Legszebb kuvasz a világon

Kóczián Imre megbecsült szabómester, de nincsenek kincsei. Így a kuvaszokat se azért tartja, hogy az aranyat, gyémántot őrizzék. Egyszerűen csak szereti őket. Mert azoknál nemesebb, bátrabb, hűségesebb kutyákat ő nem ismer.
Jó harminc éve zárta a szívébe őket. Még gyerek volt, amikor a szomszédjuk, Szilágyi Dénes állatorvos pompás kutyái láttán elhatározta, neki is lesz egyszer kuvasza. Szalka kicsi város, különösen az volt a hetvenes években, nem szaladgáltak benne csak úgy a nemes kutyák. Így aztán egészen tizenhat éves koráig kellett várnia az első kuvaszára: a tunyogmatolcsi híres Tisza Csabától kapta.
A hófehér kutyák azóta sem hiányoznak a portáról.
Igaz, a vendéget Döme, a fekete puli fogadja. De hát az nem is kutya, hanem, mint a mondás is tartja, puli, vagyis rendes családtag, aki végigül minden beszélgetést és az idegen legapróbb mozdulatát is lesi. A kuvaszok már jóval mordabbak. Dömével bátran elbeszélgethet pár perc ismerkedés után is az ember. A kuvaszok nem ennyire barátkozóak. Hozzájuk csak a gazdával szabad bekopogni. A kutyához nem értő persze ilyenkor is lapít, véletlenül sem tenne egy hirtelen mozdulatot. Pedig a kuvaszok rá se hederítenek. Kóczián Imrével kergetőznek.
{p}
Öten vannak, s - nem túlzás - akkorák, mint egy-egy párduc. Hadúr (teljes nevén: Gacsaly Pesta Hadúr) tán még nagyobb is egy kicsit. Van  vagy hetven kiló, és amikor ránéz az emberre, az nyomban összehúzza magát. Kóczián úr persze nem, neki még Hadúr is jelenthet. Pedig Hadúr nem akárki: a világ legszebb kuvasza. Tavaly, a magyar kutyák kecskeméti világtalálkozóján érdemelte ki a büszke címet, az oklevél, a serleg bent lóg a falon. És ha ennek sem hisz a látogató, akkor Kóczián Imre bekapcsolja a videomagnót...A lakásban mindenütt serleg meg serleg, oklevél oklevél hátán. Az elmúlt két és fél, három évtized alatt házigazdánk sok-sok kutyát nevelt fel, számos versenyt nyert meg, kuvaszai megtalálhatók Európa majd' minden pontján Hollandiától Spanyolországig, Itáliától Lengyelországig. Pedig a Gacsaly Pesták - ami ugyanaz, mint nálunk a vezetéknév, vagyis a Gacsaly Pesta Hadúr olyasféle, mint mondjuk a Sánta Kiss András - tulajdonképpen csak 1987 óta léteznek. Akkor alakult meg a kennel, kölcsönvéve a híres szalkai betyár nevét. Ma három szukából és két kanból áll. Most a három lány meg a fiatalabb fiú, Hadúr kergetőzik kint az udvaron. Rongyos, a rangidős kan bentről, a rácsok mögül irigykedik. Hadúrral nem nagyon szívelik egymást, ezért együtt csak ritkán mutatkoznak. Mi, vendégek nem is nagyon bánjuk. Nekünk épp elég ez a négy is. Kóczián úr hiába biztat minket, hogy simogassuk meg csak nyugodtan őket. Inkább hagyjuk, hogy viháncoljanak. Egyébként ők se nagyon erőltetik a barátkozást, levegőnek néznek bennünket. A tornác hűvöséből gyönyörködünk bennük, remek állat mindegyik. De mibe kerülhet a tartásuk...!?
- Szeretik a hasukat - nevet Kóczián Imre -, de egyáltalán nem válogatósak. Megesznek mindent, főleg az ételmaradékot. A tápot sem vetik meg, de nem éppen rajonganak érte. Pedig jobbnál jobb készítményekben válogathatnának, hiszen a gyártók nagyon szívesen vennék, ha az ő termékükről zengedeznénk.
A negyvenes évei derekán járó szabómester egyébként nemcsak a kuvaszokat szereti. Az ő portáján például holmi brojlercsirkék vagy tucatmalacok még sosem turkáltak. Erdélyi kopasznyakú tyúkok, mangalicák meg effélék annál inkább. Amikor ennek okát kérdezzük, egy Vörösmarty-idézettel felel. "Kit ősi múlt nem érdekel, sorstól jövőt nem érdemel."
Hadúrékat elnézve egyáltalán nem tűnnek patetikusnak az idézett sorok.