Kutyaposta

Időről időre - és különösen, ha gyermek az áldozat - felkavarja a köznyugalmat egy-egy végzetes kutyatámadás híre. Emlékeznek még a malamutos tragédiára? Arra, amikor újszülött kisbabákra támadt a saját malamutjuk? Arról az esetről már sok mindent tudunk - erről a mostaniról még szinte semmit -; nos, két tény az akkori tragédia megértéséhez.
1. A malamut a legönfejűbb kutyák egyike. Az ősei nem vitték át a nem biztonságos jégen a kutyaszánt még akkor sem, ha ezért lelőtték, agyonütötték őket, mert a malamutnak a saját és a falkatársai élete a legfontosabb - ez a vadon szava.
2. A malamut új falkatársak érkezése esetén harcol a helyéért - ez meg a Természet parancsa...
Sajnos azt kell mondanom: az emberek többsége a kutyatartásról, annak szabályairól, a kutyafajták viselkedéséről semmit sem tud, amikor megvásárol egy négylábút, ugyanakkor attól a pillanattól kezdve azonnal kutyaszakértőnek képzeli magát. Az enyém, tehát értek hozzá - gondolja.
Hogy ez mennyire nem így van - ezt jelzik például ezek a tragédiák. A probléma ugyanis az, hogy az esetek 99 százalékában az ember tehet arról, ha egy kutya harap, csak ezt, gőgös felsőbbrendűségünk miatt, képtelenek vagyunk belátni. (A maradék egy százalék a kutyák közt is megtalálható agresszív őrültek számaránya...) Anno - meglehet, százezer éve már - pontosan azért vette társnak az ember maga mellé a kutyát, merthogy megvédte, segítette a vadászatban, vagyis harap. És az a 42 fog bizony ma is pontosan végzi a dolgát...
A tévhitekkel ellentétben a fő veszélyt nem is az ismeretlen, kóbor kutyák képviselik: a harapások hatvan százalékát a saját kutya okozza. Mégpedig a legtöbbször gyerekeket éri a támadás. A legveszélyeztetettebb az 1-4 éves, illetve a 11-13 éves korosztály. A kicsik játékszernek tekintik a négylábút, a kiskamaszok meg sokszor agresszívek, mondjuk ki: kegyetlenek hozzájuk.
A csecsemő még náluknál is nagyobb veszélyben van. Ezerszer elmondtuk, s mégis újra és újra ismételni kell: a kutya nevelése közben kialakul benne a tudat, hogy hol a helye a "falkánkban". Ezt elfogadja és megérti. Ám ettől kezdve őrzi ezt a helyét, s nem rendeli magát alá másoknak, így a családba "érkező" új jövevénynek, egy csecsemőnek sem. Igaz, azt is megérti, és pontosan tudja, hogy "ez itt" közénk tartozik, ezért megvédi, ha kell. De azt is tudja, hogy az ősi falkában a kölyöknek a rangsor végén a helye. Tehát számára egy út marad - különösen akkor, ha az újszülött folyamatosan több szeretetet kap, vagyis előbbre rangsorolódik, mint ő -: meg kell tanítania a "kölyköt" a falka szabályaira! És ehhez elég egyetlen óvatlan pillanat...
Mit tehet a Kutyapostás, miközben rettenetesen sajnálja a gyermekét elvesztő ceglédberceli családot? Elmondja újra és újra: a kutya többnyire csakis "kutyául" tud viselkedni. Ha valami sérelem éri, morog is, harap is, nincs más eszköze elégedetlensége, fájdalma, egy tűrhetetlen szituáció okozta sérelme kifejezésére. És ugyan még ilyenkor sincs benne gyilkos indulat, de a már említett 42 fog, köztük a négy, agyarként szolgáló szemfog akár gyilkossá is teheti... Tehát: ember, tanulj meg kutyául, halld meg a vadon és a természet üzenetét, és csecsemőt, kisbabát, óvodást egy percig se hagyj egyedül egyetlen kutyával sem.