Csigára futókacsát

Országunk nyugati felében egy-egy kiadósabb eső után szinte minden lágy növényi részt megrágnak a spanyol csigák. Ezek a 12-15 centiméteres, leginkább éjszakai életmódot folytató, barnásvörös, házatlan csigák nemcsak rágásukkal okoznak komoly kárt, hanem nyálkájukkal és ürülékükkel is szennyezik növényeinket. Megpróbálhatjuk összegyűjteni, agyontaposni őket, de ennek nem lesz kézzel fogható eredménye. Vannak, akik az állatokat sóval, mésszel hintik be, az meg a talajnak nem tesz jót.
Mivel a régebben csak az Ibériai-félszigeten ismert faj évtizedek óta szinte föltartóztathatatlanul terjed, a nyolcvanas évektől kezdve különféle csigaölő szereket hoztak forgalomba, ám ezek nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A csigakerítés sokba kerül, s megnehezíti a termelést. A leghatékonyabb és legjobb megoldásnak a biológiai védekezés mutatkozik, amikor is a meztelen csigák, vagy ahogy Zalában mondják, a kágyillók természetes ellenségeit elszaporítják. Ilyen például egy fonálféreg, mely a csiga szervezetébe kerülve élősködik, s végül a pusztulását okozza. A fogoly, a fácán, a cickányok, a varangyok és a sünök is vámszedői a csigáknak, de jelenlétük a fertőzött területeken nem csökkenti drasztikusan a csigaállományt.
A legjobban bevált módszer az indiai futókacsák telepítése a csigák által elözönlött területre. Ezek a gyorsan növő, korán érő, különösen mozgékony, temperamentumos állatok, leginkább borosüvegre emlékeztető vékony testalkatukkal, már több mint kétezer évvel ezelőtt is léteztek. Egyebek közt arra tenyésztették ki őket, hogy a legelőkre, rizsföldekre kihajtva az ott elszaporodott rovarokat, csigákat megegyék. Ezek a récék hazánkba először az 1900-as évek elején kerültek, s felhasználták őket több kacsafajta tojáshozamának növelésére. Aztán a hazai állomány a második világháborúban elpusztult, és az indiai futókacsa csak a hetvenes években kezdett újra elterjedni mint hobbiállat. Mivel 6-8 tojóhoz egy gácsér elegendő, a feleslegessé vált hímek a konyhára kerülnek, ahol elkészítésük módja a többi kacsáéval megegyezik, bár íze inkább a vadkacsáéra emlékeztet. Repülni felnőtt korukra sem tanulnak meg, hiszen testfelépítésük ezt nem teszi lehetővé – tehát nem kell magas kerítést vonnunk köréjük.
A futókacsa kedvenc tápláléka a spanyol csiga, melynek petéit is előszeretettel fogyasztja. Ebben leginkább – a madaraknál ritkán tapasztalható – jó szaglása van segítségére. Fontos, hogy mindig legyen előttük bőségesebb víz, ugyanis egy-egy jól megtermett csigát csak vízzel tudnak bekebelezni, anélkül meg is fulladhatnak tőle. Nyugat-Európában egyes cégek már kacsakölcsönzésre szakosodtak: a termelőknek bérleti díj fejében futókacsákat adnak, s amikor azok megtisztították a területet, visszakerülnek gazdáikhoz. Az indiai futókacsa nem csodaszer, de kétségtelenül a legolcsóbb, legkörnyezetkímélőbb módja annak, hogy megszabaduljunk a spanyol csigák inváziójától. Természetesen még biztosabb a hatás, ha több módszert kombinálunk.