Nappal ökör, éjjel bika

Betörtek a rakamazi szexboltba. A szabolcsi kisvárost nem rázta meg különösebben a hír, a lakók többsége nem is igen tudott az üzlet létezéséről. Pedig a főutcán van, rögtön egy rendőr háza meg egy tanácsadó-iroda szomszédságában, pár lépésre a forgalmas vasútállomástól.

Hazai életBalogh Géza2008. 03. 28. péntek2008. 03. 28.
Nappal ökör, éjjel bika

Igaz, jól elrejtve. Én is háromszor elmegyek előtte, mire észreveszem szerény reklámtábláját. De azt is csak úgy, hogy előtte egy közeli presszóban felvilágosítanak: ne szexboltot keressek, hanem drogériát. Különben egyetlen rakamazi se merné átlépni a küszöbét. Mert mi lenne, ha pont akkor jönne a szomszéd, a rokon vagy a barát…!?
A tulajdonos vidám, pajkos asszony, széles mosollyal üdvözöl.
– Fogadjunk, hogy maga újságíró! S hogy legfeljebb csalánteát vesz majd tőlem.
– Miből gondolja? – hökkenek meg a fogadtatáson.
– Meglátom én már messziről, ki a komoly vevő! Az általában kilesi, hogy egyedül legyek. Ha pedig van bent valaki, akkor csak nézelődik, míg magunkra maradunk.
Hadászi Józsefné a szomszédos Tokajban lakik, ő bérli a négyszer ötméteres helyiséget, egy öreg ház felső szobáját. A bolt két részből áll. Elöl a drogéria a kenőcsökkel, pasztákkal, gyógyteákkal, hátul pedig, függönnyel szemérmesen elkerítve, a tulajdonképpeni szexshop a mindenféle segédeszközzel. Talán ha öt négyzetméter az egész, s még egy éve sincs, hogy megnyitották, de már stabil vásárlóköre van, s egészen elfogadható bevételt produkál. De hogy pontosan mennyit, az üzleti titok.
– Ebben az ágazatban a diszkréció a legfontosabb – árulja el üzleti filozófiáját a Zemplén hegyei közt, Komlóskán felnőtt asszony. – Jól is néznék ki, ha kifecsegnék minden titkot. Egy évbe telt, amíg elfogadtattam a boltot. Ha pletykálnék, egy hét múlva bezárhatnám.
Tokaji házukba hajnali háromnegyed ötkor jött a telefonüzenet, hogy menjen, mert baj van. Háromkor a rendőrjárőr még rendben talált mindent, de fél ötkor telefonált az egyik rendőr anyja, ő úgy látja, tárva-nyitva a drogéria ajtaja. Jól látta. Kisvártatva ott volt Hadásziné is – s a fejét tudta volna a falba verni, hogy nem kötött annak idején komolyabb biztosítást. Két perc se kellett ahhoz, hogy kiszámolja a kárt: minimum hétszázezer forint.
– Miket vittek el?
– Nem a teát, gondolhatja – nevet kesernyésen. – A vágyfokozó meg potencianövelő szereket, a segédeszközöket és az összes testépítőt. Itt, elöl nem is vacakoltak, azonnal a hátsó traktusba mentek.
– Bemehetek? – nézek arrafelé én is, mire vendéglátóm félrehúzza a függönyt.
Bármennyire is kicsi a helyiség, a választék lenyűgöző. Egy Rakamaznál is kisebb bihari falu pár éve átalakított téesztelepéről szerzi be az árut. A román határ melletti Hencida a hazai szexkellékek legfontosabb bázisa, majd’ minden magyar kiskereskedő onnan hozza a portékáját. Ott a zsúfolt raktárakban szabályosan el lehet tévedni. Ám itt is órákat elbámészkodna az ember, de nyílik az ajtó, csapatnyi tizenhat-tizenhét éves lány tódul be. Megszállják a teáspultot, szemük azonban a hátsó traktuson. Hol rajtam, hol a műeszközökön – de többnyire azokon. Aztán összesúgnak, kacarásznak, s kibukdácsolnak az ajtón.
– Kíváncsiskodnak – kommentálja a boltvezető. – Egyedül még nem mernek bejönni. De Nyíregyházán vagy Miskolcon kicsit már bátrabbak. Épp most hallottam, hogy az egyik plázában péniszgyűrűt lopott egy tizenhat éves lány. Azzal védekezett, hogy volt neki pénze, csak szégyellte volna magát a kasszánál.
– Az idősebbek is ilyen szégyenlősek?
– Minden ember más. Egyik rögtön a tárgyra tér, a másik csak harmadszorra meri elmondani a kérését.
– A nők vagy a férfiak jönnek többen?
Hadásziné szerint nagyjából fele-fele. Érdekesebb ennél a kor megoszlása. A negyven-ötven évesek vannak a legtöbben. A férfiaknál általában a stressz, a sok munka okozta potenciagond a leggyakoribb panasz. Erre mondták régen: nehéz nappal ökörnek, éjjel meg bikának lenni. A nőknél pedig a partnerhiány. Partnerre persze nála se lelni, de segítségre igen. S ennek azért híre megy, még ha óvatosan is nyitják többnyire az ajtót.
Most azonban határozottan mozdul az ajtó. Középkorú férfi érkezik, meglátva engem az ablak melletti kenőcsarzenál bősz fixírozásába kezd. Próbálom oldani a zavarát, Hadászinéhoz fordulok hát.
– Ezek a kiszáradt bőrre valók? – kérdezem, ő azonban csak rázza mosolyogva a fejét, s hangtalanul, hogy a másik ne értse, mond valamit. A szájáról azt olvasom, hogy valami síkosító, de nem vagyok biztos benne, megkérdem hát: – Jól értem, síkosító?
A kelleténél talán hangosabban egy kicsit, mert a vendég nyomban abbahagyja a kenőcsök tanulmányozását, s elviharzik. Hadásziné is morcos, elriasztottam egy biztos vevőt. Ám hamarosan egy idősebb, városiasan öltözött úr érkezik. Kivesz egy ezrest, csipkebogyót kér és filteres csalánteát – meg egy szem Viagrát. De pirosat!
Hadásziné sok mindenről hallott már, de piros Viagráról még sose. Csak kékről.
– Nekem pedig az kéne – szomorodik el az öreg. – Mert azt mondják…– tör rá a fuldokló nevetés –, az egy félórás vaksággal is jár…
Aztán elszórakozunk még egy kicsit, például azon, vajon mit kezd a betörő azzal a sok műszerszámmal. Majd együtt indulunk hazafelé. Az öregúr egészen a kocsimig kísér, s mikor már indulnék, váratlanul bedugja fejét az ablakon.
– Mondja, az a Viagra tényleg olyan hatásos…?
– Attól függ, melyik – ugratom. – A piros vagy a kék?
– Mindegy nekem, hallja! Úgyis színvak vagyok.

Ezek is érdekelhetnek