Ne feledjük el a hagymásokat!

Itt az ideje hagymás virágzó növényeink ültetésének, hogy a szeptember végén, októberben a földbe rakott tulipán, jácint, nárcisz, krókusz és hóvirág megfele­lően növekedjen. Pontosabban a következő hetekben, hónapokban a hagymák gyökeret eresztenek, és szép lassan fejlődnek. Az utóbbi években szinte minden télen már januárban is megjelenhettek az első leveleik. Ezek csak akkor károsodnak akár nagyobb fagy esetén is, ha a rideggé vált levelekre rálépünk, netán a kutya tapossa el.

Házunk tájaO. Horváth György2023. 10. 12. csütörtök2023. 10. 12.

Kép: fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Jól bevált módja a hagymás növény ültetésének, hogy kisebb gyümölcsösládában helyezzük el a talajban. A ládának persze a szokott rácsos aljúnak és oldalúnak kell lennie. Ezzel a módszerrel az elvirágzás, majd a levelek beszáradása után éretté vált hagymákat könnyen megtalálhatjuk és felszedhetjük, aztán nyár után, ősszel ismét oda ültethetjük, ahová akarjuk.

A későn lerakott hagymás növény később is kezd fejlődni, így a szokásos kora tavaszi, tavaszi virágzás eltolódhat, már ha egyáltalán megtörténik. Az utóbbi meleg őszök, később érkező fagyok miatt sokan rácsodálkozhatnak, hogy még az ősz folyamán levelet hoz néhány hagymás növény. Erre főleg a nagyon száraz nyarakon a talajban hagyott hagymák hajlamosak, amikor az őszi esők megjönnek.

Érdemes a hagymásokból szinte minden évben néhány új csomagot venni a boltokban. A zacskóban a kisebb hagymásokból akár két tucat is található, a tulipánból általában tíz, a nagyobb jácintból 3-4. Azért hasznos pénzt fordítani erre, mert egyrészt sok új szín és forma jelenik meg évente, másrészt ezek a hagymák csaknem biztos, hogy egészségesek.

A hiedelemmel szemben ugyanis sok betegségük ismert a vírusoktól a baktériumokon át a gombákig, melyek a talajban hagyott vagy rosszul tárolt hagymákat támadják meg. Ezért is fontos, hogy akár a saját, akár a vásárolt virághagymákból csak a szemre is egészséges példányokat ültessük el. Másrészt, ha tavasszal látjuk, hogy például a tulipán levele még virágzás idején foltosodik, pödrődik, tehát nem normális, akkor ezeket a hagymákat távolítsuk el és semmisítsük meg. Sokan nem tudják, hogy van egy vírus, amely a tulipán szirmának színében cirmosságot okoz. Ezért fordul elő, hogy egy korábban teljesen pirosból a következő évben már sárgás vagy más elszíneződésű növényt nevelünk a kertben.

Az ültetéskor ügyeljünk a talaj tápanyagtartalmára. Sok humuszt, komposztot használjunk, kiegészítve egy kis műtrágyával. Főleg a kálium és foszfor számít, mert ezek segítik elő a leginkább a virágzást, illetve a hagymaképzést. Így akár több évig sem kell az ágyáshoz hozzányúlni, hagymáink szépen elszaporodnak. Tápanyag nélkül viszont a tulipán, nárcisz stb. sok kicsire fejlődő hagymát nevel, s ezekből nem képződik virág. Több év kell, mire megerősödnek és ismét tavaszi pompát varázsolnak a kertünkbe.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek