Egy lemondott foglalás

Hatvanhat éves korában elhunyt Vajda József fotóriporter, kollégánk, közelmúltbeli nyugdíjazásáig lapunk, a Szabad Föld képszerkesztője és fotórovat-vezetője. 

Kaposváron született 1959-ben, mechanikai műszerésznek tanult, 1976-tól 1985-ig profi labdarúgó volt a Volán SC-ben, a Pénzügyőrben, s a Főspedben, később a magyar újságíró-válogatott kapusaként távoli földrészekre is eljutott. Fotóriporteri iskolába járt, az Új Magyarország, Magyar Nemzet, Népszava fotóriportere és a Szabad Föld hetilap munkatársa. Bármiféle feladatot kapott, riport, interjú, tudósítás egy eseményről, illusztráció készítése egy témához, Józsi mindig időben ott volt, a legnagyobb alázattal készítette képeit, és törekedett a feladat tökéletes kivitelezésére. Jól csináltad – mondtuk, és ez, esetleg egy hozzátett köszönöm, teljesen megfelelt neki. Nem kívánt ennél többet: babérokat, díjakat, nem is pályázott soha semmilyen fényképészeti elismerésre. Ahogy megérkezett a munkahelyre, nyújtotta a kezét, és az egykori magas termetű labdarúgókapusnak akkora tenyere és olyan fogása volt, amely rögtön megragadt az emberben, és jellegzetes nevetése is beivódott a lelkekbe. Nem láttuk dühösnek, sem szomorúnak, elfogadott mindent úgy, ahogyan van. Emlékszem, egyszer az én hibámból egy héttel korábban érkeztünk egy szombati, Puskás Ferencre emlékező kiállítás megnyitására Csólyospálosra. Minden elképzelt és várt nyüzsgő mozzanat helyett egy csendes, álmos falu képe fogadott, s a házánál felkeresett főszervező is csodálkozott azon, nehezen fogadom el, hogy tévedtem. Józsi ott ült közben az autó­ban, az anyósülésen, s mikor visszabaktattam, lógó orromat látva felnevetett: öregem, jót kirándultunk, viszont van errefelé egy csárda, eszünk valami finomat, s most te fizetsz. És aki Vajda Józsit ismerte, az tudja, hogy ez a csárdamustra nem véletlen. A Szabad Földnél különösen szerette a vidéki utakat, a tájegységek specialitásait próbálta piacokon beszerezni, az őstermelői tojások, baromfik, halak, húsok, fűszerek nagy felvásárlójának bizonyult. Otthonában készítette el ételspecialitásait, tudta, hogy hol érdemes fürjtojást, harcsát, sáfrányt, vagy éppen vaddisznócombot hozzávalókként beszerezni. Az ország gasztronómiai térképét jól ismerte, és ha a barátai elakadtak az otthoni sütés-főzésnél, bármikor hívhatták, hogy a halászlét vagy a tarját hogyan készítsék el tökéletesre. 

Optimistán próbált felülkerekedni súlyos betegségén, és a végstádium ellenére a barátaival lefoglaltak egy piros-fehér kockás abroszú helyet, ahol isteni a szalontüdő, hogy a József-napot megünnepelhessék, de erre már nem kerülhetett sor… 

Fizetnék neked barátom én is bármit, de már nem tehetem.