Ki vigyáz a vasútra?

Az MVH országos hatáskörű önálló felügyeleti szervként 2006. január 1-jén alakult hasonló működési feltételekkel és jogkörrel, mint a Magyar Energia Hivatal és a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Ahogy az említett szerveknek, úgy az MVH-nak az elnökét, Antal Dánielt is a miniszterelnök nevezte ki hat évre, ő vonhatta volna vissza a megbízatását, de nem ez az egyetlen érthetetlen momentum a hivatal megszüntetését illetően.
Amikor másfél évvel ezelőtt egy kormányrendelet alapján megszületett a hivatal, már időszerű volt létrejötte. A MÁV és a magán-vasúttársaságok közötti konfliktusok mindennapossá váltak, az évente tízmilliárdos veszteségeket termelő, posztszocialista nagyvállalatként működő részvénytársaság önmagát ellenőrizte. A Vasúti Hivatal azért jött létre, hogy a vasútpolitika piacgazdasági intézménye legyen, hogy a szolgáltatók számára tisztességes versenyhelyzetet teremtsen, a fogyasztóknak pedig kiszámítható, biztonságos szolgáltatásokat biztosítson.
Az MVH sok kellemetlenséget okozott a MÁV-csoport és a MÁV-hoz kötődő intézmények vezetőinek, hiszen működése során hozzájárult ahhoz, hogy a lassan liberalizálódó vasúti piac szereplői azonos feltételek mellett, a szolgáltatásaik minőségi fejlesztését szem előtt tartva tevékenykedjenek. A hivatal bezárásával tovább lassulhat a liberalizáció és nőhet a lemaradás az európai vasutakhoz képest.
Érthetetlen az ügyben az is, hogy a hivatal miért a Közlekedési Hatósághoz kerül, hiszen ahogy a már említett Energia Hivatalnál vagy Hírközlési Hatóságnál, itt is egy piacfelügyeleti szervről van szó, amely egy természetes monopolhelyzetű piac versenyfelügyeletét látja el. Így – ahogy Antal Dániel kommentálta az eseményeket – „alkotmányos és racionális szempontok alapján is értelmetlen a döntés”.