben.

Ami meglepő: nem termettek degenerált, beteg utódokat a rokoni frigyek, orvosok, mérnökök, tanárok kerültek ki közülük, nem beszélve Ivády Sándor olimpiai bajnok vízilabdázóról, akiről teret neveztek el falujában. Egy antropológus, Nemeskéri János huszonöt éves korában jött először a zárt völgykatlanban fekvő településre, hogy utánajárjon a genetikai csodának. S bizony a professzor még a halálos ágyán is e rejtély szálait bogozgatta. Arra jutott: az Ivádyak olyan kiváló génkészletet adtak tovább, hogy köztük valahogy épp a tehetség és az életrevalóság halmozódott.
- Nagyapám az élete utolsó délutánján fát vágott a húszfokos hidegben. Bejött, s azt mondta, fázik. Ráadásul elejtette a parazsat, amit mindig puszta kézzel vett ki a tűzből, úgy tette a pipájába. Ilyesmiben sohasem hibázott az öreg, ezért a nagyanyám úgy megijedt, hogy üzent a rokonságnak: jöjjenek, a papának vége - meséli Gizi néni. Később a papa visszament fát aprítani. Este azonban tiszta ruhát kért. Hajnalban annyit mondott: "Isten veletek!", s meghalt.

- Csak ez az Ivády-orr, ezt nem tudtam soha megszokni - mutatja az elődök családi képein is visszaköszönő hosszú, hajlott orrát Tanító Gizi néni. Huncut mosollyal megnyugtat, hogy kapcsolatteremtési problémát ez sose jelentett számára: azt a férfit vette le a lábáról, amelyiket csak akarta, s annyi perc alatt, amennyi alatt eltervezte.
Újabban nem házasodnak rokonok, egyre több az idegen, az óvodában egyetlen kislány vezetékneve Ivády. Nagy szó az is, hogy esküvőre készülnek: Ivády Aranka fejét köti be egy ír úr. A középkorú asszony szakmáját tekintve kamionsofőr, aki kalandozásai után az ősi fészekben mondja ki a boldogító igent.

Aki szeretné belopni magát az öntörvényű ivádiak szívébe, kösse fel a felkötnivalót, vagy legalább vegyen fel egy rendes bakancsot. Mi bezzeg szandálban vágunk neki a szirtnek, amelynek tetején a Nagy-Lyukas-kő nevű képződményt sejtjük. Túravezetőnk, a pesti Ivády János ősmagyarokhoz illő, lobogó hajjal mutatja az utat. Az ötvenhárom éves férfi - előbb hétvégi telkén kaptattunk fel a kert végi kilátóra, majd Bükkalja-nézőbe indultunk - megunta, hogy telefonközpontokat szereljen vállalkozóként, ezért nemrég beiratkozott egy autóbusz-sofőri tanfolyamra. Utálja a büdös és zsúfolt fővárost, ezért titkos tervei szerint az Eger-Salgótarján járattal kanyarog majd. Előbb azonban megmutatná nekünk a hunok egykori oltárkövét, ahol hódításaik után fehér lovat áldoztak. Miután egy ágon fennakadok, fotós kollégám pedig hangos szentségelések közt vonja kétségbe a hunok beszámíthatóságát, abban maradunk: elég, ha csak János szökell fel a sziklára, mi meg lentről csodáljuk.

A falu "kulturális epicentrumának" nevezett ivóban futunk össze Ivády Bélával, aki csak "a Torgyán" becenévre hallgat, nem utolsósorban bőbeszédűsége miatt. Béla nem tagadja, hogy vonzza a bajt: intő jel volt, hogy esküvője napján kigyulladt a téesz juhakolja, ám ő csak arra következtetett belőle, hogy tüzes lesz a menyecske. A helység nem hivatalos szóvivője a kocsmából a templomba invitál, bizonygatván, ez az a hely, ahol vándorútján egykor megpihent drámaírónk, Madách Imre. Állítólag innen kölcsönözte a nagy író a Tragédiából ismert mondatot: "Ember: küzdj és bízva bízzál!" Ezt pingálták ugyanis hajdan az oltár fölé. Igaz, idézőjelben, de Ivádon bízva bíznak benne, hogy ők mondták hamarabb, nem Madách.

Az Ivádyak családfája olyan terebélyes, hogy nem kevesebb, mint 28 méter hosszú az a papírszalag, amelyre a nemzetség tagjainak nevét felírták. A családfát ábrázoló papírkígyót a polgármesteri hivatalban őrzik, ahol egyéb furcsaságokra is lelek. A falu első emberének asztalán borítékok fekszenek, rajtuk filmsztárok, például Bruce Willis vagy épp Julia Roberts meg Mel Gibson neve szerepel címzettként. A feladó helyén pedig ez áll: Ivády Gábor polgármester, Ivád, Ivády Sándor tér 5. A négyszáz lelkes falu első embere - aki néhány éve még a pesti reklámszakemberek csöppet sem keserű kenyerét ette - arra próbál rávenni tengerentúli hírességeket, hogy szánjanak rá tíz-húsz-harmincmillió forintot, s vásároljanak meg egy-egy helybeli utcanevet. Eleddig csak Alain Delon méltatta válaszra az invitálást, udvariasan megüzente: köszöni, nem él a lehetőséggel.

Az ötletgyáros polgármester azonban nem lankad, ajánlata a következő. Ha a hírességek saját magukat szeretnék megörökíteni, akkor kéretik egy kis türelem, meg kell várni a saját halálukat, mivel a törvény szerint élő személy nevét sajnos úgysem pingálhatnák utcanévtáblára. Ám ha valamelyik elhalt példaképüknek állítanának emléket a képviselő-testület által garantált háromszáz évre, akkor rögvest áll az alku.
S az ivádiak a Dózsa György helyett - mondjuk - a Charlie Chaplin vagy épp a Charles Bronson utcán tolhatják a biciklit hazafelé a kocsmából...

Bohanek Miklós felvételei