Olcsó aszúnak nem híg a leve

Miközben Mád hegyközség hegybírójával, Csontos Györggyel indulunk a szüretelőkhöz, büszkén mondja, hogy a legnagyobb hegyközség az övéké Tokaj-Hegyalján. Mivel a termés elég jó volt, a szőlő kilónkénti ára a tavalyihoz képest 15 forinttal kevesebb, csupán 55 forintot adnak érte. A termelőket a nyári erős lisztharmatfertőzés is sújtotta, ami legalább húszszázalékos terméscsökkenéssel járt azoknál, akik a magas vegyszerárak miatt nem védekeztek megfelelően. A minőség is vegyes: a túlterhelt parcellákon 15-16 cukorfokos a must, máshol pedig a 20-23 fokot is eléri. Az átvétellel az idén nincs gond, más kérdés, mit hoz a jövő a gazdasági válság miatt. Köztudott, hogy Olaszországból rengeteg olcsó bort hoztak be az országba, aminek a „levét a magyar borászok isszák meg”. A mádi embernek azonban a szőlő egy életre szól, és mindig is bizakodó volt. Itt szinte mindenki foglalkozik szőlővel.
Éppen akkor húz el Juhász Pál traktora és szőlővel púpozott utánfutója, amikor odaérünk hozzájuk. Sebaj, Ilonka, a neje és két fiuk maradnak, ők az őstermelők. Igaz, aligha boldogulnának a családfő nélkül, aki gépeivel mezőgazdasági munkákat végez, ért mindenhez, ezt tanulta.
– Hála a szakértelmének, nekünk most különösen gyönyörű lett a szőlőnk! – mondja büszkén a felesége. – Ma már öt hektárunk van, ami itt közepes birtoknak számít. Annak idején pár száz négyszögöles nagyszülői örökséggel kezdtünk. Amióta az eszünket tudjuk, csak szőlőtermesztéssel foglalkozunk, a borászathoz nem értünk. Az örökséget szerencsére folyamatosan gyarapíthattuk, mert régebben a telepítést, nem a kivágást támogatta az állam.
– Csak szőlőből meg tudnak élni?
– Hát nem. A férjem mezőgazdasági gépekkel vállal bérmunkákat, az egyik fiam villamosmérnök, a másik pedig gépész lett. Azért tavasztól őszig mindig segítenek, szüretkor teljes erőből dolgoznak. Szeretik a munkát, ebbe nőttek bele. A családból egyedül én mondhatnám, hogy kizárólag ebből élek, a környéken nincs is munkalehetőség. De itt a szőlő: furmint, hárslevelű, sárga muskotályos, ezeket termesztjük. Néha aszúzunk is, éppen tegnap adtam el hat mázsát a Tokaj Kereskedőháznak. Nagyon éreztem, hogy bő terméskor a piac diktál. Volt az aszú kilója már négyezer is, tavaly mintegy háromezer volt, most csak 1300-at kaptam érte. A szőlőért a tavalyi 70 forint helyett 55-öt fizettek. De mi már megszoktuk ezt a hektikusságot. Azt hallottam, Eger környékén rosszabb a helyzet, ott helyenként már átvétel sincs.
– Volt olyan esztenő, hogy nem tudták eladni a szőlőt?
– Egyszer, nagyon régen. Álmomban se jöjjön elő az a helyzet! Van is most bennem egy kis félsz a gazdasági helyzet miatt. Lesz-e jövőre piac? Azt olvastuk, a nagy áruházláncok már nem rendelnek palackos bort. Nehogy összeomoljon a magyar borpiac! Ha nincs pénzük az embereknek, jó nekik az olasz bor is, amit nagy tételben literenként 90 forintért hoztak ide. Mi lesz akkor a palackozott hegyaljaival, aminek legalacsonyabb ára 600-700 forint, a plafon meg a csillagos ég? De nem festem az ördögöt a falra. Mi nem adjuk fel, nekünk ebben egy élet munkája van. Örülök a mának, a mostani szüret végén csak azt mondhatom: soha rosszabb ne legyen!