Támadnak a madártetűatkák

Elsősorban a tyúkféléken élősködik, de megtalálható a galambokon, sőt az énekes madarakon is. Az emlősök közül kutyán, macskán és lovon megtapadva is képes vért szívni. Emberre jutva nem tud tartósan megtelepedni, de viszketegséget, nyugtalanságot, sőt allergiát, bőrkiütéseket, bőrgyulladást okozhat, a fülben pedig a külső hallójárat gyulladását idézheti elő. A madártetűatka pókszerű, tojásdad, hátrafelé kissé kiszélesedő alakú, a tápláltsági állapottól függően változó színű - sárgásszürke, szürke, fekete, de leggyakrabban vörös -, rövid végtagú élősködő: a hímek
0,5-0,7, a nőstények 0,6-1 milliméter hosszúak. Atkamentes udvarokba, telepekre fertőzött napos vagy előnevelt állatokkal, tojástálcákkal és más berendezésekkel, tárgyakkal kerülhet. Rejtőzködő életmódot folytat, résekben, repedésekben tölti élete nagy részét, ott is szaporodik. Az utóbbi években árutojást termelő telepeken a fém-, sőt a műanyag alkatrészeken, berendezési tárgyakon is megtalálható súlyosabb fertőzés esetén. Vért csak az esti, éjszakai órákban szív, még akkor is, ha nappal is ott van az állat testén. Vérszívás, tehát táplálkozás nélkül is életben maradhat öt-kilenc hónapig. Gazdasági kárt okoz a vérszívásával, az állatok nyugtalanításával: súlyos esetekben vérszegények lesznek, fejlődésükben lemaradnak. Visszaesik a tojástermelés, illetve romlik a tojások minősége (atkák ürülékével szennyezettek, törékenyebbek, vérfoltosak). Az atkák több fertőző betegséget, például himlőt, baromfikolerát és baromfipestist is terjeszthetnek.
Atkásodásra utaló tünet a baromfi borzolt tollazata, a fokozottabb tollhullás, a bőrcsipegetés, a sápadt taraj, a fejrázás és a gyakori ferde fejtartás. Megkönnyíti a diagnózist, ha az ilyen madarat kézbe fogjuk, mert az atkák hamar átmásznak a kezünkre. A fertőzöttség mértéke a több helyre kihelyezett csapdákkal, felragasztott kartonlapokkal is mérhető.
Teljesen kiirtani az atkát szinte lehetetlen. Kisebb, legfeljebb pár tucatos állományoknál alkalmazhatunk egyedi vegyszeres kezelést, de nagy létszám esetén az egyedi kezelés megoldhatatlan. További nehézség, hogy az élősködők rejtekhelyei még permetezéssel is nehezen vagy egyáltalán nem érhetők el. Ráadásul a korábban eredménnyel használt vegyszerek közül munka-egészségügyi, élelmiszer-higiéniai és környezetvédelmi okokra hivatkozva többet betiltottak. Az is gondot okozott, hogy a hatóanyagokkal szemben viszonylag rövid idő alatt rezisztencia alakul ki, tehát utóbb már nem hatnak az atkákra.
Ezért inkább az élősködők elszaporodásának megakadályozására kell törekedni. Nemcsak a kifejlett rovarokat, hanem a különböző fejlődési alakokat is (pete, nimfa, lárva) irtani kell. A kiürített ólakat, istállókat még a vizes takarítás és fertőtlenítés előtt vegyszeresen kezelni kell úgy, hogy a szer a nehezen elérhető, rejtett részekbe is eljusson. Ahol lehetőség van rá, jó módszer a vegyszeres irtás előtti porszívózás a repedésekből, azokból a helyekből, ahol az atka-csoportosulást korábban a legtöbbször észleltük (ketrecek tetején, léceken, rudakon, tojófészkek közelében, berendezési tárgyakon). Betelepítés után jó csapdákat, kartonlapokat elhelyezni az ólakban. Ezekre a különböző fejlődési alakok rámásznak, előszeretettel rakják ide tojásaikat. A csapdák belső felületét lekenjük atkaölő szerrel, és a csapdákat hetenként legalább egyszer összegyűjtjük, megsemmisítjük, majd újakat rakunk ki. A jövő útja a szaporodást gátló biológiai védekezés, a rovarnövekedést gátló anyagok és a környezetbarát, emberre-állatra egyaránt veszélytelen riasztószerek alkalmazása.