Hívogat a pince hűvöse

Viktor gazda elnéz a közeli országút felé, s így szól:
– Még emlékszem a front előtti időkre. Szegényebb világ volt akkor, többet dolgozott a nép, mégis elégedettebb volt. Most nagy a panasz, de jó dolgában nem tudja az ember, mit egyék, mit igyék. Tudtommal még egy autó sem állt meg az útszélen azért, mert kifogyott belőle a drága benzin.
– Hogy értsem azt, hogy többet dolgoztak hajdan?
– Hát a paraszt dologidőben hajnalban kelt, este későn feküdt. Minden talpalatnyi föld meg volt itt művelve. Tíz holdból megélt egy család, most meg százból sem képes.
– Van még paraszt a faluban?
– Én, meg még pár ember.
– Akkor kik művelik a földet?
– Három-négy traktorosnál több nem kell hozzá. Valamikor mindenféle növényt vetettünk, jószágokat tartottunk, és megéltünk belőlük. Nézzen szét, mit lát most? Búza, kukorica, napraforgó, repce és kész. Állat meg jóformán semmi. Tisztes nyugdíjam van, mégis dolgozok hajnaltól késő estig. Nem a kényszer visz rá. A munka éltet, hisz parasztnak születtem. Egy hektár szőlőt művelek, meg árulom a boromat.
– Nem sok ez egy hetvenéves embernek?
– Mennyi?! A fiatalasszonyok csak hatvannak néznek – feleli rátartian. – De magának elárulom, az idén leszek nyolcvan.
– Volt olyan pillanat az életében, amikor úgy hitte: vége, nincs tovább?
– Húú, hát a téeszesítés idején. Hatholdnyi földem meg szőlőm volt. Harmincévesen még egy holdat telepítettem. Két hold szőlővel sok dolog lesz, de haszon is terem rajta – így okoskodtam. Minden reménységem elvitte két évre rá a tagosítás. De kibírtam. Sírtam sokat, nem szégyellem bevallani.
Fiatal pár érkezik. – Lehet-e bort inni? – kérdik. – Már hogyne lehetne – tessékeli őket a fekete nemes penésszel borított pince mélyére Viktor gazda.
– Az előbb azt mondta: húszévesen házasodott. Mostanában hogy megy az egybekelés? – nézek a harminchoz közeli fiatalok után.
– Sehogy! Nem feleségre van szükség, csak barátnőre. Van, akinek gyerek sem kell. Ez lesz a magyar nép veszte. Elfogyunk, mások meg szaporodnak – nézi a földet elgondolkodva.
Hangos csapat érkezik a termálfürdő felől. Élénk érdeklődést mutatnak a hegy leve iránt. A házigazda sorolja a választékot: van félédes rizlingszilváni, száraz tramini, félédes oportó meg száraz kékfrankos. Az egyik menyecskének igencsak ízlik az oportó. Vidáman távoznak, irány a következő pince.
– A pénz verve jó, az asszony meg számolva – kacsint rám az öreg, miközben a forintokkal foglalatoskodik.
– Hogyhogy?
– Hát a pénz úgy jó, ha verik, az asszonyból meg ha több is van – érkezik a magyarázat.
– Milyen világ van ez idő szerint, Viktor bátyám?
– Nem betyárvilág, hanem zsiványvilág – vágja rá gondolkodás nélkül.
– Nem mindegy, melyik?
– Különbség van! A betyárok annyiban tisztességesek voltak, hogy többnyire a gazdagokat rabolták. Jelenleg azért van zsiványvilág, mert mindenkit sarcolnak.