Csodajárás a füzéri várban

A Várhegy tetején fehérlő romok sziluettje valósággal beleég a látogató emlékezetébe. Mostanság pedig zavarban lehet az arra járó, ugyanis a vár mai gazdái visszafelé tekerik az idő kerekét: az egykor széljárta, bagolylakta romokra fedél került, és villany világít az Aba nemzetség egykori birodalmában.
Hogy miért követel magának kitüntető helyet a történelemkönyvek lapjain a félezer lelkes település? Mindenekelőtt azért, mert a mohácsi vész után a bevehetetlennek hitt várában vigyázta Perényi Péter koronaőr a Szent Koronát. A Wesselényi-összeesküvés szolgáltatta az okot az osztrák császárnak arra, hogy lefoglalja Bónis Ferenc birtokait, beleértve a várat is. Aztán 1676 májusában a várat az osztrákok „lerontották”. A romokat tíz év múlva megkapták a Károlyiak, övék volt egészen az államosításig. De csoda lehet az is, hogy a katolikus templomot egykoron talán az államalapító István király azon rendeletére emelték, amelyik így szólt: „Minden tíz falu építsen egy templomot!”
És most beszéljünk jelen időben a várról. Az erődítményben 1977-ben kezdett „kutakodni” Juan Cabello és Feld István régész. Kezdetben diákok, nyári munkán, fizetség nélkül dolgoztak a feltáráson. Később némi pénz is került, kiépült a kötélpálya, s utat alakítottak ki a hegy tetejére – melyen felszuszogni ma sem kis vállalkozás. És feljutott a villany. Egy időben 300 milliós állami fejlesztési pénz is megjelent a horizonton, ekkor került szóba egy felvonó építése, de ezt a merész ötletet Horváth Jenő polgármester ma már nem tartja égetően fontosnak.
Hanem a falu: még néhány évtizeddel ezelőtt is mintha a Nádasdyak jobbágyai éltek volna a parányi településen. Csendben, szolid szegénységben teltek itt a mindennapok. Abból éltek az emberek, amit a környező erdők adtak: gyümölcsből, gombából, fából. A közeli Pálházán ez így hangzott: „A füzérieknek még egy tisztességes futballcsapatuk sincs…” Ma viszont, a vár vonzerejének köszönhetően, igazi turisztikai centrum lett Füzér, ahol tucatnyi vendégház várja a kirándulókat. A falun a jómód jelei is látszanak: épül az új községháza, takarosak a közintézmények, és egyre több betelepülő lenne vevő a „csodára”. Ez az urbanizációs nekibuzdulás hozta felszínre azt a településszerkezeti problémát, aminek könnyű etnikai színezetet adni. Szemben a várral, egy meredek domboldalon, ma már kibogozhatatlan körülmények között, huszonöt roma család építkezett, s ott élt évtizedekig embertelen körülmények között. Egy fővárosi vállalkozó pénzt ajánlott nekik. Legtöbben elfogadták, és elköltöztek még a faluból is. Hat család maradt a domboldalban, ők nem hajlandók elhagyni szülőfalujukat. Mundér Ernő, a szószólójuk, elmondta, mit kívánnak: a gyerekei Pesten élnek, de ő meg a 86 esztendős édesanyja nem mozdulhat messzire, ezért telket szeretnének kapni a község határában, melyre építkeznének. Egyetlen jövedelme az a segély, amit a mama ápolásáért kap. Nem jó az nekik sem, hogy út nélkül, közmű nélkül éldegélnek a magasban, hiszen elég egy eső, egy fagy, és a faluba vezető gyalogösvény járhatatlan lesz. A szomszéd egy alkalommal a hajnali buszhoz igyekezett, megcsúszott és legurult a patakba. Miskolcon, a munkahelyén kezdte fájlalni az oldalát. Kiderült, két bordája eltörött. Egyszóval mennének, de nem a faluból el…
Horváth Jenő polgármester erre nem lát megoldást. Miután egy tájvédelmi körzet kellős közepén élnek, 1990 óta belterületi telket nem lehet kialakítaniuk. A fiatalok is elvándorolnak, mert nem tudnak hova építkezni. A faluban ma egy házhely öt-hat millió forint, ami természetesen aránytalanul sok, de hát a Natura 2000 program előírja a táj szigorú védelmét. A domboldalba szorult hat család számára egyetlen megoldás az állami pénz igénybevétele lenne, az érdekképviseletük azonban igen gyenge lábakon áll.
Aki turistaként jár Füzéren, a várra tekintve a csoda élményével gazdagodik. Ha megfordul, szétdózerolt egykori putrikat lát és néhány öreg, ütött-kopott viskót. A telep legmagasabb pontján azonban az ország legszebb panorámájú fabudija hivalkodik. A látvány alighanem üzenetértékű.