
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Üzletszerűen elkövetett többrendbeli csalás és más erőszakos jellegű bűncselekmények ügyében nyomoz a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya. A lakásmaffia-ügy központi figurája egy székesfehérvári ügyvéd.
A rendőr-főkapitányság nyomozói jelenleg hét személlyel szemben folytatnak büntetőeljárást, úgynevezett lakásmaffia-jellegű bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2007. nyarán különböző módszerekkel – tévedésbe ejtéssel, lerészegítéssel, ügyvédi közreműködéssel – egyedülálló, hiszékeny, italozó életmódot folytató, kiszolgáltatott emberek ingatlanjait szerezték meg.
A sértettek egy részének hetekig nem is volt tudomása arról, hogy ingatlanjaikat más személyekre ruházták át. A nyomozás eddig hat ingatlan elidegenítése ügyében folyik. A Székesfehérvár, Szabadbattyán, Martonvásár, Perkáta és Veszprém területén élők ingatlanjait érintő csalások kapcsán eddig 37 millió forint szerződésben szereplő összértéket tártak fel.
A gazdasági nyomozók nem zárják ki, hogy újabb sértettek is jelentkeznek a közeljövőben a szövevényes csalássorozat miatt, amelynek hét gyanúsítottja közül négyen szabadlábon védekeznek. Egy enyingi nő, egy székesfehérvári férfi, valamint a megalapozott gyanú szerint az ingatlanügyekben közreműködő székesfehérvári ügyvéd bűnügyi őrizetbe vételét, majd pedig előzetes letartóztatásba helyezését szeptember végén rendelte el a bíróság.
A nyomozó hatóság bűnügyi zár alá vette az eljárásban szereplő ingatlanokat. Az elkövetők büntetése akár 12 év letöltendő szabadságvesztés is lehet.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu