
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Magyarország elérheti a 85 százalékos foglalkoztatási arányt 2030-ra – mondta Czomba Sándor a minap Budapesten, a WHC Csoport és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Munkaerőpiaci kihívások, jövőbeli tendenciák című konferenciáján. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiaci programok több tízezer munkavállaló elhelyezkedését és munkába járását tették lehetővé.
Kép: Czomba Sándor szerint az üzleti helyzet javulása a munkahelyteremtés legfontosabb feltétele
Jelentős eredménynek tekinti a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, hogy a belföldi foglalkoztatás az uniós rangsorban a 7. helyre jutott, javulásának mértéke a 2010 utáni időszakban meghaladta az uniós átlagot, és ehhez a versenyszféra 2013–2014 óta jelentős mértékben járult hozzá – tájékoztatott az MTI. A magyar munkanélküliségi ráta tartósan EU-átlag alatti, de a munka termelékenységének mutatója legalább ilyen fontos szempont, a teljes foglalkoztatást közelítve főképp ennek a javulásától lehet további eredményeket remélni – tette hozzá Czomba Sándor.
Az államtitkár szerint másfél évtizede különösen nagy kihívást jelentett, hogy ne a segélyezés legyen a megoldás annak a csaknem 700 ezer fős rétegnek, amely a szociális ellátórendszerben ragadt. Ma már csupán 60–70 ezren dolgoznak közfoglalkoztatottként, a külföldről érkezett munkavállalók aránya szintén elhanyagolható, de ők sem veszik el az esélyt a magyar álláskeresőktől, belföldi jelenlétük sokkal inkább a munkahelyek megtartását segíti – mondta.
Az atipikus és részmunkaidős foglalkoztatásnak Magyarországon nincs jelentős hagyománya, de ma már a nyugati országok példáiból is egyre inkább az látszik, hogy nem szerencsés ilyen megoldásokkal a rendes munkaidőben végzett munkát kiváltani – hangsúlyozta. Az államtitkár úgy látja, hogy a megmaradt belföldi munkaerő-tartalék fele „nagyon messze van a munkaerőpiactól”, a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd, számukra a bértámogatás és a járulékkedvezmény helyett más megoldásokat kell találni.
Az álláslehetőségek nagy részét az alapkompetenciák és a képzettség hiánya miatt nem lehet betölteni, miközben 50 ezer és 100 ezer közé tehető azoknak a száma, akiken képzésekkel, átképzésekkel lehetne segíteni. Sokakat lehetne még álláshoz juttatni úgy is, ha a munkáltatók jeleznék, milyen kompetenciákra volna szükségük, és megnyitnák a munkahelyeket az érdeklődők előtt, biztosítva nekik a próbalehetőséget a munkavégzésre. Czomba Sándor bízik a munkaadók nyitottságában, és kedvező körülményként értékelte, hogy az előző év végi visszajelzések alapján a magyarországi vállalkozások bizakodóak, hiszen – mint mondta – az üzleti helyzet javulása a munkahelyteremtés egyik legfontosabb feltétele.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint Magyarországnak az elmúlt években hozzá kellett szoknia a válságokhoz, azokat ugyanis külső körülmények okozták, kikerülni nem lehetett se a járvány, se a háború következményeit. Törcsi Péter ugyanakkor lát okot a bizakodásra is, mert szerinte a „világpolitikai szereplők kicserélődése lendületet adhat a geopolitikának”, és ez a belföldi foglalkoztatás feltételeit is kedvezően befolyásolhatja. Hozzátette, hogy az új alapokra helyezett belföldi munkaerőpiac válságállónak bizonyult, de a versenyképesség érdekében komolyan kell foglalkozni a demográfiai folyamatokkal, a digitalizáció munkaerőpiaci hatásaival, a szakképzettség és az agyelszívás kérdéseivel, a rugalmas munkavégzés lehetőségeivel is.
A rendezvényen bemutatták az Oeconomus és a WHC közös kutatását. A készítők közleménye szerint a munkahelyválasztás legfontosabb szempontja továbbra is a versenyképes fizetés, a megkérdezettek 60 százaléka ezt jelölte meg az első helyen. A válaszok alapján a barátságos munkahelyi légkört, valamint a munkahely és lakóhely közötti távolságot egyaránt 34-34 százalék tekinti fontosnak. 49 százalék napi szinten ingázik a munkahelyére, és bár 80 százaléknak ez egy óránál kevesebbet vesz el a napjából, a megkérdezettek 59 százaléka szerint az otthoni munkavégzés lehetne a megoldás erre a problémára. A felmérés áprilisban készült, a megkérdezettek csoportja nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív a 18 és 64 év közötti lakosságra.
Az ukrajnai háború Magyarországnak a biztonsági kihívások mellett főképp gazdasági nehézségeket hozott. A járvány kitörésekor a központi kérdés még az volt, mennyi munkahelyet sikerül megtartani, ezt követően pedig az energiaárak növekedése és az ezzel járó inflációemelkedés, a kiadások ugrásszerű emelkedése okozták a legnagyobb gondot – mondta Gulyás Gergely a WHC Csoport és az Oeconomus Gazdaságkutató konferenciáján. Gulyás Gergely jelentős eredménynek tekinti, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére a magyar foglalkoztatás európai összevetésben is a legjobbak közé tartozik, aránya mostanra meghaladta a 81 százalékot, és az idei első negyedévben is nőtt a munkát vállalók száma. A válságok ellenére is 1 millióval többen dolgoznak belföldön 2010-hez képest, a foglalkoztatás arányának belföldi emelkedése régiós összevetésben kiemelkedő – hangsúlyozta. A miniszter a beruházástámogató politikával magyarázta, hogy a munkahelyek stabilak, a munkaerőpiac a járvány közepette is feszes maradt, és azóta se a munkanélküliség, legfeljebb a munkaerőhiány okoz nehézségeket.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu