Üzenjük

K. J., Szolnok
A lucfenyők nevét többek között a lucskos szóból eredeztetik, amely a faj eredeti termőhelyére: vízpartokra, párás, hűvös, hegyvidéki területekre utal. A párás klímát, humuszban gazdag, savanyú talajt kedvelő lucfenyőket sajnos - ezt figyelmen kívül hagyva - gyakran ültetik homokos, száraz területre, ahol a sínylődő növények a kártevők martalékai lesznek. Olvasónk fenyőjén is - a leírás alapján - több kártevő telepedhetett meg. Fenyője "elgyantásodása" lehet élettani betegség, sérülés, vegyszerperzselés vagy gyökérperzselés következménye is, de utalhat a kéreg alatt rágó fenyőkéreg-aknázó moly jelenlétére. Ez utóbbira jellemző, hogy a törzsön a kéreg szabálytalan formában felválik, kidomborodik, felrepedezik, a sérülésnél gyantafolyás keletkezik. A feltárt kéreg alatt szabálytalan járatban aknáz a vöröses lárva. Ilyen esetben - gyengébb fertőzés esetén - a helyi kezelés a legeredményesebb, azaz a seb kitisztítása után a törzs rovarölő szeres lemosása. Ha az aknázómoly a törzsön több helyen károsít, akkor már kérdéses, hogy a legyengült fenyő vegyszeres kezeléssel megmenthető-e. A fertőzés terjedését azonban mindenképpen ajánlott megakadályozni a beteg növényi részek megsemmisítésével.
A tűleveleken látható csillogó cseppek utalhatnak a fenyő-örvöspajzstetvek károsítására, ugyanis ezek nagy mennyiségben választanak ki mézharmatot, a leveleken megtapadó fénylő, ragadós váladékot. Az aránylag nagyméretű, 3-6 mm nagyságű pajzstetvek az éves hajtások elágazásánál örvökben helyezkednek el, távolról borsószerű képződményeknek tűnnek. A tetvek szívogatása következtében a hajtások legyengülnek. Ezt súlyosbíthatja a mézharmaton másodlagos kártételként megtelepedő korompenészgomba, amely a légzőnyílásokat elzárva súlyos esetben a hajtások pusztulását is okozhatja. Ha a fenyőt csak ez a fertőzés károsítja, akkor hatékony védekezés a folyékony káliszappan 1-1,5 %-os vagy az azonos hatóanyagú mosószappan oldatával 10-15 naponként végrehajtott alapos lemosó permetezés. A szerek káliumtartalma oldja a tetvek testét védő viaszos pajzsokat, és a kártevők idővel elpusztulnak. A szappanos oldat a mézharmatot is lemossa, így megelőzhető, hogy megtelepedjen rajta a korompenészgomba.
{p}A hajtásokon látható fekete "bogáncsok" a gubacstetvek károsítása során képződnek. A tetvek a rügyekbe szúrják be a tojásaikat. A sérült növényi szövetek - mintegy védekezésként - burjánzani kezdenek, miáltal kitűnő táplálékot nyújtanak a kikelő kártevőknek. A toboznak vagy bogáncsnak tűnő gubacsok a kártevők szívogatása következtében elhalnak, megfeketednek, elszáradnak, majd felnyílva utat nyitnak a kifejlett lárváknak. A gubacstetvek a fenyő gyengültségi kártevői. Ahol megjelennek, nagyon nehéz védekezni ellenük. Olvasóinknak csak azt javasolhatjuk, hogy ahol ennyi betegség károsítja a lucfenyőket, oda inkább a termőhelyet jobban tűrő fenyőfélét ültessenek. Homokos, közepes vízellátású területeken ilyenek a nálunk őshonos, a betegségekre kevésbé érzékeny feketefenyő és tiszafa, ez utóbbinak számtalan színű és alakú változata, valamint a luchoz hasonló, de feltűnően karcsú, a homokos talajt, szárazságot jobban tűrő szerbluc, tudományos nevén Picea omorika.

Pereghy Lajos, Makó
A rózsaalanyok közül homokos talajra a Rosa canina Inermis fajta ajánlott, amely erős, hosszú hajtásokat hoz, kevéssé tüskés, júniustól szeptember közepéig szemezhető. Jó alanya a teahibrideknek és a futórózsáknak, amelyek a fagyokig hozzák rajta a virágokat. Az alany hátránya, hogy érzékeny a szárazságra, öntözés nélkül aszályos időben a fejlődése leáll.
Vágórózsa termesztésére a középerős növekedésű Rosa rubiginosa ajánlott alanynak, amelyen a rászemzett fajta jó virághozamú és élénk színű lesz. Az alany hátránya, hogy erősen tüskés, és az első évben gyengén fejlődik.