Menedék a hegyoldalban

Talán egy hajnali rigófütty, egy fenyőtobozt hajkurászó mókus élménye miatt döntött így, mindenesetre az öthektáros ősfenyves közepén elterülő SZOT-üdülő a privatizáció során elkelt. Az új tulajdonos pedig belevágott az átalakításba: virágokat ültetett, épített, bontott, egymaga annyi munkát vállalva, mint korábban egy szocialista brigád. Ma az övé Kelet-Magyarország legnagyobb ifjúsági szálláshelye. Csúcsidőben több mint 400 vendéget képes befogadni, ez pedig egy közepes nagyságú hegyközi település lakossága. Ahol ennyi pihenni vágyó ember összejön, ott igény van a lélek feltöltődésére is. Ignácz András építtetett hát egy kápolnát, melyben, ökumenikus lévén, valamennyi vallás otthonra talál.
– Nem divat manapság magánpénzből olyan célra áldozni, amely nem hoz azonnal kézzelfogható hasznot. Ön mégis miért tette?
– Először is szögezzük le: bár hívő katolikus családból származom, nem vagyok vallási fanatikus. Úgy gondoltam, hogy azok a vallási csoportok, egyházi iskolák, melyek évente rendszeresen felkeresnek bennünket, igénylik a kápolna magányát. Ma ott tartunk, hogy csak az egyházak képesek közös pihenésre, családi üdülésre szervezetten mozgósítani híveiket. Felfedezett bennünket többek között a debreceni nagyerdei református gyülekezet – érkeztek a templomjáró emberek, hát legyen nekik templom. Székesfehérvárról több mint háromszáz vendéget szervezett a református egyház, ők se távozzanak imádság nélkül. Félreértés ne essék: a családom nem az, aki a rendszerváltás óta a templomban az első sorba furakszik. Mi ezzel a kápolnával nem tüntetünk, mindössze komfortot kínálunk, és ha igény van a lélek komfortjára, hát azt is megadjuk.
– Sok fiatal megfordul önöknél. Ha valahol, hát egy üdülőben mód van arra, hogy leosztályozzák a magatartásukat. Milyenek a mai gyerekek?
– Sajnos évről évre egyre roszszabb jegyeket kellene adni. Megdöbbentő, milyen stílusban beszélnek egymással és a pedagógussal, arról nem is beszélve, miként vélekednek a szüleikről. Legtöbbjük nem ismer se Istent, se embert, témájuk a pénz, a gazdagság, de az odavezető útról kevés szó esik. A tábor területén madáretetőket és odúkat raktunk a fákra, volt, amelyikbe már madárcsalád is fészkelt, sőt már költött is benne. A srácok levették a fáról az apróságokkal teli odút és futballoztak vele…
Talán az ilyen és ehhez hasonló esetekben felgyűlt indulat is dolgozott bennem akkor, amikor alternatívaként kápolnaépítésbe fogtam… S mikor elkészült, beültem a kápolnába, és hallgattam a mélységes csendet, amelyben a testem üzemzaja bántó zörejként hatott. Egy kút mélyén vagy egy búvárharangban érezhet hasonló magába zártságot valaki.
Nemrég – meséli Ignácz András – egy miniszteriális hölgy látogatott az üdülőbe, beült a kápolnába, aztán csak ült, ült, végül könnyes szemmel jött ki. Az erdő, a csend, a laboratóriumi tisztaságú levegő rabul ejti az erre járót. Mert itt menedéket talál az ember. Ha pillanatnyit is, de menedéket…