Indián a katedrán

Kedélyesen hellyel kínál, s mielőtt elmesélné, hogyan férnek össze életében az indiánok, a zenélés meg a fővárosi középiskola katedrája, kitereget néhány dolgozatot az asztalon. Az egyik lap szinte teljesen üres, a diáklány már az elején feladta a birkózást a feladatsorral. Az egyetlen szám a piros elégtelen volt a papíron.
„Bizony a gyerekeket néha megtéveszti, ha a matek–fizika tanár barátságos. Gondolják, ez egy laza fickó, adomázik, zenél. S aztán csodálkoznak, ha a fél osztály megbukik” – magyarázza vészjósló mosollyal.
Siposs doktor némi nosztalgiával sétálgathat az Apáczai Csere János Gimnázium folyosóján, 32 évvel ezelőtt épp itt érettségizett. Akkoriban nemigen tudta, mihez kezdjen önkifejezési vágyával, egyszerre adta be a felvételi kérelmét a színművészetire és az ELTE Természettudományi Karára. A tanári szakot végezte el. Aztán 1983-ban nekirugaszkodott a Ki mit tud?-nak, s bekerült a tévés döntőbe: nemcsak vers- és prózamondó kategóriában, de countryt játszó együttesével is.
Idővel a derékig érő hajú, szakállas „beatzenész” polgári kerékvágásba terelte életét. Megírta doktori értekezését, elszegődött a Tungsram Rt. vákuumfizikai kutatólaboratóriumába. Igaz, a jelentkezőket fogadó tanszékvezető három percet szánt szakmai kérdésekre, s fél órán át azt tudakolta, miért is ragaszkodik hippis kinézetéhez. Hasonló csodálkozással fogadta később a budai Táncsics gimnázium igazgatója is, akit állás reményében keresett meg.
„Öt évet húztam le a gyári laborban, majd arra jutottam, hogy inkább élő emberekkel szeretnék bíbelődni. A tanítás is csak olyan, mint a színészet. Közönség előtt állok, és próbálok hiteles produkciót nyújtani. Remélem, hogy a diákok a 45 perc után kicsivel többet tudnak majd a világról, az életről, mint amikor bejöttek. Persze a másodfokú egyenlet megoldó képletétől vagy a kondenzátorok párhuzamos kapcsolásától sem tekintek el” – így indokolja, miért szegődött el középiskolai tanárnak. (Később persze töprenghetett, jól döntött-e, hiszen a Tungsram amerikai kézbe került, s azok a mérnökök, akikkel együtt szorgoskodott, azóta bejárták a világot.)
Mikor hosszú loboncával benyitott első órájára, a diákok simán letegezték. Mire ő tiltakozott: hiába nétek öreg hobónak, én vagyok az új fizikatanár. Összegyűjtötte tehetséges tanítványait, fellépéseket szervezett. Majd tankönyvet, feladatgyűjteményt írt. Most egy „túlélő” példatáron dolgozik: olyanoknak szánja, akik csak arra hajtanak, hogy fizikajegyük éppen „görbüljön”.
„Valamelyik előző életemben indián voltam” – villantja fel híres mosolyát. Nem nőtte ki az indiános regényeket, sőt… Előbb keletnémet, cseh szerzők műveit forgatta. Majd azon vette észre magát, hogy a világirodalmi lexikon indián írókról szóló szócikkét fogalmazhatja. Amikor a világ nyelveiről szóló könyvhöz is segítségét kérték, megrémült: „A nyelvészet komoly tudomány!” A kérdéshez egy szobatudós alaposságával közelített. Rendszerbe foglalta, térképet rajzolt a nyelvrokonságokról, mely már most kétszer másfél métert foglal el lakásuk falán, s még távolról sincs kész.
„Azért még ne szólj rám, mert kicsit furcsa vagyok, kilógnak közülem a hétköznapok” – így szól együttesének nótája, zenéje és szövege is saját szerzemény. Pedig énektanára intette: „fiam, neked botfüled van”. Első gitárját ölébe fektette, s citeraként pengette. Ma sem géppuskakezű gitáros, de a mondandó legyőzi az apróbb akadályokat. Siposs doktor három volt tanítványával meg egy hasonló korú cimborájával muzsikál együtt – utóbbi zenésztársa már két unokával dicsekedhet.
Amikor az Apáczaiban jártam, a folyosót a nagykorúvá lett – azaz épp 18 éves – banda fellépésének plakátjai borították. De vigyázat! Az első sorban csápoló diákot ez még nem menti meg a dolgozattól.