Balkány bánja

Miből jut hatvanegymillió forint földvásárlásra egy nyugdíjas falusi özvegyasszonynak? – jó ideje ezen morfondíroznak a szabolcsi gazdák. A fölöttébb érdekes esetet a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége tárta a nyilvánosság elé a minap. A kérdés azonban valójában nem ez. Hanem az: hogyan kerülhetett több mint kétszáz hektár balkányi föld egy Biriben lakó asszony tulajdonába? És ezt már nem is a Magosz, hanem a szóban forgó területre pályázó balkányi, tehát helyi agrárvállalkozók kérdezik a döntéshozóktól.
Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója szerint egyértelmű a szabálytalanság: a rendeletek szerint földvásárláskor helyben lakóké az elsőbbség. Az eladott terület ugyan a nagykállói határban van, ám a balkányi állami gazdaság tulajdonában állt, az elővásárlási jog tehát a balkányiaké. A Nemzeti Földalap szerint viszont a vásárlásnak több feltétele is van. A vevő helyett nyilatkozó lánya azt mondja, minden a törvények szerint történt.
De menjünk sorjában. Az egykori balkányi állami gazdaság privatizálása során legutóbb egy 215 hektáros darabot kínált eladásra a Nemzeti Földalap. Többen is pályáztak. Köztük egy négyfős, balkányi gazdálkodókból álló csoport, valamint a szomszédos Biriben lakó hetvennégy éves özvegyasszony. A helyi gazdák ajánlata hatvan-, az idős asszonyé hatvanegymillió forint volt – és ő nyert. A nyírségi kisvárosban óriási botrány kerekedett a döntés nyomán, a vesztesek pedig azonnal panamát emlegettek.
Ma is esküsznek erre.
– Tudja, ki annak az öregasszonynak a lánya? A balkányi polgármesternő – mondja az egyik pórul járt gazda, Rácz Imre. – A megyei közgyűlés szocialista párti tagja. És ugye nem kell mondanom azt, hogy kik hozzák a fontos döntéseket a Nemzeti Földalapnál?
Rácz Imre otthonában beszélgetünk, az asztal mellett ül az egyik társa, Orosz György is. Két másik társuk is ígérte, hogy eljön, de közben meggondolták magukat, mondván: ebben az ügyben ők már úgyse győzhetnek.
Ráczék azonban még nem adták fel, bár egyre fogy a reményük, hogy valamikor is megtudják, miért golyózták ki őket az üzletből.
– Kezdettől fogva gyanús volt nekünk ez az egész állami gazdasági ügy – mondják. – Mi már 2004 óta faggattuk a polgármester asszonyt, hogyan is áll a volt gazdaság földjeinek értékesítése, de sohasem kaptunk egyenes feleletet. Igaz, lehettünk volna mi is rámenősebbek, de végre aztán csak megláttuk a városháza falán a hirdetményt, hogy tizenkilenc tábla, összesen 215 hektár gazdára vár. A táblákat azonban nem külön-külön, hanem egy csomagban pályáztatták, tökéletesen bizonyítva a gyanúnkat, hogy ma a birtokpolitika nem a kicsiknek kedvez.
Ötvenötmillió forint volt a kikiáltási ár – ennyi pénzt Rácz Imréék külön-külön képtelenek lettek volna előteremteni, hiszen Rácz nyolcvanöt, Orosz pedig hatvan hektáron gazdálkodik. Két másik balkányi gazdával összefogtak tehát. A félszáz millió azonban így se gyűlt össze, hát kölcsönök után néztek. Sikerrel. És bizakodva várták a folytatást. Rácz Imre például abban reménykedett, hogy ha négyen megvehetik a kiszemelt táblát, akkor talán egyesítheti majd – mondjuk csere útján – a földjeit, melyek össze-vissza vagy harmincfelé vannak szórva. Ment is minden simán, de az eredményről csak nem szereztek tudomást.
– Végül aztán egy ismerősünk szólt, hogy a határozat már rég ki van függesztve Nagykállóban, a polgármesteri hivatalban – így Rácz Imre. – Szaladtunk persze, hogy lássuk… Hát láttuk! Megfellebbeztük természetesen, de már későn. Akkor már lejárt a fellebbezés határideje. Választ még nem kaptunk, de nagyon várjuk. Mint ahogy arra is kíváncsiak lennénk, hogy a polgármester asszonynak miért kellett a saját édesanyját belekevernie a földvásárlásba, hiszen ő is meg a férje is Balkányban lakik, és balkányi lakosokként nagyobb eséllyel pályázhattak volna. Talán a családi birtok nagysága meghaladná az engedélyezettet?
Szerettük volna megszólaltatni a polgármester asszonyt, Marjánné Rinyu Ilonát is, de mikor hívtuk, „Ebben az ügyben nem nyilatkozom!” felkiáltással lecsapta a kagylót.