Családfán lelt híres rokon

Petőfi Sándor rokonai ma is köztünk élnek. Magunk sem gondoltuk volna, hogy milyen sokan vannak az oldalági leszármazottak. Petrovicsokról lapunk egyik korábbi számában írtunk, ezúttal Hrúzokat kerestünk fel.

Hazai életBorzák Tibor2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.

Kép: Gerle Jánosné petőfi édesanyjának egyenesági leszármazottja 2008 01 09 Fotó: Kállai Márton

Családfán lelt híres rokon
Gerle Jánosné petőfi édesanyjának egyenesági leszármazottja 2008 01 09 Fotó: Kállai Márton

– Március 15-én itt fogunk koszorúzni – mutatják a helyszínt vendéglátóink Kerepesen.
A főutcán még áll az egykori Petőfi Csárda épülete. Igaz, nem teljes egészében, de még ma is megvan. Falán márványtábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor 1843 és 1847 között többször időzött a településen, talán éppen a csárdában is megfordult, amikor Pestről Gödöllőre tartott. Nem véletlenül persze, hiszen Cinkotán élt nagyapja, Hrúz János, Kerepesen pedig édesanyja, Hrúz Mária féltestvére, Hrúz Ádám. Nem célunk bonyolult családfákat elemezgetni, annyit azonban mindenképp tudni kell, hogy a kerepesi leszármazottak őse az imént említett Hrúz Ádám, a település hajdani kocsmárosa.
– Családunkban soha nem dicsekedtünk a múltunkkal, habár mindig is egyértelmű volt számunkra, hogy honnan származunk – mondja Balogh Istvánné Kökény Éva, kinek szülei üzemeltették tovább a csárdát, és édesanyja, Hrúz Eleonóra keresztneve után mindenki csak „Lórika kocsmája”-ként emlegette. Megőrizték emlékezetükben azt is, hogy a helyiségben volt egy nagyméretű Petőfi-kép, az egyik asztalt pedig fenntartották a Petőfi Társaságnak.
Mindezeket alátámasztja egy 1930-ban közölt újságcikk is, mely a New York-i kiadású Amerikai Népszavában jelent meg. A riportban Petőfi unokaöccse, Hrúz Dezső mesél a nevezetes rokonságról, a csárdáról, valamint saját sanyarú életéről. A cikkben megemlített relikviák, köztük Petőfi iskolai ládája sorsát is sikerült nyomon követnünk: Hrúz Ádám 1907-ben a Petőfi Társaságra hagyományozta, majd jóval később a kiskőrösi emlékmúzeumba került, melynek kiállításán jelenleg is látható.
Egyre kevesebb az esélye annak, hogy olyan tárgyak vagy fényképek kerülnek elő, melyek a Petőfi családhoz kötődnek és eddig ismeretlenek voltak. Kerepesen találkoztunk Kökény Éva unokatestvérével, Rémi Jánosné Wéber Ilonával is. Nézegettük a régi fotográfiákat, közülük egyszer csak a kezünkbe akadt a költő öccse, Petőfi István műtermi képe. Eredetiségét illetően semmi kétség, a kutatók is örülnének neki.
Kerepesi beszélgetőpartnereink többször emlegették Soroksáron lakó rokonukat, a kilencvenkét esztendős Sasvári Jánosné Szabó Máriát, akit mindenki csak Maróka néninek szólít. Mivel régen nem találkoztak unokatestvérükkel, együtt kerestük fel az idős asszonyt. Megható viszontlátásnak voltunk tanúi, és nem kellett sokáig várni a történetekre sem.
– Nagyapámat, Hrúz Ádám kocsmárost egyszer az a szerencse érte, hogy a Gödöllőre tartó Ferenc József és Sissi kiintett neki a kocsiablakon – meséli a tüneményes néni. – A fáma arról is szól, hogy az egyik cifra generális azt kérte tőle: „Legyen a kend csárdájának a titulusa a Magyar Koronához.” De a csárda megmaradt Petőfi Csárdának.
Petőfi Sándor oldalági leszármazottai után kutatva további érdekes emberekkel ismerkedtünk meg. Egy eldugott budai utcában leltünk Gerle Jánosné Sefelin Adél nyomára. Az ő elődei Petőfi édesanyjának testvérétől, Hrúz Annától származnak, Szabadszálláson éltek. Kislányként gyakran megfordult náluk, ma is pontosan emlékezik a családra.
– Kilencvenöt éves korában halt meg a dédanyám, Baky Józsefné Herpai Zsuzsanna – mutat egy fényképre Adél néni. – Sokat mesélt Petrovicsékról, nem véletlenül jártak hozzá adatokért a Petőfi-kutatók, koronatanú volt például a szülőhelyvitában.
Estébe nyúló látogatásunk során megelevenedett előttünk a szabadszállási múlt. A nyolcvanhat esztendős asszony mesélt egy jellegzetes porcelánbögréről, amit dédanyjánál látott, és amiről úgy tudták, hogy Petőfi Sándor fia, Zoltánka itta belőle a tejsavót, amikor a tüdőbeteg fiú vidéki rokonainál keresett gyógyulást. Erről az ibrikről mi is hallottunk, sőt hosszú évekkel ezelőtt láttuk is Szabadszálláson valakinél. Kíváncsiak voltunk rá, hogy megvan-e még. Tóth Sándor helytörténész megnyugtatott bennünket, a bögrét sokáig féltve őrizgette, nemrég azonban átadta a helyi könyvtárnak, ahol bárki megtekintheti.
Érdekes módon következő helyszínünkön is tárgyak kerültek először elő. A Pécs melletti Hosszúhetényben kerestük fel Andrásfalvy Bertalan néprajztudóst, egykori kultuszminisztert. A néhány megmaradt ezüst evőeszközön valamikor a H. J. monogram és a család nemesi címere díszelgett, sajnos később lecsiszolták róluk.
– Édesapám kedvtelésből foglalkozott a családunk múltjával – mondja Andrásfalvy Bertalan. – Azt is kiderítette, hogy közünk van Petőfi Sándorhoz, mégpedig a Kecskeméten élő Hrúz Mihály egyik lánya, Hrúz Judit leszármazási vonalán. Az ő nevének kezdőbetűit rejti a H. J. monogram.
Az imént említett feljegyzések az egyik fővárosi múzeum irattárában lapulnak, nekünk is volt alkalmunk tanulmányozni. Sok érdekesség kiderül belőlük többek közt Petőfi kecskeméti iskoláséveivel kapcsolatban, amikor Hrúz Mihályéknál lakott. Levelezések, személyes adatok, családfavázlatok mellett még az egyik Hrúz família nemesi oklevelének kivonata is megtalálható az anyagban.
Látogatásunk végén a néprajztudós elárulta:
– Apai ágon Zrínyi Miklós az ősünk…
Ezt is lehetne pontosítani, vissza kéne utazni a múltba. Hátha valaki vállalkozik rá. De addig se késlekedjünk: ideje volna saját családunkban is körülnézni. Hátha rábukkanunk egy híres rokonra.

Ezek is érdekelhetnek