Izsákon egy helyi vállalkozó elhatározta, hogy „visszaadja” a református templom ellopott toronyóráját. Az ötletből pár hónap alatt valóság lett. Vasárnap ünnepelt a helyi gyülekezet: helyrezökkent számukra az idő.

Toronyóra lánc nélkül

Hiszen én akartam felmászni a toronyba! Visszakozni már nem lenne ildomos, amikor kiderül, hogy egy ingatag létrán kell az utolsó szakaszt megtenni. A mester rutinosan nyargal felfelé, próbálom halált megvető bátorsággal követni. Aztán félreállít, két keskeny vasgerendán kell várakoznom, miközben ő felhúzza a létrát és újabb leküzdendő távot helyez kilátásba.

Eszembe villan, hogy az emeletes házak függőfolyosóin is szédülni szoktam – mi lesz most velem?! Lefelé nem nézek, az biztos, próbálok görcsösen kapaszkodni a faboltozatba. Az óragyártó már ott guggol az általa készített szerkezet mellett, és igyekszik érthetően elmagyarázni a toronyba zárt időmérő működését. Én a lajtorja egyik középső fokán leparkolva hallgatom a kiselőadást.

Aztán visszafelé ugyanaz az akadályverseny. Ahogy a vasgerendán imbolygok, megszólal a mobiltelefonom. Kitartóan keres valaki, mert többször próbálkozik. Hát nem ez az a helyzet, amikor annyira örül az ember a hívásnak.

A krónikák szerint 1808-ban még mind a négy égtáj felől megvolt az izsáki református templom órája, a mai lakosok azonban már csak hűlt helyére emlékeznek. Nagyon úgy tűnt, senki nem tudja, mi lett vele, mígnem jelentkezett a 85 esztendős Mihala Ferenc, aki nagyapjától hallotta, hogy 1919-ben elvitték a települést megszálló román csapatok.

Ennyi idő elteltével most végre helyrezökkent az idő: a református templom órát kapott.
Minden úgy kezdődött, hogy Frankó János helyi vállalkozó egy márciusi hajnalon sietett valahová, ötre kellett odaérnie. Felnézett a katolikus templom toronyórájára, ami éppen hatot ütött. Még soha nem késett el sehonnan, már kezdte gyártani a mentségeket, az eszébe sem jutott, hogy aznap volt a szokásos tavaszi óraátállítás. Elhaladt a református templom mellett is, ott meg nincs is időmérő.

– Alig vártam, hogy felhívhassam a református lelkészt, hogy volna egy ötletem – emlékszik vissza az épületgépészettel foglalkozó vállalkozó. – Elhatároztam ugyanis, hogy órát készíttetek a református templomtoronyba. Azonnal zöld utat kaptam! Összeült a presbitérium, egy kivétellel támogatták az ötletet. Aki akkor nem hitt abban, hogy az álomból igenis lehet valóság, az a toronyóra avatásakor odajött hozzám és bocsánatot kért.

Frankó János nem először jótékonykodik szülőhelyén. Ha kipattan egy isteni szikra a fejéből, körbetelefonálja a barátait, és mindenki azonnal melléáll, vagyis belenyúl a bukszájába. Most is gyorsan „összedobták” a szükséges pénzt, ami nem volt kevés, hiszen a toronyóra díszkivilágítással együtt több mint kétmillió forintba került. A mecénás gyakran elsétált a templom előtt. Szeret gyönyörködni az óralapokban, nézegetni, ahogy ugranak egyet a mutatók. Legközelebb már az autójából is látni fogja a pontos időt.

És most ismerkedjünk meg az órásmesterrel, akivel felmásztam a templomtoronyba. Hanga Zsolt a nagyhírű Hanga-dinasztia legifjabb tagja. Családja Izsákról származik, ott kezdték a pályafutásukat. Hogy régóta közük van a toronyórákhoz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint egy most előkerült 1927-es egyházi jegyzőkönyvi bejegyzés, miszerint nagyapja, Hanga József elvégezte a jánoshalmi templom toronyórájának javítását.

Még az izsáki avatóünnep előtti napokban felkeresem kecskeméti műhelyében. Ahogy belépek a kapun, mindjárt megakad a szemem az épület falára kihelyezett toronyórán. Zsolt beavat a remekművek készítésének rejtelmeibe. Lelkesen magyaráz, ebből is látom, munkája egyben a szenvedélye. Mindent egyedül csinál, így aztán egy kicsit asztalosnak, lakatosnak is kell lennie. Legalább harminc mestermunka őrzi már a keze nyomát.

– Nincs két egyforma számlap és mutató – magyarázza a fiatalember, akinek néha édesapja és apósa is besegít a munkájába. – Mindig több tervet szoktam készíteni, hogy tudjon választani a megrendelő. Az ötlettől a kivitelezésig egy hónap biztosan eltelik. A végén, a kész mű felszerelésében alpinisták segítenek vagy emelőkosaras darut veszek igénybe.

Hogy miként születik meg az óraszerkezet, azt is megtudom, de ne kívánja az olvasó, hogy leírjam. Be kell vallanom, egy idő után elvesztettem a fonalat. Arra viszont jól emlékszem, hogy az eddigi legnagyobb kihívást a kecskeméti Nagytemplom ketyegő szíve jelentette apának és fiának. A számlap átmérője 3 méter 80 centi, a mutató pedig 2 méter 20 centi. Felmegyünk az udvari épület padlására, ahol a kiöregedett szerkezet porosodik több régi „cimborája” társaságában. Elég fura élmény így látni egy toronyórát, főleg, hogy Zsolt összeméri magát a nagymutatóval. Mellette „eltörpül” a daliás úrfi a maga 1 méter 90 centijével.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.