Bencések pincéje

Szent Márton hegye mellett autózva természetesen az apátság jut eszünkbe, nem a pincészet. Aki sose hallott arról, hogy a bencés apátság bort is termel, meglepődve veszi észre a fogadóépület vitrinjeiben az üvegeket. Aztán még nagyobb a csodálkozás a különféle dobozok, tégelyek, palackok láttán: szappan, gyógytea, fűszerek, borecet, levendulaolaj. Mind a Pannonhalmi Főapátság termékei. A nőnemű látogató ekkor még megfékezi vásárlási vágyát, és megérdeklődi, hogy megnézhető-e a pincészet külön is, vagy csak az apátsággal együtt.  Kedves eligazítást kapunk: természetesen külön is látogatható, és kettőnknek is tartanak vezetést, kérhetjük borkóstolóval vagy a nélkül is. Fél óra múlva legyünk az apátság főbejáratánál, odajön értünk a vezető.
Az alsó parkoló mellé épített modern fogadóépület most nagynak tűnik, de a forgalmas nyári napokon bizonyára zsúfolásig tele lesz. A csoportok indulásáig a vetítőben filmet lehet nézni az apátság életéről, de a falakon, tárlókban is van böngészni való. Lélekben ráhangolódhat a látogató a bencések világára.
Fél óra múlva találkozunk egy lánnyal, aki csaknem egy óra hosszat a kalauzunk lesz. Olyan örömmel vezet körbe, mintha a sajátja lenne: nézzük meg, a pince megépítése nem tette tönkre a hegyet, semmilyen irányból nem zavarja az apátság megszokott látványát. A pincészet fölső bejárata beleolvad az apátságot alulról övező erdőbe, az alsó kijárata pedig már a régi útra nyílik. Magát a négyszintes épületet és a hegybe nyúló pincéket úgy építették bele a hegybe, hogy elbontották a hegyoldalt, beépítették a falakat, csöveket, tartályokat, gépeket, majd visszahordták rá az eredeti földet. A hatalmas épületből szinte semmi nem látszik, igyekeztek az eredeti növényzetet is helyreállítani.
Az apátság 52 hektárt vásárolt vissza hajdani birtokaiból, a dűlőket nagyrészt újra is telepítette: a hagyományos fajták (Olaszrizling, Sárfehér, Ezerjó) mellett divatos nemzetközi fajtákat (Chardonnay, Pinot blanc, Pinot noir, Merlot) is ültettek. A borházban a legmodernebb technikával találkozunk: rozsdamentes tartályok, fényes csövek, a bortermelés világszínvonalú eszközei. Kíméletes feldolgozási módszert alkalmaznak, hogy a bor a lehető legtöbbet megőrizze a gyümölcs frissességéből és aromáiból. Az erjedő must a gravitáció erejével halad lefelé a csövekben, míg a pinceszintre ér, ahol a bort fajtától függően fahordókban vagy fémtartályokban tárolják a palackozásig.
A pince előterében a fahordók mellett nagyobb társaság is leültethető. Gyönyörű borokból kapunk kóstolót, és mellé szép magyar szót is. Kívánom minden borbarátnak, hogy az Infusio vagy a Hemina történetét olyan gördülékenyen elmesélve ismerje meg, ahogy mi hallottuk a vezetőnktől. Aztán persze veszünk néhányat az évente kikerülő 300 ezer palackból: nemcsak bort, hanem meggylikőrt és törkölypálinkát is. És megfogadjuk, hogy visszajövünk a nyáron, amikor a kóstolóteraszról a virágzó levendulatáblára lehet majd látni.
Aztán napokig dajkáljuk magunkban a ritka érzést: Magyarországon lehet így is? Jó terméket előállítani, korszerűen, nem rombolva a természetet? Lehet úgy is építkezni, hogy nem a sívó táj marad utána? Lehet kulturált marketingmunkát végezni, mert hiszen a jó bornak is kell cégér.