Királyok és gatyás óriások

- A régi garázsban pár éve nyulakat is tartottam - mondja a kertbe menet Kosztrub Lajos, az egykori kohász, most nyugdíjas férfi, aki idestova tíz éve elnöke a Miskolc és Vidéke Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesületnek. - Egy sikertelen fajtaváltás után felhagytam velük. Maradt a génmegőrző baromfiállomány és a gyerekkori szerelem: a galambtartás! Öt pár amerikai király és öt pár őshonos magyar gatyás óriás galambom van. Fehérek mind.
A baromfiudvarban káráló szakállas, cirmos, fogolyszínű tyúkocskák, ércesen kukorékoló koromfekete kakasok jelzik: gazdájuk nyolc éve csatlakozott ahhoz a gödöllői génmegőrző egyesülethez, amely a nem őshonos fajták megőrzését tűzte ki célul. Tartásukért cserébe szolgáltatás jár: Kosztrub Lajos minden tavasszal elszállít Gödöllőre 130-150 tojást, ahol kikeltetik neki a csibéket.
A két galambház közül egyik az amerikai kingeké - vagy királygalamboké -, a másik a felesége kedvencének számító magyar gatyás óriásoké. A királyok majdnem tyúk nagyságúak, nem húsgalambok, nem is "röptetősek", hanem "nagy testű alakgalambok".
- Miért csak fehéreket tart? Ezek ritka és drága fajták?
- Tulajdonképpen nem. Sőt, a király a világ talán legdivatosabb galambja. Rengeteg és sokféle színű van belőle, a magyar óriásból is. Csupán arról van szó, hogy a fehér a kedvenc színem. Az áruk sok mindentől függ. Nálam például olcsók, mert Észak-Magyarországon ma sem nagy üzlet a galambtartás. Egy nyugati tenyésztő, ha venni akar, már a Dunántúlon megteheti. A galambászat szenvedély, inkább viszi, mint hozza a pénzt. Van, aki a takarmányozásukra évente több százezer forintot is költ. A király darabja kétezer, de százezer forint is lehet, ha már sokszorosan díjazott példány. Nekem ilyen értékű jószágom nincs. De azért hazai bemutatókon többször kaptam már elismerést. Az amerikai király nyolc hónaposan ivarérett, évente többször is költ, mégsem szaporaságáról híres. Én például azért tartok postagalambokat, hogy nevelőszülők legyenek. Mert akkor válik igazán széppé egy példány, ha csak egyet nevelnek. Gond nélkül megteszik, mint kakukkfiókával az énekes madarak.
- A sűrű drótháló a galambházak felett már megfelel a legszigorúbb óvintézkedésnek is. Ez a madárinfluenza miatt van?
- A dróthálót a Bükkben tanyázó héják miatt építettem ki, még tavaly. Rengeteg bosszúságot és kárt okoztak az elmúlt években. Sokszor a kert végébe elhurcolva "vetkőztették" le a galambjaimat, pár éve meg az egész csapatot úgy szétverték, hogy a szomszéd házakon tanyáztak, napokig haza sem mertek jönni.
- Ráadásul a héják, a sólymok mindig a fehér színűre csapnak le először, ugye?
- Így igaz. Ismerek olyan postagalambtartót, aki csalinak tart fehér példányokat. Az egyik társamnak, színtől és fajtától függetlenül, jóformán az egész állományából héjazsákmány lett. A Bükkbe annak idején állítólag azért telepítettek Szibériából héjákat, hogy irtsák a varjakat. De, úgy látszik, rájuk nincs gusztusuk. A nemzeti park álláspontja az, hogy a ragadozó madarak természetvédelmi oltalom alatt állnak, ezért a tenyésztő dolga megóvni a galambjait.