Mangalicakolbász lóhússal

A gazda nemcsak huncut tekintetéről, kackiás bajszáról ismert, hanem ízes beszédéről, szókimondó stílusáról is. Nem akar megfelelni senkinek, nem keresi senki kegyét, csak azt süvegeli meg jellegzetes kalapjával, akit arra méltónak talál. Halad a maga által kitaposott ösvényen, s az egészségre veszélytelen módszerekkel gondozza növényeit és jószágait.
– Meg kellene tanulnunk végre természetesebben élni és táplálkozni – magyarázza vendéglátóm. – Ne vágyakozzunk télen paradicsomra, mert annak a beltartalmi értéke úgyis elenyésző. Fogyasszunk inkább savanyított káposztát. Nyáron pedig ne a C-vitamin-tablettákat kapkodjuk be, hanem együnk friss gyümölcsöt és zöldséget.
– Úgy beszél, mint egy tudós ember...
– Nem vagyok tudós, parasztnak tartom magam, noha „előadok” olykor az egyetemen. Egy parasztembernek manapság sokkal több eszének kell lennie, mint egy agrármérnöknek. A paraszt mindent a saját eszével és erejével, munkájával ér el – magyarázza, miközben gyönyörű mangalicáit és szürke marháit nézegetjük. De vannak fejőstehenek, borjak meg az udvaron kapirgáló baromfik is. Itt, Virágoskúton él családjával, ahol nemcsak állatot tartanak, hanem kertészkednek is, méghozzá vegyszerek nélkül. Itt található feldolgozóüzeme is, ahol egyedi eljárással legalább húszféle terméket állítanak elő tehén- és bivalytejből. A húsfüstölőben a fejünk fölött lógnak az érésre, száradásra váró kolbászok, szalámik, a különböző vastagságú mangalicaszalonnák. Fatányérról csemegézzük a mangalica- és szürkemarhahúsból készült szalámikat, kolbászokat, melyeket nem ipari zsírral, hanem szamár- vagy lóhússal gazdagítanak. Rózsa Péter büszke arra, hogy ezek a termékeik itthon találnak vevőre. Úgy tartja: magyar ember asztalára magyar árut kell tenni, és nem a külföldit behozni. De készítenek mást is, például bioitalokat, lekvárokat, konzerveket és ízletes fűszerkeverékeket is.
Az itt nevelt jószágok egy részét épp látogatásunk napján viszik a vágóhídra. Az elmúlt években kialakult egy törzsvásárlói kör, főként az ország keleti részein és Budapesten. Ők valamennyien igényesek a jó minőségre. Terepjáróba ülünk, és végigzötykölődünk a végeláthatatlan hortobágyi pusztán. A gazda másik telepe a Hortobágy folyó jobb partján, Vókonyapusztán húzódik, ahol hatvan mangalica törzskocát, negyven szamarat, huszonnégy lovat, ötven bivalyt, száz szürke marhát, kétszáz rackát, háromszáz magyartarkát és annak a szaporulatát láthatjuk. Számadók, gulyások, pásztorok őrzik a jószágokat. Rózsa Péter csak kéthetente jár ki a hortobágyi birtokra, de így is alig győzi a munkát. Hajnalban ébred, késő este fekszik. Közben pedig, ahogy ő fogalmazott, illik vigyáznia jó hírnevére is.