Óriás begyes a legszebb

Családja hat éve települt Szilvásváradra a Békés megyei Biharugráról. A fiatalember vagyonőrként dolgozik Egerben, októberben költözik a szomszédos Mikófalván felépített kis házába. Az óriás begyeseknek ott, mint korábban a dél-alföldi portán, külön házuk lesz.
– Ott majd jobban érzik magukat. Itt még a padláson tartom őket, pillanatnyilag hat párt és tíz fiókát – mutatja kedvenceit. – Ezek nagytestű, röpképtelen díszgalambok. Sétálnak az udvaron, de a macskáktól, ragadozóktól félve csak akkor viszem le őket, ha velük vagyok. A nagyapámtól ötévesen kapott első galambjaim után több fajtát is tenyésztettem, kilenc éve egyedül az őshonos magyar óriás begyest. Vele kezdtem országos versenyekre, kiállításokra járni, beléptem az országos fajtaklubba, egy ideig az alelnöke is voltam, de az építkezés miatt lemondtam a posztról. Serlegeket, okleveleket, országos díjakat hoztak a galambjaim. Például a legszebb tarka, a legszebb fekete tojó, a legszebb fiatal hím címet. A hímet rögtön meg is vették százezer forintért.
– Drágák ezek a galambok?
– A díjazottak igen. Adtam el szép tojót negyvenezerért, de hallottam olyat is, hogy egy hazai tenyésztőnek egymilliót kínáltak a galambjáért, mégsem vált meg tőle.
– Miért éppen ebbe a fajtába szeretett bele?
– A szelídsége meg a szépsége miatt. Mivel nem tudnak repülni, az óriás begyesek nagyon kötődnek az emberhez. Felfújt beggyel sertepertélnek a lábamnál, szinte várják, hogy foglalkozzam velük. A magyar galambfajták közül hatvancentis testhosszukkal, ívelt testalkatukkal, közel egykilós súlyukkal majdhogynem a legnagyobbak. Komoly kihívás ezt a fajtát tenyészteni. Alkatuk folytán nehezen költenek, törik a tojást, tapossák a fiókát, egyet széppé nevelnek, a másik többnyire satnya marad. A fajtaminősítés is bajos, mivel az országban már alig van belőlük, talán hatvanan tenyésztjük őket. A beltenyészet következménye, hogy nehéz a vérfrissítés. Ezért a jelenlegi hazai állomány jó része meg sem felel az igen szigorú eredeti előírásoknak: az egyedek már rövidebbek, kisebb súlyúak, nem fújják a begyüket. Hasonló problémákkal küszködtek Németországban is, ahol a múlt század elején még kiveszőfélben volt az ónémet begyes. Az kisebb, mint a magyar begyes, ráadásul nem is olyan szép. Ám ők azt tették, hogy tőlünk hordták ki az állományjavító példányokat, és olyan jól sikerült nekik, hogy az ónémet most alig különbözik a magyar óriás begyestől. A németek közül sokan azt hirdetik, hogy a miénk az övékétől származik.
– A magyarok miért nem éltek a fordított vérfrissítési lehetőséggel?
– Mert a szárnyát lógató, széles farktollú, kurta lábú ónémet begyes erre alkalmatlan volt. Pillanatnyilag hat-hét tenyésztő van az országban, közöttük én is, akik próbálunk javítani a fajta minőségén. Én nem adom fel, mert nekem már csak óriás begyesem lesz. Számomra ez a legszebb.