Schott Péter paradicsoma

Az elmúlt harminc év alatt majdnem kétszázezer kertészkedőnek küldött vetőmagot ingyen, többek között lapunk olvasóinak is. Cserébe csak megcímzett és felbélyegzett borítékot kért és kér ma is. Túl a nyolcvanon sem hagyott fel szenvedélyével.
Ez a rendkívüli ember a közelmúltban könyvet írt életéről, a paradicsomáról és hűséges társáról, Rózsikáról, akitől nemrégiben örök búcsút kellett vennie. Rózsika látható a könyv borítóján, amint a kettős létra tetejéről szüreteli a három méter magasra felfutott paradicsomot, amely három-négyszáz darabot is terem tövenként. Kertjük maga volt a földi paradicsom, az ott készült fényképek nyugalmat, békét árasztanak.
A mai elanyagiasodott világban bizonyára sokakban felmerül a kérdés: miért osztogatta el Schott Péter azt, amiből talán meg is gazdagodhatott volna. A válasz valahol a múltjában kereshető. Bányászcsalád harmadik gyerekeként látta meg a napvilágot 1923-ban. A születése előtti napon apját maga alá temette a bányaomlás. Gyermekévei szegénységben teltek el. Ifjúkorában a fővárosban próbált szerencsét, de csak a munkáért való sorban állás, aztán az elbocsátás, az éhezés jutott osztályrészéül. Tizenhét évesen szervezete felmondta a szolgálatot, összeesett az utcán, és bevitték a kórházba. Amikor magához tért, rá kellett döbbennie, hogy agyhártyagyulladás következtében elvesztette hallóképességét, és siketen kell leélnie az életét. Aztán erőt gyűjtött a folytatáshoz, az újrakezdéshez. Elhatározásában, mint mondja, a könyvek sokat segítettek: "Hogy volt erőm még ezek után is élni, annak tulajdonítom, hogy rászoktam az olvasásra." Talán akkor tudatosult benne az, hogy az egyik legszebb dolog az életben adni, örömet szerezni másoknak.
Aztán a fiatalember élete a háború utáni években új értelmet nyert, amikor megtalálta párját, Rózsikát. Együtt hoztak helyre egy romos lakást, s együtt dolgoztak egy gyárban. És kertészkedtek Gellért-hegyi kertjükben, ahol égig érő paradicsomfák meg harang alakú pirospaprikákat termő fák sorakoztak. Az első riport a hetvenes évek közepén jelent meg róluk, és mivel abban azt ígérték, hogy bárkinek küldenek ingyen vetőmagot, megindult a levelek özöne. A magból pedig jutott mindenkinek, még külföldre is. Kértek belőle városlakók is, hiszen teraszon és erkélyen is szépen díszlik paradicsomjuk. Schott Péter a vetőmagért cserébe nem kért semmit. Ennek ellenére néha meglepő küldemények érkeztek hozzá: volt, aki cseppköveket, volt, aki festményt ajándékozott neki.
A lugasparadicsomnak ma már külön irodalma van, termesztője szakmai ajánlásaival és kipróbálóinak tapasztalataival. A színes fotókkal illusztrált könyv olyan titkokat is rejteget, mint például Schott Péter lakásának a címe. Ahova a postás ma is gyakran jár.