Legyen ön is hajléktalan!

„Bogdány Jánosnak hívnak. Apám megyei ügyész volt Pécsett. 1957. október 23 ­án halt meg. Megmérgezték. Nem tudom, miért, én e dolgokat akkor még nem értettem. Hétéves voltam. Apám harminchét. Szervi szívbajt állapítottak meg nála. Anyám kérte, hogy boncolják fel, de nem tették. Azt is kérte, hogy pap temesse, de azt sem lehetett.
Ekkor Mélykútra vittek lakni, a szüleim jó ismerőséhez, a plébánoshoz. Jó sorom volt nála, de két évnél tovább nem maradhattam.
Tízévesen visszakerültem Pécsre. Hamarosan anyám is meghalt. Elütötte egy autó. Ő is itt hagyott, ezt gondoltam. Haragudtam rá. Meg apámra is. Gyerek voltam még.
Hát így indult az életem.
Édesanyám húga lett a gyámom. Hozzám költözött, szüleim lakásába. Illetve akkor már az enyémbe.
Tizenhat éves voltam, amikor az ország összes középiskolájából kitiltottak. A forradalom tizedik évfordulóján azt követeltem, hogy szüntessék meg az orosznyelv-oktatást. Végül magántanulóként érettségizhettem. Nem okozott különösebb nehézséget. Az ELTE matematika–fizika szakára azonnal felvettek.
Hét félévet végeztem el, amikor halasztást kértem.
Azonnal berántottak katonának. Az ott szerzett élményeim máig nyomasztanak. Erről többet nem is mondok. A honvédségtől 1973-ban szereltem le. Az egyetemet levelezőn fejeztem be, majd Pápán tanítottam. Később Bakonyjákon.
A tanítást alig két év után abbahagytam. A Gyár- és Gépszerelő Vállalatnál helyezkedtem el. Vegyiüzemeket szereltünk, csővezetékeket építettünk itt-ott a világban. Általában tíz hónapot dolgoztam külföldön, majd ugyanennyit itthon.
Erre az életformára ráment a házasságom. Még a katonaság alatt nősültem meg, s mire leszereltem, megszületett a lányom is. A feleségemmel valójában sosem illettünk egymáshoz, azt hiszem. Tíz-egynéhány év után váltunk el. A lakásban ő maradt. Amikor a lányom felnőtt, neki is vettem egy lakást.
Közben vállalkozó lettem. A céget a külföldön keresett pénzből alapítottam. Több lábon álltam, de leginkább az építőiparban vállalkoztam. Lakásom nem volt, de nem is kellett, hiszen mindig ott béreltem szállást az embereimnek is, meg magamnak is, ahol éppen dolgoztunk.
A kilencvenes évek közepén jöttek a gondok, a körbeszámlázások, tartoztak az önkormányzatok is. Tönkrementem. Éppen csak annyi pénzem maradt, hogy kifizessem az embereimet.
Egy napon arra ébredtem, hogy hajléktalan vagyok.