Aszaljunk tepsiben vagy napon!

Érdekes módon erre az ősi, több ezer éve létező tartósítási eljárásra kevesen gondolnak. Holott régóta köztudott, hogy a napon kiszárított gyümölcsök megőrzik értékes táplálóanyagaikat, ráadásul nagyon ízletesek. Nem véletlenül jöttek divatba az aszalt gyümölcsök, melyek kis zacskókban kaphatók, eléggé borsos áron. Spórolhatunk, ha saját termésből varázsoljuk elő ezt a csemegét, például a püspökkenyérbe.
Jó, de hogyan csináljuk? Először átválogatjuk a gyümölcsöt (mostanában például a szilvát), és az egészségeseket, épeket megtisztítjuk, szárítjuk. A nagyobb méretűeket, például az almát daraboljuk, majd szétterítve kezdjük a szárítást, körülbelül 65-70 Celsius-fokon. Ehhez rácsot vagy olyan laza hálót, szövetet használunk, amit könnyen átjárhat a levegő. Ha sütőben dolgozunk, ott se próbálkozzunk tepsivel, és akár az ajtó kitámasztásával, de gondoskodjunk arról, hogy folyamatos legyen a légcsere.
A gyümölcsdarabokat úgy helyezzük el, hogy ne érjenek egymáshoz, mert azokat időnként át kell forgatni. Fontos, hogy a gyümölcsök egyforma méretűek legyenek, ugyanis mire a nagyobbak elkészülnek, a kisebbek már megkeményednek.
Az aszalás addig tart, amíg a gyümölcs nedvességtartalma nyolcvan százalékról körülbelül húsz százalékra csökken. Akkor lesz jó az aszalék, ha még rugalmas, de összenyomva már nem serken belőle nedvesség. A túlszárított aszalvány azért nem jó, mert elveszíti azt a képességét, hogy a felhasználás előtti áztatás során folyadékot vegyen fel.