Keletje van a magyar almának

Úgy tűnik, hogy napról napra fokozódik a helyzet. Legalábbis, ami az almát illeti.

Házunk tájaohgy 2024. 09. 09. hétfő2024. 09. 09.

Fotó: Mártonfai Dénes

alma_MAR_0003 Fotó: Mártonfai Dénes

Úgy tűnik, hogy napról napra fokozódik a helyzet. Legalábbis, ami az almát illeti. Kiderült, hogy az idén valóban sokkal kisebb a magyar almatermés, mint amire számíthattunk. Jó, ha lesz 330 ezer tonna, ez leginkább a nyári forróságnak tudható be, ami nagyon felgyorsította az alma hullását. 
Ebből a mennyiségből a harmadánál kevesebb az étkezési minőség, a többi léalma. De ez a bő 200 ezer tonna is kevés: a hazai feldolgozókapacitás nagyjából 400 ezer tonnára tehető. 
Nos, ebben a helyzetben aztán érthető, hogy miért indult a tavalyihoz képest szinte kétszeres áron (65 forint kilónként) az ipari alma felvásárlása. Aki ezt soknak hitte, tévedett: egész Európában csökkent az almás kertek hozama, a léalmáért már 90-100 forintnyi eurót is adnak a termelőknek. Sőt, gyenge az osztrák és cseh termés is, hiányzik számukra 200 ezer tonnányi léalma. Tehát ők is vennék a magyar ipari minőségű almát. Így aztán kimondottan kedvező helyzet alakult ki a magyar termelők számára: jó árat kínálnak mind a hazai felvásárló, mind az exportőr vállalkozások. 
Amikor pedig a léalma ára ilyen magas, akkor az étkezési minőségé is emelkedik. Ezért mondják a szakértők, hogy a következő szezonban el kell felejteni a 300 forintos kilónkénti bolti árakat. Vélhetően megint 450–550 forint lesz egy kiló alma a piacokon. Vagyis a piaci­ árak emelkedése várható, egyelőre 10-15 százaléknyi mértéket látnak előre a szakértők. A gyümölcslevek alapjául szolgáló almasűrítmény ára is nő, hiszen az alapanyag ára is nagyjából megduplázódott. Vagyis szinte minden gyümöcslé ára emelkedni fog, mert az almalé, illetve a sűrítmény a legtöbbet felhasznált adalékanyag e termékkörben. S hogy nincs sok jó kilátásunk, azt a narancs, illetve ennek feldolgozott termékei árának drasztikus szárnyalása is garantálja. E gyümölcsből ugyanis az elérhető piacokon mindenhol gyenge volt a termés a mediterrán térségben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek