Marcipánszívek

Nem könnyű. Soha nem könnyű. Gizi néninek nyolcvankét évesen felöltözni is nehéz, hát még elcsoszogni a közértbe, a szomszédos sarokra. És csuda, hogy két infarktus, annyi-annyi öregkori nyavalya után nem szorul senki irgalmára. Vagy mégis? A körzeti nővér szerencsésnek tartotta Gizi nénit, hiszen a nyolcvankét éves, elhomályosult szemeivel nem látja meg már a pormacskákat sem a lakásban, a molyrágta lyukakat a ruháin. Szerencsétlen öregasszony, gondolták Gizi néni szomszédai.

Hazai életBánki Éva2008. 01. 04. péntek2008. 01. 04.
Marcipánszívek

De annyi szerencse mégis csak volt a sok szerencsétlenségben, hogy Gizi néni nem látta már jól a családi fényképeket sem. A testvéreiről, a férjeiről (kettő volt), a gyerekeiről, a testvérek gyerekeiről, a gyerekei gyerekeiről készített régi képeket. Hiszen Gizi nénit évek évek óta senki sem kereste fel a lakótelepen. Hogy ki sértődött meg, hogy ki sértett meg kit, arra nem volt jó érzés visszaemlékezni. Legalábbis Gizi néni nem szívesen emlékezett rá. Jaj, jaj, mindenki odalett, sóhajtott Gizi néni karácsony idején.
De azért Gizi néni nem volt teljesen egyedül. Fél éve a szomszédos egyszobás lakásba egy Hajni nevű egyetemista lány költözött a csecsemőjével. Ez a Hajni igen furcsa szerzet volt: napközben a vizsgái után futkosott, és hetente kétszer mosogatást vállalt egy szállodában.
Hogy lehet így élni, sopánkodott Gizi néni. A férjem Angliában dolgozik, magyarázta Hajni, mikor Gizi néni a lépcsőházban először megcsodálta a kisfiút. Miért ne csodálta volna meg? Gizi nénit csak egy vékony fal választotta el Gergőtől és Hajnitól. Egész éjszaka hallgatta a csöppség gügyögését, és hozzászokott, hogy akkor nyitja az ajtót, és megy bevásárolni, mikor Gergőt sétálni viszik. A szomszéd csöppség arcocskája helyettesítette a testvéreit, a saját gyerekeit, a gyerekeinek a gyerekeit… Izgult, ha úgy látta, Gergő nincs elég melegen öltözve a sétához, izgult, ha valamelyik éjszaka túl sokat köhögött.
Észre sem vette, hogy hogyan is kezdődött el, de esténként elkezdett újra imádkozni.
Milyen anya is az ilyen, gondolta Hajnit figyelve, fejcsóválások közepette, és megfogadta, hogy a szeretet ünnepén ő bizony csodás ajándékkal lepi meg a gyereket.
De hol kaphatók a csodás ajándékok? Három éve múlt talán, hogy Gizi néni vett magának egy műanyag papucsot a kínai piacon. Betért inkább a szomszédos Baby Centerbe, a rugdalózók felől érdeklődött („mutasson, drágám, egy mutatós, de tartós darabot!”), de mikor rápillantott az árcédulára, szédülten kóválygott ki az ajtón.
Vegyen talán csokit? Vagy vegyen narancsot? Te jó ég, egyáltalán mit esznek az egyévesek? Egy másik bababoltban gyanakodva méregette a méregdrága pempőket. Ilyesmiket esznek a mai gyerekek?
Gizi néni gyerekei (a „hálátlanok”) a háború után születtek. Az ő kislánya a nagymamájától baracklekvárt kapott, később meg krumplicukrot. De Gizi néni – aki a kereskedelmi tévék reklámaiból próbált meg a mai egyévesek szokásairól tájékozódni – nem volt biztos benne, hogy a mai gyerekek örülnének az ilyesminek.
Mindennap „tájékozódott” az édességárak és édességáruk felől a közeli élelmiszerüzletben. Végül kiválasztott egy piros marcipánszívet – nem volt nagy szív, de ez is méregdrága –, és fogát összeszorítva fizetett. Aztán odatette a marcipánszívet az éjjeliszekrényére.
Várta a nagy napot.
A szomszéd lakásban szegény Hajni is nagy bajban volt. Már összeállította, mit vesz a férjének, mit vesz a kisfiának, na de a szomszéd néni! Az a szerencsétlen kis öregasszony, aki mindig akkor nyitja az ajtót, mikor Gergőt sétálni viszi… Hogy van az én kis bogárkám, kérdi mindennap édelegve, és Hajninak, bármennyire is sietne, néhány percre meg kell állnia.
Hát valamit ajándékozni kell, döntötte el. Igen, valamit, de mire van szüksége egy ilyen öreg néninek? Talán valami papucs? Béres csonterősítő? Vagy egy kis marcipánszív?
Hát nem könnyű, semmi sem könnyű, gondolta borúsan. Gergő, a kisfia, vidáman felnevetett a kiságyban. Neki nem volt gondja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek