Délelőtt munka, délután tanulás

Egyik legnagyobb karriert a rendszerváltás táján induló magyar tartósítóipari családi vállalkozások közül a mátészalkai Nobilis Zrt. futotta be. Ma már Európa legnagyobb gyümölcsszárítójaként tartják számon, termékei eljutnak a világ majd’ minden pontjára. Nyolcvan alkalmazott, több mint 1,3 milliárd forintos árbevétel és rendszeresen megújuló termékskála jellemzi a ma is családi alapon nyugvó cég tevékenységét.
Az alkalmazottak se idegenként tekintenek egymásra. Túlnyomó többségük két, tulajdonképpen már összenőtt település – Nagyecsed és Fábiánháza – lakója, akik régtől ismerik egymást. Nem véletlen, hogy pont e két Kraszna-parti településről kerül ki a dolgozók zöme. Novák Tibor, a cég tulajdonosa annak idején a fábiánházi termelőszövetkezet főagronómusa, majd elnöke volt, s mint ilyen, volt alkalma kiismerni az ott élők mentalitását.
Ezért is hívta magához őket. Egy milliárdos cég működtetéséhez azonban ma már nemigen elegendő a faluszeretet. A korszerű gépek kezeléséhez, a technológiai folyamatok vezényléséhez komoly szakismeret kell, és ez bizony sokuknak hiányzott. Megszervezték hát a zöldség-gyümölcs feldolgozó szakmunkástanfolyamot az üzemben.
– Hát, kezdetben volt rémület, mert felnőttként azért nem olyan egyszerű beülni az iskolapadba, de aztán lett jelentkező bőven – invitál egy kis üzemlátogatásra Novák Tibor. – Végül tizenöten szereztek szakmunkás-bizonyítványt, és sajnálták, hogy nem hamarabb szerveztük meg a tanfolyamot. Azóta egészen másképp látják a különféle munkafolyamatokat.
Azt hinné az ember, a tavasz holt szezon egy gyümölcsfeldolgozó üzemben. Ehelyett szárított almaszirommal megpakolt szállítószalagokat, fehérbe öltözött csomagoló asszonyokat lát mindenütt az ember. Köztük is vannak többen, akik azon az emlékezetes tanfolyamon szerezték meg a zöldség-gyümölcs-feldolgozó szakmunkás-bizonyítványt.
– Azóta még a befőttet is máshogy rakjuk el otthon – nevet Boros Erzsébet, s pár percre magára hagyja kolléganőjét, hogy beszélgethessünk.
A nagyecsedi fiatalasszonynak nem sikerült a házassága, elvált, s ez az első munkahelye. Nem véletlenül. Az édesanyja is itt dolgozik, tulajdonképpen tőle hallott először a Nobilisról. Viszonylag korán férjhez ment, s jött a két gyermek, úgyhogy ideje se nagyon lett volna a tanulni.
– Nagyon jól járunk az üzemmel, tíz-tizenkét kilométerre van tőlünk, ráadásul a bejárással sincs gond, a társaság autóbusza hoz-visz bennünket – mondja. – Kezdetben ugyan furcsa volt a szigorú munkarend, de aztán megszoktam, s kimondottan örültem, mikor megtudtam, hogy szakmunkástanfolyam indul. Szokatlan volt persze a könyv is, amit bizony otthon is gyakran ki kellett nyitni, ráadásul ott volt a két gyermekem. De sikerült! És azóta nagyobb biztonságban is érzem magam, mert mégiscsak más, ha szakma van a kézben.
A részvénytársaság a dél-nyírségi és a szatmári tájegység peremén működik, az alma, a meggy, a szilva hazájában. Ez a régió pompás ízű gyümölcsöt terem, szezonban természetesen főleg az itteni gyümölcsöt dolgozzák fel. Az alapanyag zöme a környező kertekből kerül ki, több száz termelővel szerződtek. Csaknem kétszáz szárított gyümölcsféleséget, olajos magvat állítanak elő különféle formában. De egzotikus szárított gyümölcsöket is importálnak, amiket aztán pörkölnek, s mézzel, csokival bevonva értékesítenek.
E színes termékskála kialakítása persze nem ment egyik napról a másikra. Kádár Lászlóné tanúja volt e folyamatnak. A cég egyik legrégibb dolgozója, több mint másfél évtizede van itt, s persze ő is elvégezte a szakmunkástanfolyamot.
– Ötvenéves fejjel! – mondja a raktárosi és afféle mindenesi munkakörben dolgozó özvegyasszony. – Dehogy gondoltam én az iskolára addig. A munkát szerettem, tizenöt évesen már az akkori téesz kertészetében dolgoztam, később meg itt, Szalkán. De aztán a fiatalok meggyőztek. Délelőtt dolgoztunk, délután meg tanultunk, így ment ez egészen a vizsgákig. Amitől féltünk rendesen! Nem volt azonban semmi gond – de azért örültünk, hogy végre kézbe vehettük a bizonyítványt.