Atyafi és a drót

Imádják a villanydrótot a pátyodi bolond tótok. Pár évtizede e tréfás mondásért a világból is kikergették volna az embert a szatmári kisközség lakói, ma viszont már büszkén emlegetik az ősöket, akiket a török kiűzése után, vagyis a XVIII. században telepítettek be. A telepesek, ellentétben a környékbeli reformátusokkal, katolikusok voltak, s ők köztudottan imádságosabbak a többi keresztényeknél. A mondásban szereplő tót atyafi is katolikus lehetett, aki először meghallván a sürgönypózna különös zúgását, rögtön térdre esett, és buzgó imádkozásba fogott – mert csoda esett, megszólalt a villanydrót.

Azóta sok víz lefolyt a Szamoson, már rég nem zúg a sürgönypózna Pátyodon se, hisz mobiltelefonozik mindenki. De azért nem felejtettek el még minden régit, s hogy ezt végképp megakadályozzák, úgy döntöttek, szőröstül-bőröstül felújítanak egy régi tót portát. A helyi önkormányzat megvásárolta a falu legöregebb házát, aztán tapasztottak, meszeltek, szabad kéményt raktak és nádtetőt, az udvaron pedig csűrt építettek meg vermet ástak, kemencét és gémeskutat állítottak. A régiós támogatással kialakított portát természetesen eredeti parasztbútorokkal rendezik majd be, s a nyár derekára át is adják.

B. G.