Szeretetet ád a körtebanán

Banános Évának becézik a Debrecenhez közeli Bodaszőlőn élő Ludánszki Andrásnét. Kertjéből tavasszal kilométerekre sodorja a szél a császár-, az olaj- és a szivarfa virágainak illatát, még kerti tó is van a vetemények mellett. Ám ez mind semmi! Aki belép a szerény ház mellett magasló fóliasátorba, tátva marad a szája a több száz trópusi növény láttán. A banán-, füge­, citrom-, narancs- és babérfák, a kávécserjék időről időre ontják a termést. Évának van agávéja, amiből a mexikóiak tequilát készítenek. Bordó filodendronja terméséből ő szörpöt és likőrt, fügéjéből lekvárt és befőttet csinál. Különlegesen ízletes az óriási afrikai natali szilva, a gyömbérliliomért pedig kétszáz éve még ölni is képesek voltak, mert illatos virágát szelleműzőnek tartották. Ebben a párás, színpompás birodalomban folyton hajt, virágzik, terem valami. Most éppen az óriás citrom érik.
- Honnan a vonzalom és tudás? - kérdem tőle, miközben megkönnyezi első banánfájuk tizenegy évvel ezelőtti virágzásának emlékét.
- A tudást szakkönyvekből szerzem, elolvasom, melyik növénynek mire van szüksége. Nem tudom, kitől örököltem a vonzalmat, állami gondozottként intézetben és nevelőszülőknél nőttem fel. De szerető férjjel, családdal kárpótolt az élet. Én a vágyott színészet helyett férfiszabónak tanultam. A sors úgy hozta, hogy újrakezdési támogatásból és hitelből baromfitenyésztésbe fogtunk Hajdúböszörményben, ahol korábban laktunk. Ám tyúkjaink nem győzték "letojni" az emelkedő hitelkamatokat, jött a végrehajtó, és odalett a szép házunk. Akkor költöztünk ide, s én időközben rokkantnyugdíjas lettem. Sebaj, ahol kert van, ember nem halhat éhen, mondtam. András fóliaházat épített, és primőröket termesztettünk. Az első pici banántövet pedig huszonöt éve, egy virágüzletben vettem. A boltos mindenáron le akart róla beszélni, mondván, úgyis elpusztul vagy kinövi a lakást. Mindkettő bekövetkezett. Csaknem a plafonig ért, mikor egy télen megfázott és megfeketedett. De észrevettem, hogy a tövénél újra sarjad. A sarjakat vödrökbe ültettem, nyáron kint tanyáztak, télen behurcoltuk őket. Odabent viszont csak sínylődtek. Aztán a párom tizenegy éve azzal állt elő: ültessünk ki egyet a fóliás paprikák közé. Őszig a fa akkorára nőtt, hogy alig bírtuk becipelni a házba. A következő éven már hat banánfa sorjázott a paprikák között, mire bejött a hideg, megemelni se bírtuk őket. Férjem hordóból eszkábált fűrészporos kályhát, hogy télen is melegben legyenek. Sose felejtem el azt a tavaszt, amikor, miután elfoglaltságunk miatt egy hétig feléjük se néztünk, férjem egyszer kiment a fóliaházba, és kiabálni kezdett: "Gyere azonnal! Ez hihetetlen!" Az egyik banánfa kivirágzott. A boldogságtól sírógörcsöt kaptam. Összesen 267 banánnal köszönte meg nekünk a fa a sokéves gondoskodást.
- Biztosan áhítattal ette első saját termését.
- Képzelje, a banánt addig szinte utáltam. Ám a mi apró vietnami körtebanánunk íze egészen más, valami csodálatos, nem olyan, mint a boltban kapható gyümölcsé. Akkortól kezdve szinte bezsongtam. Bántam is én, hogy a paprikát kitúrták a banánok! Sorra vásároltam a trópusi növényeket. A fűrészporos kályhákat, szó szerint a fogunkhoz verve a garast, félmillióért lecseréltük központi fűtésre.
- Ér ennyit egy hobbi?
- Ez már nem hobbi. Nekem az üvegházban megszűnik a külvilág. Nem gondolok arra, hogy nincs pénzünk, betegeskedünk. Ezzel én örömet adok és kapok. Tőlem üres kézzel, dugvány nélkül senki nem megy el. És érzem, hogy növényeimből árad felém a szeretet! Ezt mások is tudják. Amikor tavaly vesekővel műtöttek, a főorvosnő így szólt hozzám: "Ludánszkiné, hát én kitépem a hajamat! Elutaztam Afrikába, pedig rettegek a repüléstől, hogy megnézzem a banánvirágzást. És most megtudtam, hogy félórányira ide, magánál is megnézhettem volna!" Belekacagtam a párnámba, és nagyon hazavágytam. Tudtam, hogy várnak...