Öntözzünk, de okosan!

Vízgazdálkodási szempontból (is) a középkötött vályogtalaj szerkezete a legjobb, mert ilyen talajtípuson hasznosul legmaradéktalanabbul a vízkészlet. A homok gyorsan elnyeli ugyan a vizet, de laza szerkezete miatt nem tudja megtartani, így csak kisebb részét vehetik föl a növények. Igaz, hogy a kötött agyagtalaj kétszer annyi nedvességet képes befogadni, mint a homok, tömöttsége viszont megakadályozza abban, hogy a növények mindet fölvegyék, így lényegében ezen a talajtípuson is csak annyi öntözővíz hasznosul, mint a homokon.
A víztakarékos öntözés során élnünk kell azokkal a talajfelszín-művelési eljárásokkal, amelyek mérsékelik a talaj párolgását, mindenféle talajtípusét. Ha kiadós esők után sekélyen megkapáljuk a kertet (porhanyítjuk a talajt és megszüntetjük a mély repedezettséget), ezzel zárjuk a talajfelszínt, ezáltal jelentősen csökken a párolgás. Ugyanígy öntözéssel fölérő módszer, ha a talajt szerves anyaggal, zöld növényi maradványokkal, fűkaszálékkal takarjuk. Csökkentjük általa a felszín fölmelegedését, illetve a talaj párolgását.
Kulcskérdés, hogy mennyi vizet öntözzünk ki növényeink jó fejlődéséért. Erre nézve érdemes megjegyeznünk: nagy általánosságban ha egy négyzetméterre egy milliméternyi öntözővízet juttatunk ki (ami egy liter vízzel egyenlő), az egy centiméter mélyen áztatja be a talajt. A tényleges érték persze talajtípusonként és aszerint változik, hogy mennyi az adott talajban az öntözés előtti tényleges nedvességtartalom. Ha a talaj víztelítettsége 33 százalékos (vagyis a benne tárolható víz a lehetségesnek harmadára csökken), a növények még nem lankadnak ugyan, de már nem sok kell hozzá, hogy szomjazni kezdjenek. Ezt az állapotot alapul véve érdemes elkezdeni az öntözést. Ha ekkor negyven centiméter mélyen akarjuk beáztatni a kert talaját, abban az esetben homokon negyven, vályogon hatvan, agyagos talajon pedig 65 liter vizet kell kijuttatnunk négyzetméterenként. E számok ismeretében azt is megbecsülhetjük, hogy a lehullott csapadék milyen mélyen áztatta be a földet, ha tudjuk, hány milliméter eső esett. A negyven centiméteres mélységű áztatást a gyümölcsfák és a szőlő esetében javasoljuk, mert e kultúráknak a ritkább és nagy adagú öntözés mindig hatásosabb és gazdaságosabb is, mint a gyakoribb és kis adagokban végrehajtott vízpótlás.
Más a helyzet a sekélyen gyökeresedő növények, például a zöldségfélék esetében. Itt a gyakoribb és kisebb adagú öntözés a követendő, de megjegyezzük: ilyen kultúrára is annyi vizet juttassunk ki, hogy legalább húsz centiméter mélységig átnedvesítse a talajt. Az egy-két naponta elvégzett, kis adagú öntözések a legkevésbé célravezetőek, mert ezzel a könnyen kiszáradó felszín közelébe csalogatjuk a gyökérzetet. Ha pedig később valami ok miatt szüneteltetjük a rendszeres locsolást, akkor a növényeket már jobban megviseli a vízhiány, mint azokat, amelyeket ritkábban ugyan, de nagyobb vízadagokkal öntöztünk.