Világos rügyek a szőlőn

Az alapi rügyeket a vesszőnek az előző évi vesszőrészhez és az idősebb fás részhez való csatlakozásánál találjuk. Közülük kiemelkedik egy viszonylag fejlettebb rügy, amelynek sárszem a neve. A sárszem fölött foglalnak helyet a jól látható, fejlett világos rügyek, amelyek mindig a szárcsomókon ülnek. Metszéskor csak a vesszőkön található rügyeket látjuk, de tudnunk kell, hogy rajtuk kívül még - a kéreg alatt megbújva - a tőketörzsön és az idősebb fás részeken nagy számú, de szemmel nem látható, úgynevezett alvó rügy is megbúvik a tőkén. Metszéskor mindig csak a világos rüggyel és a sárszemmel számolunk, mert elsősorban ezek fakadnak ki. (Az alapi és az alvó rügyek a növény tartalékai.)
Mivel a szőlő elsősorban a világos rügyekből képződő hajtásokon terem, ezért a világos rügyeket tartalmazó vesszőket a szőlő termőrészeinek nevezzük. E termőrészeket a visszametszett vesszőn lévő világos rügyek száma szerint csoportosítjuk, megjegyezve, hogy a rügyszám egyúttal a metszés mértékét is megadja. Ennek fényében a rövid csap az a visszametszett vessző, amelyen egy-két világos rügy van. A három-öt rügyes vesszőrészt hosszúcsapnak, a hat-nyolc rügyest félszálvesszőnek nevezzük. A kilenc és ennél több rügyet tartalmazó vessző pedig a szálvessző.
A tőke terhelését az adja meg, hogy metszéskor hány világos rügyet hagyunk meg rajta. A terhelés mértéke sok mindentől függ, például a rügyek épségétől (erről a metszés előtti rügyvizsgálattal kaphatunk képet), és meghatározó a választott metszés- és művelésmód, a fajta metszési igénye, illetve a tőke erőnléte is.
{p}
A fajták közül erősen kell metszeni a piros és zöld veltelinit, az olaszrizlinget, a rizlingszilvánit, a zöldszilvánit, a cirfandlit, a furmintot, a zweigeltet, a merlot-t és a kékoportót. Középerős metszést igényel a pinot blanc, a chardonnay, a bouvier, a muscat ottonel, a pinot noir, a sárga muskotály, a bouvier, a cabernet franc és a cabernet sauvignon. Gyenge metszésben kell részesítenünk a korai piros veltelini, a szürkebarát, a tramini, a kékfrankos és a leányka fajtát. Az erős metszés számszerűen 4-6, a középerős 7-8, a gyenge metszés pedig 9-10 világos rügy meghagyása a tőke tenyészterületének egy négyzetméterére számítva. Ez azt jelenti, hogy például hagyományos középmagas művelésben erősen metszett tőkéken csupán 8-12, magas művelésű tőkéken pedig 12-16 világos rügyet hagyunk meg. Középerős metszést igénylő fajta esetén 15-20, illetve 20-25 világos rügy marad egy tőkén. Ha pedig az adott szőlőfajta gyenge metszést igényel, akkor 18-20, illetve 27-30 világos rüggyel kell terhelni a tőkéket.
Ha a szőlőtőkét adottságainak és lehetőségeinek megfelelően terheljük, termőegyensúlyi állapotában tartjuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy évről évre rendszeresen terem, miközben erőnléte is azonos szinten marad. Ez az állapot egyben az arányos terhelés megfelelője is, aminek a jele, hogy valamennyi világos rügy kihajt néhány sárszem kíséretében, a vesszők ceruzavastagságúak, fejlettségük és számuk a fajtára jellemző.
Alulterheljük a tőkét, ha teljesítőképességéhez mérten kevesebb világos rügyet hagyunk meg. Ekkor az alapi rügyek és a sárszemek is nagyobb arányban hajtanak ki. A szőlőtő sok terméketlen fattyúhajtást hoz, vesszei a ceruzánál vastagabbak. A tőke túlterhelése következtében viszont számos világos rügy nem fakad ki, hajtás pedig nagyrészt csak a vesszők csúcsán állókból fejlődik. Az ilyen tőke vesszői gyengébbek, a ceruzánál is vékonyabbak.