Kutyaposta

Vagyis, csak szaporodnak az ígéreteim, folytatjuk a kutyaközmondások sorolását: lesz szó kutyaszerelemről, miközben még mindig nem tudunk szabadulni az e rovat által új gazdához juttatott Boldizsár kutya történetétől.
Miután oly sokan jelentkeztek a felhívásra, illő talán, hogy mindent félretéve, hűségesen beszámoljunk első gazdakereső akciónk végeredményéről, amit nem is tehetnénk meg jobban, minthogy közöljük Boldizsár gazdájának levelét. Íme:
"Kedves Kutyapostás!
Jól tettem, hogy nem hittem - mégsem - el, hogy csírájában se lenne már meg bennünk az elesetteken való segítés, a történelmünk régmúltjából eredő hagyományos szolidaritás, az együttgondolkodás és az együttérzés! A Szabad Föld Kutyapostájának áldásos közreműködésével és közvetítésével a napokban megható leckét kaptam az igenis élő segítő szándékból és a segítő akaratból.
Helyes döntésnek bizonyult a Szabad Földhöz fordulni, hogy a másfél éve az utcáról befogadott kutyusnak, Boldizsárnak egy jó helyet találhassunk, mert az egyetemi kollégiumba nem vihetem magammal. Kérésem a következő számba bekerült, és láss csodát, már az újság megjelente utáni órákban megszólalt a szerkesztőségben a telefon: a kutyust családtagként szívesen befogadnánk - mondták. A jelentkezővel felvettem a kapcsolatot, és megbeszéltük, hogy másnap délután ellátogatok hozzájuk, Boldizsárral együtt... Belefogtam tehát a szomorú-örömteli búcsúzkodásba...Hihetetlen (vagy mégsem?): folytatódott a csoda, további hárman is jelentkeztek, nekik is szeretném tiszteletemet és köszönetemet kifejezni, s remélem, hogy nem fognak ők sem, és mások sem kutyus nélkül maradni.
Örömmel tudatom mindenkivel, hogy Boldizsár (születése után másfél évvel) igazából hazatalált! Új családja finom falatokkal, gyönyörű kutyaházzal és egy csodálatos kerttel - ahol szabadon mozoghat -, szeretettel fogadta! Boldizsárt még egy további meglepetés várta, egy szépséges cica-társ, akit vélhetően úgy fog tisztelni, ahogy a nálunk megismert cicát szerette. Kis ideig még elnéztük, mekkora örömmel üdvözli új gazdáit és rohangálja be új otthonát, majd könnyes szemekkel, szomorú szívvel, de megnyugodva jöttünk el a kedves családtól, most már Boldizsár nélkül...
Két fényképpel szeretnék elbúcsúzni Önöktől és Boldizsártól, azzal a képpel, amikor rátaláltunk, és azzal, amikor végleges otthonára talált.
Hálás köszönettel:
Lun Zsuzsanna."
Mit lehet ehhez hozzátenni? Ha másért nem, csupán ezért az egy történetért is érdemes volt elindítani a Kutyapostát... Ami, meglehet, ezzel új lehetőséget és új feladatot is kapott: a jövőben is örömmel adunk helyet hasonló, gazda- vagy kutyakereső kéréseknek. Amikor még egyszer megköszönjük szívességét annak a három, sőt időközben négy olvasónknak, akik szintén jelentkeztek Boldizsárért, máris felhívjuk figyelmüket egy bájos, macskabarát, fehéres színű, fiatal terrierre, aki egy nyolcvanéves olvasónk nyaralójába költözött be, de az idős hölgy aggódik, hogy a közelgő télen már nem tudja nap mint nap meglátogatni. Ismételten várjuk tehát a befogadó jelentkezőket; hiába no, ha egyszer egy üzlet beindul...