Kőből faragott nagypapa

A bükkaljai faluban a cserépfalvai születésű, Mezőkövesden élő Derda Lajos családjának, mint errefelé sokaknak, mindig volt szőlője, és saját használatra termeltek bort. Ebben nőtt fel a ma 43 éves férfi, akinek apja mesélte, hogy pincéjüket „nagyapóval” közösen még 1949-ben ásták. Amikor a hegybe vájt, hagyományos, kétszintes bortárolót hét éve a gépészmérnök megörökölte, elhatározta: szülőfalujának szeretete, elődeinek tisztelete mellett pincéje átalakításával hazája történelmének, s annak részeként a magyar szőlő- és borkultúrának is emléket állít. A kérdés már csak az, hogyan lehet mindezt egy borospincével megteremteni?

– Családom támogatásával és olyan szobrász- és fafaragó művészek remek munkáival, akiknek sikerült például az előtérben igazi reneszánsz hangulatot teremteni – mutat körbe Derda Lajos. – A mennyezeti ívek, a bogácsi kövek jellegzetes színei teljes összhangot alkotnak ebben a kápolnaszerű kis teremben, bár különösebb vallási tartalom nélkül, mert nem vagyunk nagy templomba járók. Úgy gondolom, itt jól megfér egymással Dionüszosz, a bor istene és Orbán pápa szobra a szőlőtőkékkel, a faragott ovális asztallal és székekkel. A kápolna, a lovagterem, a boltívek szerkezeti elemeit Jámbor Zsigmond országos hírű kőfaragó készítette. A szobrokat pedig Szőke József, Sebestyén József és Jószai Zsolt faragták kőből és fából.

A pincelejárat fölött a régi országcímer elemeit látjuk a kettős kereszttel, két oroszlánnal, hármas liliommal. A nagy elődök, történelmi személyiségek mellett jelen vannak a családtagok is: a fal bemélyedéséiben Derda Lajos édesapjának és „nagyapónak” a mellszobrai. Ezek a szobrok titokban készültek, és a feladat persze nem volt egyszerű. Derda Lajos a nagypapáról fotót vitt a Tarhoson élő Szőke Józsefnek, de a szobrász a papát élőben is látni akarta, ezért a művész „ártatlan” vendégségben is járt Cserépfalván. Az igazi meglepetés azonban az elkészült szobrok felfedezése volt.

– Éppen dolgoztam, mikor felhívott a polgármester, hogy szívesen megmutatná a pincénket néhány turistának. A kulcs mindig édesapámnál van, így elkísérte őket. A látogatók nézelődtek, aztán a két mellszobornál apámnak szinte földbe gyökerezett a lába, és elsírta magát – meséli Derda Lajos, miközben lejjebb haladva a lépcsőkön egy nagyszabású dombormű tárul elénk: az özönvíz utáni első szőlőtőkét ültető Noé és családja kőbe faragva. De van itt lovagterem stílusú fogadóhelyiség, falba vájt, cellaszerű kis bortárolók is a barátok, ismerősök palackjainak. Derda Lajos korán meghalt édesanyjáról sem feledkezett meg, aki Petőfi Sándor verseit nagyon szerette. Egy fali kőpergamen állít emléket a költő utolsó négysorosával: „Ha oly’ hosszú lesz az életünk, / Mint kortyaink valának, / Megéljük boldogabb korát, / A bús magyar hazának”.