Pólók 3.

Tigristigris egyszerre ült tehát a szekrény előtt a földön (fizikai valójában) és Szarajevóban, a Bascarsiján (lélekben) és nézte (lelki szemeivel látta újra) ahogyan felszáll a füst a csevapozók és burekezők kéményeiből és hallgatta a rézművesek kopácsolását, majd az imára hivó müezzin hangját. Egy járőr sétált el előtte, egy férfi és egy nő. Békefenntartók. Elég törékenynek tűntek, akár a béke maga. Aztán elsétált a Susan Sontag utcáig, bement a Nemzeti Színházba és megnézett egy török filmet. Mindig más utat választott a Városig, ahol különféle teraszokról figyelte a szarajevói nőket. Tudta, hogy miről ismerheti fel őket. Tudta, hogy a szarajevói nő adott esetben villámgyorsan képes cikkcakkban futni, két húszliteres vízzel teli kannával. Azt is tudta, hogy egy gondosan összeállított könyvtár jól jöhet a háznál, ha elfogyott a tüzelő és már egyetlen fa sem nő a közeli parkban. A kemény fedeles Tolsztoj sorozat adja le a legtöbb kalóriát és a kötetek viszonylag lassan, sokáig égnek, talán tovább is, mint az elvárható lenne a papírtól. Plusz még az utolsó dacos beleolvasás öröme a kályha előtt gubbasztva. Na de az útvonalak, ott tartott a Tigris. Hol aprócska, középkori vízimalmok mellett vezetett el az út, mert abban a faluban mindenkinek volt egy malma, hol Jajcében tartott egy éjszakányi pihenőt, megkeresve a helyet, ahonnan Csontváry Kosztka Tivadar patikus és festő ki egyszer hangot hallott, mely azt ígérte, hogy ő lesz a világ legnagyobb plan air festője, nagyobb Raffaelnél, megfestette a vízesést és ahová Tito marsall összehívta a partizánokat és ahol egymás mellett magasodik az óratorony vagy harangtorony, miszerint orologio vagy campanile és a minaret, mintegy figyelmeztetésként arra nézvést, hogy miként is kellene élni, nem pedig csak halni folyton úgy, ahogy az a Balkánon szokás úgy nagy általánosságban, hol meg egy másik útvonalat választott egy másik folyó mentén kanyarogva. Szarajevó után aztán többnyire Mostar következett, a híd örökké csúszós kövein és a környék a vendéglővel, ahol a felduzzasztott, jéghideg vizű patakban hűltek rekeszszámra a sörök és a pincér néha kiemelt egyet közülük egy erre a célra rendszeresített kampóval, hogy másodjára is ússzanak azok az elfogyasztott halak és a derviskolostor, ahol a Tigris mindig megszédült kissé egy régi tánc emlékétől és az imák Medjugorjéban, hogy aztán jöjjön végre a tenger, mert tulajdonképpen a tengert akarta látni mindig és örökké. Hajózni kell, élni nem - szólalt meg ekkor Géza a szekrény mellől.