Fényre vágyik a fokföldi ibolya

Az első halványlila virágú afrikai ibolyát 1892-ben hozták Európába, és röviddel később meghódította az egész földrészt. Ma már a lila és kék valamennyi árnyalatában kapható, de vannak rózsaszínű, fehér virágú fajták is, egy-egy szín telt virágú, fodros változata is megjelent.
A növény szereti a sok fényt, de a tűző naptól védeni kell, mert nagyon hamar megfoltosodnak a levelei. Ajánlatos ezért olyan, ablak közeli, világos helyre állítani, ahol nem éri a tavaszi és a nyári nap perzselő sugara. Télen-nyáron a 18-22 Celsius-fok körüli hőmérsékleten érzi jól magát.
Sok virágot akkor hoz, ha a szoba páratartalma legalább hatvan-nyolcvan százalékos. Elnyílt virágait soha ne vágjuk le, várjuk meg, amíg elszárad a virágszár, mert akkor könnyen kitéphetjük, és nem sérül meg a növény töve. Ügyeljünk az öntözésre: földje ne száradjon ki, és vízben se álljon. A leveleket soha ne öntözzük, még csak ne is érje víz, mert az apró szőröcskék között hamar megtelepszik legveszedelmesebb kártevője, a fonalféreg, amely elpusztíthatja a növényt. Tanácsos alulról öntözni, felszívatni a vizet.  Mivel a növény sok tápanyagot igényel, kéthetente tápoldatozzuk. Ha ezt kihagyjuk, satnya és kevés virágra számíthatunk, esetleg el is marad a virágzás.
Miután elvirágzott, ültessük át tápdús földbe. Laza szerkezetű, enyhén savanyú földkeveréket használjunk. A szaporítás legegyszerűbb módja a tőosztás, amivel megfiatalítjuk és bővebb virágzásra serkentjük a növényt. Készíthetünk levéldugványokat is: a leveleket három-négy centiméteres levélnyéllel ültessük el, és földjét tartsuk nedvesen. Körülbelül hat-nyolc hét alatt kifejlődik az új növény, majd két-három hónap elteltével megjelennek az első virágok.