Marhavért ivott a platán

Valamikor az 1930-as években úgy tűnt, vége lesz a lenyűgöző látványnak, mert levelei fonnyadoztak, ágai szomorúan lekonyultak. Mezőhegyes akkori főmérnöke szerethette a természetet, nem hagyta magára az 1784-ben alapított ménesbirtok egyik ékességét. Tekintélyes lombkoronája alatt fél méter mélyen kitermeltette a földet, majd hosszú ideig marhavérrel öntözték a nagybeteg gyökereit. A nemes folyadék beszerzése nem okozott gondot, hiszen a közeli vágóhíd akkoriban sok állatnak volt az utolsó állomása. Aztán a derék cselédek visszahordták a földet, a mérnök úr pedig várta a tavaszt. Eljött a kikelet – és az öreg platán kivirult, újrahajtott, régi pompájában élt tovább. Alsó ágai most annyira nehezek, hogy szinte rákönyökölnek a talajra.
Napjainkban azonban újabb veszély leselkedik az ámulatba ejtő platánra. Megtámadta a selyemmoly, és a permetezés valóságos tűzoltómunka. A hatalmas koronát ugyanis csupán a tűzoltóautók segítségével lehet megvédeni a kártevőktől. Akad tehát platánmentő elfoglaltsága is a mezőhegyesi lánglovagoknak.
Az öreg fa szomszédságában áll a fedett lovarda, a műemléket 1809 körül építették, Hild János tervei alapján. Tetőszerkezetének vörösfenyő gerendái ma is az eredetiek, bő kétszáz éve szekerészszázad hozta őket Erdélyből. Noha estefelé jártunk ott, éppen tucatnyi gyerek próbálkozott a lovaglás nehéz tudományának elsajátításával. A földet hetven centi mélységben fűrészpor, homok és só keveréke helyettesíti, ez utóbbi a porképződést gátolja. A mezőhegyesi lovarda legrangosabb vendége egyébként I. Ferenc József osztrák császár és magyar király volt, akinek tiszteletére díszelőadást tartottak a ménesbirtok lovasai.