Kutyaposta

"Nem kell félni, nem harap!" - mondhatjuk bárhányszor is: aki fél a kutyától, azt nehéz e szavakkal megnyugtatni. Van, aki ösztönös félelemről beszél, mások az újságban olvasott, tévében látott esetekre hivatkoznak, vagy éppen saját rossz tapasztalataik fűződnek harapós kutyákhoz.
Nézzük először a veleszületett félelmet, amit a szakirodalom feltétlen reflexnek nevez(ne, ha volna ilyen). Bár a Kutyapostás nem szeretne híres etológus szerepében tetszelegni - miközben, lássuk be, valójában az -, nem nagyon hiszi, hogy a kutyától való rettegés ösztönös lehet. Mert mi is a feltétlen reflex? Öröklött, az egyén élete során meg nem szűnő állandóság, ami egy adott ingerre feltétlenül bekövetkező választ jelent. Vagyis: meglátod a kutyát - habozás nélkül félni kezdesz. A Kutyapostás megmondja azt is, hogy miért nem hisz ebben. Egész egyszerűen azért, mert az állatvilágból egyedül a kutya az, amely, kiválva természetes környezetéből, az embert választotta társának; együttélésünk százezer éve alatt a legközelebb került hozzánk. Vagyis nincs, nem lehet semmi olyan, ösztönünkben évezredek óta elraktározott emlékünk a kutyáról, ami félelmet kelthet. Nem úgy, mint például a kígyókról vagy a nagyra nőtt rovarokról; a tudósok szerint az ember - de például a majom is, sőt, a kutya is - prehisztorikus génjeivel "emlékezik" arra, hogy ezektől a szörnyetegektől egykor bizony rettegni kellett. Vagyis e lényekkel kapcsolatban igenis lehet feltétlen reflexről, ösztönös félelemről beszélni, a kutyával kapcsolatban viszont nem.
Marad tehát a másik út, a feltételes reflex kialakulása, amelyhez valamilyen rossz tapasztalat, de akár a szülői viselkedésminta is elég. Mert minden kisgyerek "zöldnek" születik, vagyis a természet minden tárgya és élőlénye eredendően kedves számára. E "zöld" állapotából nevelik (verik) ki aztán az okos szülők, akik szinte mindenre mondanak valami tiltót. Ki nem látott már hősies anyukát-apukát, aki egy békésen közeledő kutyus láttán is odaront gyereke elé, s fejhangon visítja: "Rohadt dög, takarodj innen!" Nos, jobb, ha tudja: ebben a pillanatban oltotta csemetéjébe a később csak nagy nehézségekkel leküzdhető feltételes reflexet: kutya = rettegés. És hát persze ilyesmi keletkezhet tapasztalati úton is, vagyis akkor, amikor valamiért megtámad, megharap bennünket egy kutya. (S bár a kutyaharapásról is volt már szó e rovatban, mivel a téma megunhatatlan, hamarosan ismét beszélünk majd a 42 kutyafog veszélyeiről.)
Végezetül szóljunk azokról is, akik valamitől - esetünkben a kutyától - indokolatlan mértékben rettegnek. Ilyenkor többnyire egy nem is nagyon ritka pszichés betegségről, a fóbiáról van szó. A fóbia (görög szó, jelentése: iszony) irracionális, megmagyarázhatatlan félelem valamitől (tömegtől, bezártságtól, magasságtól, valamilyen állattól, bármitől), tekintet nélkül annak valós veszélyére. A társadalom körülbelül egynegyede "fóbiás" (a Kutyapostásnak ezek közül a klausztro- előnevűhöz van szerencséje). A kutyafóbiában szenvedő ember a legártalmatlanabb kölyökkutyától is retteg, sőt gyakran már attól is pánikba esik, ha várható, hogy találkozni fog egy kutyával.
A kutyafóbia megszüntetése sajnos nem egyszerű feladat, ugyanis elképzelhetetlen egy kutya közreműködése nélkül... (Ezek szerint a Kutyapostást pedig kigyógyulásához - bezárják?)