Kutyaposta

Nyáridőben mi másról: a kutyafiúk és a kutyalányok közötti barátságról - sőt: a kutyaszerelemről - lesz ezúttal szó. És szögezzük le azonmód, hogy korántsem a fajfenntartással kívánunk foglalkozni, egyáltalán nem, hanem azokkal a kutyakapcsolatokkal, amelyekre, ha emberekről szólnánk, a házasság és/vagy a szerelem szavunkat alkalmaznánk. És épp ezért a Kutyapostás máris kijelenti, hogyha bárki is magára ismerne valamelyik itt következő szerepben, szereplőben, az csakis a véletlen műve lehet?

Házunk tájaSzücs Gábor2006. 07. 14. péntek2006. 07. 14.
Kutyaposta

Legelőször is próbáljuk meg kideríteni: kik lesznek egymásba szerelmesek? Ugyebár a gazdiknak erről megfelelő elképzelésük van - ha netán a gazdi ráadásul tenyésztő is, akkor aztán egészen határozott lesz ez az elképzelés -, ami nagyjából úgy szól, hogy a berni pásztor lehetőleg berni pásztort szeressen, a tacskó meg tacskót. Csak hát, miként az embervilágban, ez kutyáéknál sincs egészen így... (Pedig mennyi konfliktus elkerülhető lenne, ha a dúsgazdag baronesz a földbirtokos fiával bújna ágyba, de hát ő, a drámaírók legnagyobb örömére, sajnos a lovászfiút szereti...) Ezért alakulhatott aztán úgy, hogy a Kutyapostás berni pásztor típusú Simonkájának az első szerelme - ahogy e fontos ténykörülményről már beszámoltunk e hasábokon - egy nem egészen egykilós kis csivava volt, miközben egy nagyon helyes berni lányt még csak köszönésre sem méltattunk... És, nem tudom, már meséltem-e, de egyik barátom méretes kutyalányába beleszeretett egy hozzá képest törpe fiúcska. A gazdik csak nevettek a dolgon, mígnem, a nagy nevetgélés után vagy két hónapra, megszülettek a furcsa pár utódai. Kiderült: a hatalmas kutyalány szabályos gödröt ásott magának, abba hasalt bele, hogy szíve választottja leküzdhesse az emeletnyi problémát...
Igen, kedves kutyás társaim, a szerelem talán éppen ezért lehet az egyik legszórakoztatóbb időtöltés a világ teremtése óta, mert semmi sem úgy van benne, ahogy annak lennie kell...
Aztán itt van a féltékenység. Nos, ebben sem tapasztalok jelentős különbséget: úgy tűnik, sem a kétlábúak, sem a négylábúak nem szeretik kifejezetten, ha nőstényeiket mások is körbeszaglásszák. És ha mégis, akkor aztán erre - vérmérséklettől függő - válasz kapható itt is, ott is.
Persze a legfontosabb kérdés, mint mindenütt, a hűség és a hűtlenség témaköre. Nos, kutyáéknál is létezik a sablonos megfogalmazás, amely szerint a kan kutyák csak a farkuk után mennek, míg a nőstények őrzik és nevelik az alomnyi apróságot... (Miközben azért tudjuk és értjük azt a kifejezést is, amikor azt mondjuk valakire: olyan, mint egy tüzelő szuka...) A Kutyapostásnak mindehhez van egy szépen kifejlett elmélete, ami meghaladja még Karinthy híres, matematikai levezetésen alapuló okfejtését is, mely szerint egy csókhoz tudvalévően két ember kell, egy férfi meg egy nő. Szegény Karinthy egykor úgy gondolta, hogy a kapcsolatok teremtésében azonos arányban vesznek részt a hölgyek és az urak...
A Kutyapostás viszont úgy gondolja, ha igaz az, hogy a férfiak csak az élvezetek után rohangálnak, és számtalan kalandba bonyolódnak barangolásaik során, miközben a hölgyek az otthon melegét ápolják, akkor egy megoldhatatlan halmazelméleti problémába botlunk. Jelesül: ha minden kurafi egyik kapcsolatból esik a másikba, s nem átall folyamatosan minden nőt meghódítani, miközben állításuk szerint minden nő otthon ül, és várja élete egyetlen nagy szerelmét, akkor mégis kikkel élik mondén életüket a férfiak...?
Fogós, nehéz kérdés ez. Azt javaslom, ne is keressük rá a választ, mert a végén még megtaláljuk... Jesszusom, most látom, hogy ez itt nem Ember-, hanem csak Kutyaposta...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek